hirdetés

Francia díj, arab irodalom

2017. november 10.

Eheti hírösszefoglalónkban a francia és az arab irodalomra fókuszálunk. A legrangosabb francia irodalom díj, a Prix Goncourt átadása kapcsán az idei győztest mutatjuk be, a kortárs arab irodalom fordításáról tartott beszélgetés apropóján pedig ennek a kérdésnek eredünk a nyomába. Heti hírösszefoglalónk következik.

hirdetés

Houellebecq, Proust, Beauvoir; Vuillard

Idén is átadták a legfontosabb francia irodalmi elismerést, az immár 114 éves Prix Goncourt-t. A díj jelképes értéke 10 euró (kb. 3000 forint), annál fontosabb viszont az, ami vele jár: nemzeti és nemzetközi hírnév, fordítások, robbanásszerű könyvkiadás és –eladás. Idén mindezt Éric Vuillard kapta a L'Ordre du jour (kb. A napirend) című történelmi regényéért. Munkájában a szerző Ausztria náci invázó alá kerülésének rejtett útját tárja fel, illetve a náci megszorítások mögötti titkos üzleti kapcsolatokat. A történet 1933-ban kezdődik, Hitler és 24 nagyobb ipari és pénzügyi szereplő találkájával, többek között olyan ma is ismerős cégek részvételével, mint például a Bayer, a Siemens vagy az Allianz. Vuillard felhívja a figyelmet, hogy ezek a nagy cégek ma is a mindennapjaink esszenciális részét képezik, mindenhol ott voltak és vannak, függünk tőlük. A 49 éves író, rendező, forgatókönyvíró a The New York Times-nak elmondta, fő inspirációja Montesquieu figyelmeztetése volt, amely szerint a kevesek kezében koncentrálódó pénz és hatalom mindenki számára veszélyes. Vuillard szerint a realizmus elemei teszik a regényt igazán erőssé. „Nem hiszem, hogy a regény a képzeletről szól", véli a szerző, ugyanakkor a valós eseményeken alapuló könyvét kifejezetten regénynek hívja, mert „nem létezik olyan, hogy semleges történelem". Ide kapcsolódik a német Deutsche Welle idézete a történelem és a fikció kapcsolatát tisztelő Vuillard-tól: „Az irodalom feladata, hogy elmondjon fontos, akár fenyegető történeteket. A felfedezésnek léteznek olyan formái, melyek az olvasásra és az írásra jellemzőek. Amit én fikciónak hívok, az az összegyűjtött adatok szerkesztése." Eric Vouillard bevett módszere a jól ismert, történészek által is alaposan elemzett történelmi esemény középpontba állítása: írt már az inkák birodalmának bukása (Conquistadors, 2009), a gyarmatosításról (Congo, 2012), majd a francia forradalomról (14 Juillet, 2016). Díjnyertes regényéről részletesebb például itt olvashatnak magyarul.

A magyar fordítással még nem rendelkező író egyébként szoros küzdelemben győzött, az Académie Goncourt tíz fős zsűrije négy-hat arányban szavazta meg, Véronique Olmi Bakhita című regényével szemben, amely egy a 19. századi Szudánba született rabszolganő igaz történetéről szól. Tavaly a francia-marokkói Leila Slimani lett a Goncourt-díj győztese, Chanson Douce (kb Édes dal/Altatódal) című kötetével. Az Académie Goncourt-t a 19. századi francia irodalom egy fontos alakja, Edmond de Goncourt alapította azzal a céllal, hogy ösztönözze nemzete irodalmának új tehetségeit; a Goncourt-díjat pedig Edmond fivérének, Jules Alfred Huot de Goncourt-nak a tiszteletére adományozzák. A korábbi díjazottak között szerepel például Michel Houellebecq, Marcel Proust és Simone de Beauvoir is.

 

Mi a helyzet a kortárs arab irodalommal?

A Sharjah-i Nemzetközi Könyvvásár (SIBF) idei egyik fontos panelbeszélgetéséről számol be a Khaleej Times, az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb angol nyelvű honlapja. Az arab irodalom és idegennyelvekre fordításának kihívásai című beszélgetést a BBC és a Sharjah Könyvbizottság (SBA) szervezte, Ibrahim Nasrallah és Aisha Al Basri arab írók, valamint Omar Abdel Razek, a BBC arab tudósítójának beszélgetését az SBA elnöke, Ahmed Al Ameri moderálta. Az elnök szerint az arab kultúra és annak csodálatos irodalmi termékeinek jelenléte és szerepe nem tagadható, viszont az angolról arabra és arabról angolra való fordításokat tekintve az előbbi uralkodó fölénye állapítható meg. Az arab fordítások egyensúlyának megteremtéséhez a nyilvánosság által elfogadott nyelv és stílus szükséges, illetve az, hogy az arab fordítók intenzív partneri viszonyt építsenek ki nyugati társaikkal. Az arab és a nyugati kiadók kapcsolatának erősítése érdekében az SBA és a New York Egyetem szakmai programot indít az SIBF fordítási tevékenységének részeként. Al Basri költő szerint „intézményekre és kiadókra van szükségünk ahhoz, hogy az arab irodalom idegen nyelvekre való fordításával komolyan foglalkozzunk".

