A regényért a francia száműzetésben élő kínai író 2000-ben kapott Nobel-díjat. A számos önéletrajzi elemet tartalmazó mű most először jelenik meg magyar nyelven.

 

 

 

Részlet a regényből

A generális megpillantotta az apácát, piszkos, sáros arca ellenére nemesnek találta arcvonásait, nem parázna, démonokkal riogató szélhámos, mit akar végül is, kérdezte. Az apáca összetett tenyérrel meghajolva üdvözölte, aztán hátrébb húzódott és válaszolt. Régóta hallok már a generális együtt érző szívéről, azért jöttem messzi földről, hogy elhunyt öreg édesanyja emlékére böjtöljek hétszer hét, azaz negyvenkilenc napot, és kérjem a bodhiszattvákat, hogy hárítsák el a szerencsétlenséget a feje fölül. A generális megparancsolta a birtok irányítójának, hogy készítsenek elő egy szobát a belső udvarban az apácának, és hívta a szolgákat, hogy állítsanak fel egy füstölős asztalt a csarnokban.

Ettől fogva, napokon keresztül, reggeltől estig lehetett hallani a facsattogtató hangját a házban, a generális egyre nyugodtabbnak érezte magát, és egyre nagyobb tisztelettel fordult az apáca felé. Az apáca mindennap délután, mielőtt kicserélte a füstölőket, fürdőt vett, és ez mindennap ugyanúgy két órán keresztül tartott. Kopaszra vágják a hajukat azok a nők, akik buddhista apácának álltak, gondolkodott a generális, nem kell annyit fésülködniük, tenniük-venniük magukkal mint a nőknek általában, bizonyára rituális célja van a fürdőnek, egyébként miért töltene vele ennyi időt mindennap? Ráadásul mikor a fürdőben volt, fröcskölés hangja hallatszott, ő fröcskölne így? Egyre gyűlt a kétség a generális lelkében.

Egy nap mikor a generális a háza udvarán sétált, hirtelen elhallgatott a facsattogtató. Vízcsobogás hallatszott, és tudni lehetett, hogy az apáca hamarosan kicseréli a füstölőket. A generális a csarnokba ment és várt. Egyre erősebb volt a vízcsobogás és sokáig nem hagyott alább. A kíváncsisága felülkerekedett mindenen, lement a lépcsőkön, odaért az apáca ajtajához, az ajtó résén be lehetett látni, közelebb hajolt hát a generális és belesett. Az apáca az ajtó felé fordulva állt, meztelenre vetkőzve ült a kádban, mind a két karjával vizet fröcskölt magára, arca már nem volt földszürke mint korábban: piros arc, fehér fogak, jáde nyak, sima vállak és telt karok mint egy jádéból kifaragott szép szobor. A generális gyorsan elment onnan, visszament a csarnokba, hogy visszanyerje az önuralmát.

De csak nem hagyott alább a fröcskölés hangja, látni akarta még egyszer, visszament a folyosón, végiglopakodott az ajtóig. Visszafojtott lélegzettel tapadt az ajtórésre, látta a nő kiterjesztett finom ujjait, ahogy telt, hófehér, cseresznyevirág bimbójával díszített melleit masszírozza, megemelkedik nedves húsa, életvonala a köldökéig ér, a generális a térdeire huppant és nem tudott felállni. Látta, ahogy a finom kezekbe olló kerül, amivel a nő köldökébe szúrt, kibuggyant a friss, vörös vér. A generális döbbenetében mozdulni sem mert, becsukta a szemét, már nézni sem bírta, ami a szeme elé tárult.

Kis idő múlva megint vízcsobogást lehetett hallani, a generális fókuszált, látta a kopasz apácát a vérfürdőben, kezei fürgén mozogtak, kihúzta a belső részeit és elhelyezte a kádban.

A generális híres tábornokok családjába született, megjárt száz csatát, nem ájult el, nagy levegőt vett, és próbálta megérteni a látványt. Az apáca arca ekkor már színét vesztette, szemhéja lecsüngött, szempillája összeért, remegtek fehér ajkai, mintha dünnyögött volna valamit, de a generális nem hallott semmi mást, csak a víz hangját.

Az apáca véres kezébe fogta egyenként puha belső részeit, megmosta őket, és csuklója köré tekerte, így ment ez hosszú ideig. Végül befejezte a mosást, összerendezte a belső részeket és visszatolta a hasába. Aztán egy merítőkanállal vizet öntött egyenként a karjaira, a mellkasára, az altestére, a két lába közé, és végül a talpaira, így mosakodott meg, és megint olyan egész volt mint korábban. A generális gyorsan feltápászkodott, visszament a csarnokba és várt.

Kis idő múlva kinyílt az ajtó, és az apáca, kezében olvasó, rajta szokásos apácaruhája, pontosan akkor érkezett meg a terembe mikor leégett a füstölő. Nyugodtan kicserélte a füstölőcsonkokat, melyekből fekete füst gomolygott felfelé.

A generális mintha álomból ébredt volna, kétségek közt kérdezte meg az apácát, hogy mi történt valójában. Az apáca nem emelte fel a hangját, egykedvűen válaszolt: Az fog történni, amit látott, ha megpróbálja megszerezni a trónt. Az elszánt generális, aki valóban palotaforradalmat szervezett, csalódottnak érezte magát, de végül nem mert ellentmondani, és hűséges miniszter maradt.

Ez egy politikai tanmese, mondod, de ha átírjuk a végét, akár erkölcsi figyelmeztetés is lehet belőle, figyelmeztetés a kicsapongás és kéjvágy ellen.

Vallásos tanítás is lehet azonban mely a buddhista tanítások elfogadására ösztökél.

Vagy éppen mint életfilozófia, figyelmezteti az erkölcsösen élő embert, hogy akár naponta háromszor is vizsgálja meg magát; az emberi lét szenvedés, és ez a szenvedés mind magunkból ered, de ezenkívül még számos magyarázat és értelmezés lehetséges, attól függően, hogy az elbeszélő hogyan kommentálja.

A történet főszereplője, a generális híres volt a maga korában, utána lehetne nézni más történeti forrásokban, de nem vagy történész, és politikai karrierre sem vágysz, nem kívánsz a buddhista filozófia tudósa lenni, hittérítő vagy mások mestere, csak a történet tisztasága tetszik, semmilyen magyarázat sem fontos, csupán el akartad beszélni ezt a történetet megint.