hirdetés

Garaczi László: Aposztróf

(Kukorelly Endre: TündérVölgy című könyvéről)

Egy elmélet szerint az elő-elő-előembernek elárasztotta lakóhelyét a tenger, meg kellett tanulnia úszni, kiegyenesedett a dereka, szőrzete csak a fején maradt meg, megváltoztatta garatrendszerét, hogy ne menjen víz a tüdejébe, megtanult beszélni, mert úszás közben nem tudott mutogatni a kezével, és mikor kiszáradt a tenger, kijött a partra, csupasz volt, állt és beszélt. Az embert az emelte ki az állatvilágból, hogy alámerült, lehet, hogy ez lesz központi metaforánk.

hirdetés


     Egy elmélet szerint az elő-elő-előembernek elárasztotta lakóhelyét a tenger, meg kellett tanulnia úszni, kiegyenesedett a dereka, szőrzete csak a fején maradt meg, megváltoztatta garatrendszerét, hogy ne menjen víz a tüdejébe, megtanult beszélni, mert úszás közben nem tudott mutogatni a kezével, és mikor kiszáradt a tenger, kijött a partra, csupasz volt, állt és beszélt. Az embert az emelte ki az állatvilágból, hogy alámerült, lehet, hogy ez lesz központi metaforánk. Ha vízbe dugjuk a fejünket, a pulzusunk lelassul, a szervezet emlékezik, kisebb sebességre kapcsol, hogy tovább lent tudjunk maradni, a többi emlős szíve ilyenkor hevesen kalapálni kezd.
     Fölmerül a kérdés, és joggal, mi köze ennek Kukorelly Endre: TündérVölgy című könyvéhez. Nehéz válaszolni, nem is akarok, bár lehet, hogy fogok, fogok akarni. A víz mint múlt, az alámerülés mint emlékezés, a könyv mint betűtenger. Szívritmus és krallozó lábak, elrugaszkodás, nyugodt tempók, fodrozódó víz. A levegővétel, a megszólalás, a gondolat ritmusa. Ahogy a könyv halad előre, elcsukló hangon, mindig meg-megállva, újra nekirugaszkodva fúrja magát előre abban a sűrű, víz alatti dzsungelben, amit egyetlen kicsi hangsorral jelölünk, pedig lehet, hogy több szó kéne rá: közelmúlt, régmúlt, énmúlt, temúlt, jómúlt, rosszmúlt, szétmúlt, rámúlt, állj. Valójában talán nem is a múltban, hanem az emlékezés megfeszített állapotának minden más tevékenységet felfüggesztő extázisában lebeg a megfigyelő. A konok ritmus a képek és gondolatok egymásba kapcsolódásának igenje és nemje, a rámák és cezúrák hullámverése. Megtorpanások, aposztrófok, amik az örvény felé löknek. Örvény és körözés, a könyv köröz a témái fölött, a keselyű körözése az égen, a mosdó lefolyójának bugyborékolása, célkeresztben imbolygó távoli alak. Húzd meg, ereszd meg, a legkülső burokról beszélek, e könyörtelen ritmusról, arról is csak érintőleges felszínességgel, és végül azt mondom, Bach. Bach és fúga, Bach és csomópont.
     Ezt is ki kéne fejteni, szépen elmagyarázni, elszámolni vele. Látom magam előtt, ezért még számolunk, nem is mondom, kit látok magam előtt, a fejét fogja, elég, hát mondjál már valamit rendeset, torma és fartalom, csikorogja, nem bírom tovább.
     \    Akkor most megköszörülöm a torkom.
     \    Kedves egybegyűltek.
     Számos elismerés, külföldi publikáció, kritikai és olvasói népszerűség bizonyítja, hogy Kukorelly Endre költőként és prózaíróként a kortárs magyar irodalom meghatározó egyéniségei közé tartozik. A Kalligram Kiadónál most megjelenő prózakötete minden bizonnyal eddigi pályájának összefoglalása, csúcsteljesítménye, megkoronázása. A közel egy évtizedes munka eredményeként létrejött, a Könyvfesztivál irodalmi szenzációjának ígérkező TündérVölgy műfaját tekintve vallomás, visszaemlékezés, esszé-, és családregény. Az elbeszélő személyes történetének egzisztenciálisan fontos élményeit járja körül, újra és újra megkísérelve egyre pontosabban megfogalmazni az elmúlt évtizedek meghatározó mozzanatait. Az apa figurája és halála központi motívum ezen a tablón, egy-egy felvillanó sorsban, képben, leírásban pedig plasztikusan idéződik meg a kommunizmus hétköznapi világa, színek, szagok, nyelv - mindez egy gyermek eszmélésének és a felnőtt emlékezésének tükrében. Újból megmártózhatunk az édes iszonyban, ami a diktatúrában való öntudatlan, gyermeki, majd magára eszmélő, a kivédhetetlen vereséggel szembenéző felnőtt létünk volt. A könyv főtémája maga az emlékezés, az emlékezés természetrajza, az a paradoxon, hogy minél intenzívebben kutatjuk a múltat, annál inkább a jelen aktusává tesszük. Nagyon is jelen idejű, nekünk szóló, mostani ez a könyv. A kérlelhetetlen következetességgel, a nyelv és az emlékezés csataterén megvívott küzdelemből gyönyörű, fájdalmas, nagyszabású mű született.
     Köszönöm a figyelmet, és jó lubickolást.

Garaczi László

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.