Gabriel Garcia Márquez nem ír többet
Időskori elbutulásban szenved Gabriel García Márquez, és már nem várhatók tőle további művek. A 85 éves Nobel-díjas kolumbiai író szellemi leépüléséről öccse, Jaime García Márquez számolt be a hét végén egy Cartagena kolumbiai üdülővárosban tartott konferencián.
- 2012. július 9.
A testvér szerint a családban mindenki időskori demenciában szenved, már neki magának is vannak kisebb emlékezetproblémái, híres bátyjánál azonban egészen komolyak a tünetek. Elmondása szerint Latin-Amerika leghíresebb írójánál az emlékezetkihagyás tünetei először 1999-ben jelentkeztek, azután, hogy nyirokcsomórákban megbetegedett, és a tünetek a kemoterápia hatására súlyosbodtak.
A kolumbiai és a mexikói sajtó beszámolói szerint Jaime Márquez cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint az író halálán volna, és már beszélni sem tudna. Azt állította, hogy az emlékezetvesztéstől eltekintve bátyja egészségi állapota kielégítő. Arra a kérdésre azonban, hogy várhatók-e újabb művek az 1982-es irodalmi Nobel-díj birtokosától, határozott nemmel válaszolt.
Mint elmondta, naponta felhívja a bátyját, hogy felfrissítse az emlékezetét. Míg Jaime Kolumbiában él, Gabriel Márquez már 1961 óta Mexikóvárosban lakik feleségével, Mercedesszel. 85. születésnapját márciusban ünnepelte író és művész barátai társaságában. Ennek apropóján jelent meg a Száz év magány e-könyvként. (Ez a regény az író legsikeresebb műve, több mint 30 millió példányt adtak el belőle.)
Az író egészségi állapotát illetően már hosszabb ideje folynak a találgatások, ugyanis Márquez már évek óta nem publikált. Legutóbbi könyve, a 2004-ben megjelent Bánatos kurváim emlékezete című kötet megjelenése óta nem ragadott tollat, és a nyilvánosság előtt is csak ritkán jelenik meg.
(MTI)
Hozzászólás
Teljesen egyetértek Coltrane-nel. Egy író élete közügy. Ő maga teszi azzá. De vannak határok, amelyeket tiszteletben kell(ene) tartanunk.
Sajnos, nem érthetek egyet Coltrane-val, akármennyire is értem a felháborodását. Az irodalomban sokévtizedes, sőt -évszázados gyakorlat, hogy az alkotó élete részévé válik az életműnek. Azon lehet vitatkozni, hogy helyes-e ez vagy nem, a szövegirodalom hívei vitatták/ják a helyességét, de újabban egyre többen vallják, hogy az irodalom nem veteményes kert, amelyet óvón körülkeríthetünk, hanem élő, mindennel kapcsolatba hozható, heterogén létező (Angyalosi Gergely), szóval a sokéves hagyomány nemigen változik meg néhány olvasó háborgásától. Hölderlin hasonló, évtizedekig tartó hasonló betegségének hatalmas irodalma van, s József Attila személyiségzavara (skizofréniája?) is a mai napig izgatja a szakembert is, gyalogolvasót is. Marquez kórja, úgy látszik, még életében legendásodni kezd. Tiltakozni lehet ellene, de megállítani nem lehet. S így a tiltakozás -- felesleges.
Igen, egy olyan betegségnél, ahol az elme tiszta, maga döntheti el a beteg, mit mond róla - lásd az anno Déry Jánossal készült riport. Azonban nyilván nem véletlen, hogy kevesen beszélnek saját betegségükről, mint ahogy az sem, hogy sok ismert ember idős korára visszavonul. Nem tanultuk meg tisztességgel, méltósággal kísérni öregjeinket - hírességet vagy hozzátartozót - életük alkonyán.
Azt hiszem, mindenben egyetértünk.
Marqueznek pedig kívánok békét életében és elmúlásában is.
Kedves Vaszil,
Tudom, mi a demencia, és sajnálom, ha Marquez abban szenved. Nekem a cikk tényével van bajom, és amit a hozzászólásom elején írtam: keserű irónia mindazokkal kapcsolatban, akik nem veszik észre, mennyire szörnyű az a zsurnalizmus, amely hírt csinál egy nagy író szellemi leépüléséből. Ugyanez lenne a véleményem (lásd kommentem vége) bármely ember leépülésével kapcsolatban, csak az átlagemberek nem érdemlik ki a sajtó figyelmét. Ami pedig a családot illeti: nem igaz, hogy az ő joguk, hogy egy még élő, de szellemileg (esetleg) nem (vagy nem teljesen) beszámítható emberről mit tesznek közzé. Lehetőségük van rá, de joguk (legalábbis humánus értelemben) nincs. Renaud Séchan francia énekes alkoholizmusáról a bátyja (minden bizonnyal jó pénzért) nyilatkozott a francia sajtónak. Azóta nem állnak szóba egymással, mert Renaud "csak" alkoholista, de szellemileg nem épült le teljesen. Marquez nem tud védekezni, ezért írtam, amit írtam.
Kedves Coltrane,
Az időskori elbutulás fényévekre van az ostobaságtól - a demensek agya másként, kiszámíthatatlanul működik, téveszméik vannak, hallucinálnak, gyakran agresszívek, tipikus, hogy meg vannak győződve róla, hogy meglopják őket, kényszeresen pakolnak, öltöznek, elbolyonganak, súlyosabb esetben nem ismerik meg közeli hozzátartozóikat, nem tudnak tájékozódni saját otthonukban sem. Ez egy betegség, ami halálhoz vezet. Nincs összefüggésben azzal hogy az illető Nobel-díjas fizikus volt, vagy háztartásbeli, és nem kérdőjelezi meg érdemeit, mint ahogy semmilyen más betegség sem teszi.
Az egy más kérdés, hogy méltó-e egy ilyen elméhez, hogy tudatják a világgal betegségét, de ez meg a hozzátartozók döntése.
Amúgy az ostobaságról szóló gondolattal és a mindenkinek kijáró békével életében és halálában mélységesen egyetértek.
Lehet, hogy Marquez időskori elbutulásban szenved, de az emberiség nagy része életkortól függetlenül ostoba, úgyhogy Marquez még mindig jól jön ki az összehasonlításból. Elképesztő ez a hír, amit még a Litera is átvett, ahelyett, hogy a szerkesztőség tiltakozott volna egy ilyen förmedvény közzététele ellen. A magam részéről tiltakozom az időskori elbutulásban szenvedő írók és tudósok, az időskori végelgyengülésben szenvedő sportolók és egyáltalán az idő múlásától szenvedő emberek bajairól szóló bulvárhírek ellen. Hagyjuk egymást békében élni és meghalni.