A Károlyi Palota vörös termében az ablak felőli falhoz támasztva ásítozott Ottlik Géza fotelje, mint jól rejtőzködő húsevő növény, a szín csak mimikri, ne láthassák a beleülők, hogy elfogyasztja őket szövegestül-bőröstül. Esetleg kartonostul. Kötése válogatja.
     Az év fotói 2000 kötetben az 56-59. oldalakon látható a fotel, ha valaki nem menne a Petőfi irodalmi Múzeumig, de mégis szeretné látni, s épp kéznél van a hazai sajtófotók e gyűjteménye. Az 57., számozatlan oldalon kifutó képen Kemény István ül. Tekintetében rémület, mintha látná termetes növését e fotelnak az évek során, mintha megsejtene valamit az elémagasodó feladatból: pár év múlva is kitölteni a fotel űrjét hiánytalanul, míg a mikrofon pont nem ott van, ahol kellene, a közönség viszont ott ül szemben, s a papír fölé kell hajolni, akkor is. (Az előrelátás kínja belehuppan tekintete fotelébe. Elfészkelődik, s ott marad. Nyugalma nyugtalanítja a fotelben ülőt.). Fejér Gábor sokat látott, mikor e képet készítette.
     A fotel alatt többórás, folyamatos szövegszőnyeg. Ott lépsz, rá, ahol tetszik, akkor, amikor tetszik. Nem tudhatod, ahol rálépsz, onnantól éppen olyan-e, mint ha másvalahol léptél volna rá.
     A PIMben Szentivánéji előzetesként felolvasott többek között Sándor Iván, Tábor Ádám, Imre Flóra, Beney Zsuzsa, Szilágyi Ákos, Arany Ágnes, Petrőczi Éva, Imreh András, Háy János, Garaczi László, Kemény István, Kun Árpád, Térey János, Kőrösi Zoltán, Csaplár Vilmos, Erdős Virág, Gyukics Gábor, Dukai Nagy Ádám, Poós Zoltán, Békés Pál, Kukorelly Endre, Kalász Márton, Vathy Zsuzsa, Lázár Ervin, Tóth Krisztina, Márton László, a két műsorvezető Nagy Gabriella és Péterfy Gergely, s a lelkes közönség néhány tagja. Hat órától éjjel egyig. Volt, aki kétszer is. Ismételt, ha korábban valaki nem hallotta volna.\\r
     Laudatíve ezt talán úgy lehetne mondani, hogy enciklopédikus nagyravágyás. (S amit most teszek, azt laudatíve talán úgy lehetne mondani, posztmodern stíluseszköz. Szövegközi mondatkölcsönzés. Kevésbé laudatíve talán úgy, egy nem épp epés mondat lopása E.P.-től.) Ha viszont epébe mártjuk a stílt, akkor úgy: a minőség, ha nagy mennyiségben tálalják elébed, megkásásodik. Rágod magad a kásahegyen által, s hiába szósz, hiába garnierung, egy idő után a kása az kása az kása az kása.\\r
     Hét órányi megszakítatlan szöveg szinte befogadhatatlan. Tegyem hozzá, nem a szövegek, nem a szervezők és nem az írók hibája. Csak néhányak hagynak nyomot a tudatban. Mondjuk Márton László. Nem ült le a fotelba, hanem széles gesztusokkal a két székcsoport közötti folyosón határozottan intonálva olvasta, mondta a könyvhétre megjelent kötete egy részletét. Éppen az angol követ világítja meg egy hányatott sorsú szereplő születése körüli titkot. S bár az elme tiltakozik, nem gesztikulálhat ilyen széles mozdulatokkal egy angol, pláne követ, tagadhatatlanul élvezi a dolgot mégis. Örül, hogy szerzőt nem a fotelban kell látnia, statikus pózban, papíros fölé gunnyadva hallhatatlan szövegeket mormolni. (Mennyit számít egyetlen 'l'. is. L is térek érte a tárgytól.) Hogy van tere a gesztusoknak.
     Vagy Tóth Krisztina, akinek felolvasói stílusát, orgánumát Péterfy Gergely a versmondólányéhoz hasonlította. Már nem emlékszem, az Idesüss volt, vagy a Papírsárkány, de a versmondólány volt annakidején a Vers Mindenkinek gyerekekre szabott megfelelője a szombat délelőtti műsorsávban. Tóth Krisztina versei jól szóltak a költőnő versmondólányénál is karakteresebb hangján.
     Lázár Ervin rövid, ládafiából előkapott szösszeetet hozott az utazásról. Valamikori határigazolványokról, amikkel lehetett ötven méterig megközelíteni a határt, s akkor már csókos voltál, akkor már nagyon jó volt neked. Mert leggyakrabban egy kilométer volt a megközelíthetőség mértékéül szabva központilag.
     (S ide most központilag kéne kitalálni valami átvezető mondatot, mert nekem nem megy, de jelzem a váltást.)
     Családtagok mesélték, hogy egy gyönyörű, keletnémet turistaút során egy héten át ugyanabban a szállodában laktak, s minden nap a szálló éttermében kaptak ebédet. Minden délben gyönyörű szelet húst, szósszal. Egy héten át. Mindig ugyanolyan szép hús, ugyanolyan nagy tányéron, ugyanazzal az öntettel. Harmadnapon kezdték unni. Negyednapon már nagyon. Ötödnapon utálták.
     A tény, hogy hat óra tömény, bár stílusban, színvonalban egyaránt elég különböző szöveg után még volt kedvem másnap olvasni, tagadhatatlanul a PIM mellett szól. Ahogy a palota bejárata melletti könyvesbolt is, amit külön erre az alkalomra kinyitottak az este. Jó kis bolt egyébként.
     S a fotel is szép.