Frankfurti állomásához ért a Doppelleben irodalmi kiállítás

2009. november 9.
Egy rendhagyó kiállításssorozat nyílt április végén Németországban. A Doppelleben az 1945 és 1955 közötti német háborús irodalom, és az egykori NSZK és NDK irodalmi életéből mutat be jeleneteket a nagyközönség számára.

A kurátorok és a szervezők szándéka többek között az volt, hogy megmutassák, hogyan hatott a háború az irodalmi életre, hogyan befolyásolta a politika, és az ország szétszabdalása a német irodalmat. A kiállítás Gottfried Benn Doppelleben (magyarul Kettős élet) című önéletrajzi regénye után kapta a nevét. Noha a Benn-regényben a kettősség arra utal, hogy szerzője egyszerre tevékenykedett orvosként, és íróként, a kiállítás címében a kettősség Németország hajdani kettéosztottságát hivatott jelezni. A tárlat főként irodalomtörténeti jellegű, irodalmi intézmények, szerkesztők, költők és írók életútját mutatja be. Például az egyik főszereplő, a háború során „belső emigrációba” vonuló, Thomass Mann. A kiállítás megpróbál hiánypótló jellegű lenni, ugyanis azokat az írókat, irodalmi személyiségeket is bemutatja, akik kevésbé ismertek külföldön, és Németország-szerte, holott valaha ismertek voltak, és fontos szerepet töltöttek be az akkori irodalmi életben. A kiállítás hibája, hogy viszonylag kevés eredeti dokumentumot állítanak ki, inkább csak kópiákat, az eredeti dokumentumokról készült különféle felvételeket lehet megtekinteni. A kiállításnak elsőként Berlin adott otthon áprilistól július végéig, majd Frankfurtba költözött október közepéig. Kis szünet után, a napokban nyílt meg a münchnei Literaturshausban a Doppelleben, és egészen 2010. január 17-ig ott is fog állomásozni. Ezután a tervek szerint, Hamburg, végül Lipcse következik.  

A tárlattal párhuzamosan egy virtuális kiállítás is „megnyílt” az interneten. A doppelleben.org címen található oldal azok számára jött létre, akik nem tudnak ellátogatni a galériákba, de mégis érdeklődnek a téma iránt. Az oldalon elérhető egy 8 perces videó, egy „on-line kiállítás”, ami próbál olyan hatást kelteni, mintha valóban ott lennénk, és a körbenéznénk a helyszínen. A honlapon egy kevésbé felhasználóbarát képgaléria is található a kiállított tárgyakból, és a tárlaton készült képekből.