hirdetés

Forgács Péter: az emlékezet rejtett zugai

2018. november 11.

Hrabal szelleme lengi be a termet, Keller úrelvtárs, a tánctanár tapsikol, figyelem, ritmus, ritmus, figyelem, polcos seggén feszül a fényesre kopott nadrág, neje akár a Keller-bolygó holdja keringi őt körbe – Magasiskola rovatunkban októbertől év végéig felvidéki írók műveit közöljük. Ezen a héten Forgács Péter írását olvashatják.

hirdetés

/prológus/
mindig olyan kedvesen utasítottál el, bele lehetett őrülni, méghogy barátság férfi és nő között, na ja, de aztán mégis adtál magadból, önzetlenül, jó szándékkal, a testedből, a lelkedből, játékosan, csak úgy, a hangulat kedvéért, no meg a csikó korod miatt, nem túlértékelve a pillanat fontosságát, hisz minden pillanat fontos, mindig az akkori a legfontosabb, az emlékezet évek, évtizedek múltán is, mint az aranyló borostyán, magába zárja a pillanat ízét, illatát, azét, amely talán értékesebb a többinél, s így maradandóbb is, lehunyom a szemem, tapinthatóvá válik a virtualitásba süllyedt világ, elém tárul a múlt simogatóan bársonyos felülete, érzem, ujjaim alatt a test még most is rugalmas, csiklandoznak a pihék, tágulnak a pórusok, lélegzik a bőr, újra ott vagyok

/tánciskola/
Hrabal szelleme lengi be a termet, Keller úrelvtárs, a tánctanár tapsikol, figyelem, ritmus, ritmus, figyelem, polcos seggén feszül a fényesre kopott nadrág, neje akár a Keller-bolygó holdja keringi őt körbe, közben lemosolyog a színpadról, viaszos állhatatossággal, kezdődjék hát a tánc, maestro, music, keringő, könnyed, lágy suhanás át a bécsi erdőn, ugyan balgaságnak tűnik suhanásban versenyezni, de így, hogy közös a cél és a diadal, bizsergető érzés a legjobbak közé tartozni, együtt, szüleink a táncparkett szélén álldogálva, könnyeik prizmáján keresztül igyekeznek belénk látni valamikori önmagukat

/buli/
ej, azok a 80-as évek, iskolakapu-zárás előtti pánik, toporgás a felnőttkor küszöbe előtt, átlépjük-e, vagy sem, de amíg döntünk, múlassuk együtt az időt, mi hasonszőrűek: BULIVAAAN!!! funky-ra vonagló barátné-testek sziluettje sejlik át az alkoholfátyolon, sötét lányhajzuhatag, valami rémlik, egy homályos kép, egy fekete-fehér dagerrotípia, szobácska, beszűrődő moraj, zene, belső csend, óvatos kitárulkozás a bimbózó erotika leheletvékony burája alatt, meghitt percek, kettesben, talán most, de ekkor váratlanul kivágódó ajtó, egy kattanás, s már kész is az említett fotó, kimerevítve a pillanatot, amikor a sötét lobonc épp hullámot vet a szoba légóceánján, betóduló röhögés, nyihogás, filmszakadás

/mozi/
a magány érzése leginkább a nagyváros forgatagában kerít hatalmába, minél zsúfoltabb az utca, annál inkább, a szembeáradó tömegben kirajzolódó ismerős arc maga a megváltás, szia, szia, te is?, én is, és már működésbe is lép a rokonlélek-mechanizmus: legalább mi, Pressburg által bekebelezettek tartsunk össze, sajnáljuk egymást, vigasztaljuk egymást, mi, földik, a mozgóképszínház csupán ürügy az együttlétre, a film csak alibi, vetítenek egyáltalán valamit?, a leghátsó sor, intim szféra, ósdi, elcsépelt csel a kukkolókkal szemben, és a történések sora innentől kezdve már csak álomszerű látomás, apró, gyengéd mozdulata kéznek, ajaknak, mindenre emlékszem, áldott legyen a Lumière fivérek neve

/epilógus/
az út két irányba vezet: jobbra és balra, az elágazás értelme is nézőpont kérdése: az utak itt válnak szét, vagy épp itt futnak össze, a baj csak az, hogy az idő egyirányú, csakis múlni tud, a múlás visszafordíthatatlan, viszont az emlékek, mint az időfolyam medrének csillámló kavicsai, az időtlenség iszapába ágyazódva várják, hogy valaki felszedegesse őket, hisz valóban visszamenni, vagy csak gondolatban, egyre megy, úgyis csak az számít, ami ott belül van, örökre befészkelve magát az emlékezet rejtett zugaiba

Az itt közölt szöveg a szerző idén megjelenő novelláskötetének részlete.

Forgács Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.