hirdetés

Gaborják Ádám: Az új trendi téma az animal studies

2017. április 5.

A hamarosan kezdődő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelentik be, ki nyeri az idei Hazai Attila Irodalmi Díjat. Ennek apropóján megkérdeztünk néhány kritikust, irodalomtörténészt, mit gondolnak, mennyire jellemzi ma az irodalmat az új utak keresése, a kockázatvállalás, mindaz, ami Hazai prózáját jellemezte. Gaborják Ádám válaszol.

hirdetés

Hamarosan bejelentik, ki kapja idén a Hazai Attila Irodalmi Díjat, melyet a zsűri a névadó szellemében kísérletező, újító, kockázatvállaló művek alkotóinak ítéli meg minden évben. Hogy látod, mennyire jellemző a kortárs irodalom különböző generációira a kockázatvállalás, az új utak keresése?

Nem gondolnám, hogy mostanában az új utak keresése általános tendencia lenne.
Sok az erős szerző, a szöveg, de talán kevesebb az izgalom. Valamivel több bátorságot elbírna a rendszer. A pályázatokon most azt látom, hogy a fiatalabb szerzők között azért sok az ígéretes szöveg és ötlet, remélem, hogy ezek majd kiforrják magukat, s rövid időn belül megvalósulnak. Az újítás egyébként inkább a zsánerek kereszteződéséből, valamint az újabb médiumok körül várható. Az új trendi téma viszont az animal studies, az emberi és állati lét határainak irodalmi vizsgálata lesz, ez már most látszik, s ebből biztos izgalmas irodalmi alkotások születnek majd.
Példákat persze most lehetne sorolni. Szabó Marcell kompromisszummentes költészete A közeli Limbus című második kötetében, Mezei Gábor, Tóth Kinga vagy Németh Zoltán versei, illetve Kele Fodor Ákos impozáns Echolália című, a könyvhatárokat átlépő „médiumirodalma” is különösen izgalmas és újító vállalkozás. Bartók Imre továbbra is zászlóshajó az új utak keresésében, sajnos azonban a közönségét itthon továbbra sem találja meg. Moskát Anita a kortárs magyar fantasy műfajában tudott újítani. Lakatos István kifogyhatatlan ötletgyár, mindig előáll valami újdonsággal, ez látszik a zseniális és szórakoztató Emma és Tesla sorozaton is. És ha egy kicsit hazabeszélhetek, akkor Nemes Z. Márió és Miklósvölgyi Zsolt a T+U után a JAK Melting Books sorozatát is az útkeresők közé emelte. Ez csak az elmúlt 1-2 évből soroltam, szóval azért biztató a helyzet.

Történetközpontúság és minimalizmus, valóságábrázolás és teljes abszurd. – Hazai Attila egy sor szempontból ambivalens életművet hagyott maga után. Hogyan látod: kiknél, milyen formákban van jelen ez a fajta szellemiség, ez a stiláris és műfaji heterogenitás az elmúlt évek kortárs irodalmában?

Azt hiszem, így egyben senkinél nincs meg. De nem is baj, ha egy életmű megismételhetetlen. A minimalizmust leszámítva ezek a fogalmak azért elég divatosak manapság. A valóságábrázolás igényének erősödése magával is hozta a szociálisan érzékenyebb témákat (vagy fordítva). A történetközpontúság szlogenje alatt pedig most mintha lenne is egy laza csoportolulás leginkább a Kalligram szerzőiből, s ha azt az apróságot nem számítjuk, hogy egy teljesen téves és félremagyarázott fogalmi szembeálláson rugóznak, akkor is érdemes figyelni, hiszen tele van igazán színvonalas szerzőkkel. De ha nagyon erőltetném az összehasonlítást, akkor azért Berta Ádám, Makai Máté, Soltész Béla szövegeivel biztos összeolvasnám Hazait.

A mostani pályakezdők közül kiben van potenciál arra, hogy olyasféle vihart kavarjon, mint amit Hazainak sikerült, amikor A pulóver című novella elhangzott a Magyar Rádió Irodalmi újság című műsorában? Egyáltalán alkalmas-e még az irodalmi élet hasonló volumenű „botránykák” (Németh Gábor) kitermelésére – nettel, slammel vagy azokon túl?

