Gaborják Ádám lett a JAK új elnöke
- 2011. augusztus 27.
Gaborják Ádámot választotta új elnökének a fiatal irodalmat menedzselő József Attila Kör Irodalmi Egyesület augusztus 27-én, hagyományos szigligeti táborának keretein belül. Balogh Endre, leköszönő elnök 2012. január 1–jén adja át elnöki mandátumát Gaborják Ádámnak. A JAK alapszabálya értelmében az új JAK-elnök megbízatása 3 évre szól.
Gaborják Ádám kritikus 1983-ban született Kecskeméten. 2007-ben a
Szegedi Egyetemen magyar, 2008-ban finnugor szakon végzett. Jelenleg
Szegeden él, és 2008-tól 2011-ig az Irodalomtudományi Doktori Iskola,
Irodalomelméleti képzésének PHD-hallgatója. Kutatási területei a kortárs
magyar irodalom, a testelméletek, a testreprezentációk, a kritikai
kultúrakutatás és a kulturális antropológia. A JAK elnökségi tagja. 2009
óta a JAK irodalmi programjainak szerkesztője.
Gaborják Ádám elnöki pályázatában kiemelte, hogy szerinte "nem
radikális változásra van szükség, hanem a szilárd alapokra helyezett
épület további szintjeinek felhúzására." Gaborják szerint is a
nemzetközi együttműködések szorgalmazása, a társművészeti ágak
képviselőivel való kapcsolatteremtés és intenzívebb kommunikáció,
valamint új helyszínek és szponzorok bevonása lenne a JAK képzeletbeli
épületének bővítésének záloga. A különböző írószervezetekkel közösen
folytatott érdekképviseletben kívánja támogatni a fiatal irodalom
tudományos, elméleti és kritikai vizsgálódásait, továbbá a JAK-füzetek
régebbi szerzőinek megszólaltatásával az idősebb vagy éppenséggel
"hallgatásba burkolódzott tagok pályája" is előtérbe kerülhet. Gaborják
Ádám további terveit, konkrét elképzeléseit itt olvashatják el teljes terjedelemben.
Az irodalmi egyesület közgyűlésA József Attila Kör Irodalmi Egyesület tagsága szintén az idei nyári közgyűlésen
választotta meg a JAK 2012. január 1-jén munkába lépő új
sorozatszerkesztő-párosát Orcsik Roland és Sopotnik Zoltán személyében. A JAK-füzetek egyébként jövőre ünnepli
harmincéves évfordulóját, éppen ezért különösen fontos a következő
szerkesztőpáros munkája.
Orcsik Roland költő, műfordító, irodalomtörténész 1975-ben született a szerbiai Óbecsén. 1992-ben átköltözött Magyarországra, azóta Szegeden él. Egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakon, illetve összehasonlító irodalomtudomány szakon végezte. PhD-dolgozata témája: Az Új Symposion folyóirat és a délszláv irodalmi kapcsolatformák Domonkos István műveinek tükrében. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Szláv tanszékén dolgozik tanársegédként, ahol szerb nyelvi és irodalomtörténeti, illetve horvát és szlovén irodalomtörténeti előadásokat tart. Verseskötetei: Rozsdamaró (2002), Holdnak, Arccal (2007), Mahler letöltve (2011). A JAK és a FISZ tagja.
Sopotnik Zoltán 1974-ben szültetett Salgótarjánban. Jelenleg Tatabányán él. Író, költő, kritikus, szerkesztő, 2009-től a Prae című folyóirat prózarovatának szerkesztője. Az egykori Telep csoport tagja. 2000 óta publikál rendszeresen folyóiratokban, többek között: Új Forrás, Mozgó Világ, Alföld, Prae, Jelenkor, Prae.hu, Árgus, Irodalmi Jelen, Népszabadság, Szőrös Kő, Magyar Hírlap, Új Holnap, Litera.hu, Magyar Narancs, Holmi, Kalligram. Verseskötetei: Krokodil (2003), Az őszinteség közepe (2006), Futóalbum (2009). A JAK elnökségének tagja.
Orcsik Roland és Sopotnik Zoltán mint sorozatszerkesztők a kéziratok kiválasztásánál arra
kívánnak majd törekedni, "hogy olyan szerzőket támogassunk, akik egyrészt
kevésbé vannak jelen a kortárs irodalmi térben, másrészt kellően
provokatívak a bejáratódott poétikai és értelmezői kódokkal szemben."
A harmincéves évfordulóról különleges módon szeretnének megemlékezni: "A
30 éves évfordulóhoz kapcsolódóan tervezünk egy olyan fiatal kortárs
zenei összeállítást megjelentetni bakelit lemezen, CD-n, s digitális
formában, amely az idősebb és fiatalabb JAK-füzetes tagok verseinek és
prózáinak megzenésített változatát tartalmazná." És mivel a k. kabai
lóránt által szerkesztett Egészrész című antológia megjelenése óta már öt év telt el, terveik között
szerepel egy újabb gyűjteményes verseskötet kiadása, amelynél szintén
céljuk, hogy tág horizontot öleljenek fel, olyan szerzőknek is
megmutatkozási lehetőséget adjanak, akik eddig kívül estek a figyelem
körén. Orcsik Roland és Sopotnik Zoltán további terveit és teljes
pályázatát itt olvashatják el.
A nyertesekkel hamarosan interjúkat is olvashatnak a Literán.
Hozzászólás