Figyelemreméltó, hogy november 8-án az angol PEN fordítási díját éppen többek között egy eredetileg arab nyelvű kötet kapta, Nihad Sirees States of Passion (kb. Szenvedélyállapotok) című regénye. Az erről az arabiclit.com című blogján beszámoló M Lynx Qualey két évvel ezelőtt, 2015-ben írt részletesebben az angolok kortárs arab nyelvű irodalomhoz való viszonyáról. Az egyiptomi szerkesztő, újságíró, kritikus cikkének kezdőállítása: 1987 előtt az angol nyelvű irodalom palettáján teljesen ismeretlen volt a modern arab irodalom. 1988 volt az az év, amikor Naguib Mahfouz egyiptomi író Nobel-díjat kapott – Qualey szerint a legtöbb angol nyelvű olvasót épp úgy sokként érte ez, mint magát az írót. Az American University nyilatkozata szerint akkoriban nem volt olyan képzett fordító, aki a mester műveit át tudta volna ültetni angolra, így aztán csoportokban kezdtek el dolgozni a fordítók, egymás munkáját ellenőrizve. 1987 után a kiadók rájöttek, hogy létezik arab irodalom, így aztán a művek elkezdek „csöpögve" utat találni maguknak az angol nyelvű irodalomban, 2001 szeptembere után azonban a csöpögésből szivárgás lett, mostanra viszont már majdnem kis erecskéről beszélhetünk. A szerző ezután arab nyelvű írók kritikáit idézi: Sinan Antoon iraki író szerint a nyugati olvasók „nyomozói érdeklődéssel" fordulnak az arab betűkhöz, Ibrahim Farghali egyiptomi író úgy gondolja, a „rossz könyveket" fordítják le angolra, és Hanan Al-Shaykh libanoni író is arra panaszkodik, hogy az emberek nem keresik elég intenzíven a legjobb arab irodalmi műveket. Qualey valamennyire mindüknek igazat ad: egyfelől sok angol olvasó szerinte is úgy közelíti meg az arab irodalmat, mintha „olyan holttestet látna benne, akiből valami tudás kinyerhető"; másfelől pedig valóban lefordítottak néhány kevésbé jó regényt, és figyelmen kívül hagytak néhány nagyon értékeset. Ugyanakkor úgy gondolja, az a néhány könyv, ami le lett fordítva angolra, meglepően fantasztikus. Qualeyt az érdekli, hogyan olvassuk ezeket és hogy vajon megvan-e a fordításhoz való eszköztárunk. A történelmi vakfoltokról ír, a lexikális különbségek, nehezen lefordítható kifejezések helyett a ritmus és rím, de még inkább a rejtett utalások, poénok teljes mértékű átadásának lehetetlenségét emeli ki. Ezért is a cikk címe: Érthető lesz valaha is teljes mértékben az arab irodalom angol nyelven? Az irodalom műfajokra, motívumokra és más könyvekre épül, és ezt nem igazán lehet tökéletesen visszaadni egy másik nyelven. Ennek illusztrálására az angol és arab irodalom egymást inspiráló műveinek kapcsolatát mutatja be, az irodalmi hagyomány ismeretének hiánya okozta félrement vélekedéseket (pl. John Updike-ét). Kiemeli viszont az Arab Irodalom Könyvtára (LAL) nevű 2012-ben indult kezdeményezést, amelynek célja elérhető és élvezhető fordításait adni a premodern arab irodalomnak. Qualey szerint ez megváltoztatja kapcsolatunkat az arab irodalommal, mélyíti a kortárs arab kötetek megértését is. Az újságíró végül levonja a következtetést: az arab irodalom valódi felemelkedése nem kizárólag az előző évek verses és prózaköteteinek kiadását jelenti, hanem a teljes arab irodalmi hagyomány bemutatása. Amíg ez nem történik meg, válogassanak például a British Council (szintén 2015-ös) öt arab könyvből álló összeállításából – amely egy 6., egy 11., egy 19. és két 20. századi művet tartalmaz.

Seres Lili Hanna

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.