Ezzel kapcsolatban kicsit szkeptikusabb vagyok, s nem azért, mert ne születnének érdekes szövegek. Ahhoz viszont, hogy bármiféle botrány legyen, kellene egy olyan fogyasztói közeg is, ahol egy felkavaró irodalmi szöveg konkrét hatása érzékelhető lenne, s egy olyan kevésbé konzervatív, sznob szakmai közeg, ami nem elhallgatná, hanem vitatkozni merne hosszan bizonyos témákról. Ezt persze nehezíti a kiadók szinte gyárszerű könyvtermelése is, ahol jó, ha 3 hónapot ér meg egy-egy könyv, s ha fel is kavarja az állóvizet, akkor nagyjából ugyanennyi időre. És persze azóta változtak az ingerküszöbök, s kintebb kerültek a kulturális határok is. Komor Zoltán szövegei például, amelyekben a disznóval való közösülés (vö. A pulóver) még a kellemesebb szexuális élményekhez tartozik, s a legvadabb fantáziaképekkel találkozhatunk, de okoznak-e ezek a szövegek bármiféle botrányt? Nem. Mert nem is kerül elő. Ezek az ízlésbotrányok szerintem áthelyeződtek a vizualitás területére (l. Győrffy László ügyeit). Ja, és az államilag felhúzott köztéri giccsszobor-művészetbe.
De attól tartok, hogy nagy botrányokat inkább a szövegeken túl kell keresnünk. A KMTG most már 850 millió forintra dagadt támogatása már önmagában is botrány, arról a szakmai gerinctelenségről nem is beszélve, hogy a mentorok, oktatók közül többen teljesen közönyösen végignézik, ahogy korábbi szervezeteiket, kollégáikat meg kisemmizik, s úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, s nem lenne itt semmiféle látnivaló. Az egyébként, hogy ez az arcátlanság még jobban érzékelhető legyen, éppen a pályakezdő fiatalok játszottak nagy szerepet, akik nem féltek kritikával illetni az ügyet. Döbbenetes különbség. Ki tudja, lehet, náluk betelik egyszer a pohár, s téglánként bontják le ezt az intézményt.
És persze most meg itt van a CEU elleni felháborító támadás, ami nemzetközi szinten is példátlan. Végül is így adjuk el és fel szépen lassan az országot, süllyedünk vissza a sötétségbe.

„Ingerült elutasítás”, illetve „kultikus rajongás” – tavaly jelent meg Hazai Attila posztumusz novelláskötete, amelynek előszavában Németh Gábor szerint e két ellenpóluson kívül gyakorlatilag egyéb hatást nem is váltott ki Hazai szövege-zenéje-filmalapanyagai. Mára hogyan alakult át experimentális és mainstream viszonya? Mi változott az elmúlt 25 évben? Mennyiben más az a közöny és értetlenség, amelyet az ingerküszöb átlépésén innen az elmúlt egy-két év tehetséges pályakezdői tapasztalhattak meg?

Az experimentális és mainstream legfeljebb annyit változhatott, hogy mást értünk alatta, a szembeállítás ugyanazokon az elveken alapul. De az újmédia alapvetően megváltoztatta ezt a közeget, s nem csak abban az értelemben, hogy ma már létezik e-könyv. Sokkal szélesebb lett a pálya, aminek mentén egy szerző íróvá válhat, s ennek egyaránt vannak buktatói és előnyei. A Moly közössége és vloggerek világa például alighanem jobban befolyásolják a fiatalok olvasási szokásait, mint az Élet és Irodalom. Ráadásul ma már bárki kiadhatja a könyvét, így az alkotók is könnyebben elsiklanak a szakmai visszajelzések felett, s hajlamosak többet gondolni magukról. Közben pedig szerzőként sokkal könnyebb megtalálni az olvasóközönséged is, hiszen a közösségi oldalak vagy egy átgondolt marketing segítségével aktívabban tarthatod a kapcsolatot. A másik oldalról viszont a szakmát továbbra sem hatja meg túlzottan, ha valami nem a szépirodalom vélt “szabályai” szerint próbál a világról valamit mondani, ha meg a szélesebb olvasóközönségben is sikeres, akkor könnyen átcsúszik a homályzónába, szóval tologatjuk a kisautóinkat a szobában, s közben zajlik kint az élet.  Meglehet ebben a közegben még nehezebb érvényesülni, hiszen kevésbé stabilak jól bejáratott lépcsőfokok, a közösség pedig gyorsabban felejt, arról nem is beszélve, hogy a törtetők is többen vannak versenyben, így elég kreatívnak és szemfülesnek kell lenni. De remélem, tévedek. Érdekes egyébként, hogy szerintem Hazai szövegei ma sokkal inkább megtalálnák a közönségüket, változtak annyit a kulturális szokások, hogy menő legyen ez a fajta irodalom, s a kiadók is jóval felkészültebbek lennének ma már egy ilyen korpusz elhelyezésére.

Hazai Attila sok műfajban alkotó szerző volt. Eltérő vélemények léteznek ma arról, vajon erősíti-e egymást a több műfaj (az, hogy valaki az irodalom mellett más területeken, például a zenében, képzőművészetben, filmkészítésben is aktív). Te mit gondolsz erről?

Hogy jó lenne, ha még több ilyen gondolkodású alkotó lenne. A különböző művészeti ágak egyértelműen csak erősítik egymást, és segítenek a világnézet szélesítésében. S éppen abban is segítenek, hogy merjünk és bátran átlépni a határainkat. Meg egyébként is. Nehéz ma már Nádast vagy Szijj Ferencet a fotográfia, Sirokai Mátyást az ütőshangszerei, Dunajcsik Mátyást meg a langspielje nélkül elképzelni. És ez így van jól.

Te kiket tartasz érdemesnek a Hazai Attila Irodalmi Díjra, és miért?

A JAK vezetőjeként nem lenne ildomos bárkit kiemelnem az irodalmi életből, úgyhogy talán jövőre. De ha nagyon kellene mondanom egy alkotót, akkor Lichter Péter lenne. Szigorú értelemben véve nem író, de az irodalomra nyitott, formabontó, a társművészetekre fogékony, szuverén alkotó, akinek a rövidfilmjeiben szó szerint apró darabokból kelnek új életre az irodalmi szövegek. Minimalista, valóságdarabokból felépülő művek, s a történet is abszurd módon van jelen. Elég közel jár az irodalomhoz. És akkor ő lehetne a Hazai Attila-díj Bob Dylanje.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.