hirdetés

Garaczi László: „Bolond szerelem"

(Kályhák és kályhacsempék a középkori Magyarországon)

2018. július 15.

Szószólójuk, egy őszöreg vájár lassan felemelt ujjal rámutatott a földből peckesen kikandikáló középkori pöcspalackra. Egyben jelezte, hogy bármilyen ritkaság, ők nem szeretnék tovább tisztogatni. – Garaczi László a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum kiállításait ajánlja.

hirdetés

Sejthető, hogy a tűzhasználat kezdete és a zárt rendszerű kályhák feltalálása közti egymillió évben az emberiség mennyit őrlődött és lamentált a megfagyni vagy füstben megfulladni dilemmáján. Ennek a keservesen hosszúra nyúló periódusnak vetett véget a cserépkályhák megjelenése. A középkorban már nem volt kötelező megfagyni vagy megfulladni, ennek ellenére hajlamosak vagyunk úgy tekinteni erre az időszakra is, mint brutális és állati küzdelemre az életben maradásért. Eleven cáfolat a Történeti Múzeum kiállítása: pazarlóan játékos művészi alkotókedv sugárzik a kályhacsempék ábráiból. Az egyházi, dinasztikus és mitológiai témák mellett számos rejtélyes művel is találkozhatunk.

Libáknak prédikáló róka.

 

Erszényét baljával őrző sörivó férfi.

 

Megpatkolt strucc.

 

A gyűjteményt számos sárkányábrázolás színesíti, és a kedves tárlatvezető hölgytől megtudom, hogy kétféle sárkány létezik: a jó és a rossz sárkány. Bár a keleti sárkánykultusszal szemben nyugaton a sárkánynak rossz a híre, mégis Európában jött létre a Sárkány Lovagrend. Jelképük a farkával maga köré tekeredő sárkány, ami arra utal, hogy a lovagok az életüket is hajlandók feláldozni. Árnyalja a képet, hogy Vlad Tepes apja is Sárkány lovag volt, így örökölhette fia a Drakula nevet. A Sárkány lovagot a hősi cselekedetek mellett onnan lehet felismerni, hogy ez a bizonyos, öngyilkos sárkány látható a cserépkályháján.

 

Láthatunk ennél prózaibb jeleneteket is: egy nekivadult nőszemély megragadja részeg férje borzas üstökét, a másik kezében tartott sodrófával pedig lesújtani készül rá.

 

A mellette lévő csempén viszont egy szerelmespár enyeleg félreérthetetlen pózban.

 

Ezen a ponton arra gondoltam, hogy lazításképpen átnézek valamelyik szomszédos teremben lévő kiállításra. Nem tudtam kitörni a paradigmából: „Szex és Buda a középkorban” (Egynapos minikiállítás, csak július 23.-án volt megtekinthető.). Nehéz  a téma régészeti feldolgozása, mert a testiség ábrázolása tilos volt a középkori Budán. Meztelenség kizárólag keresztény vértanúk és a pokol tüzében égő bűnösök formájában jelenhetett meg. A leleményes művészek úgy ábrázolták a pajzán témákat, hogy például az ártatlannak tűnő képen a férfi és a nő bokája összeért. Ez az úgynevezett bokakód, ilyenkor a látszattal ellentétben nem imádkoztak, nem kaszabolták a törököt egy végvár kapujában, nem gyűjtötték kévébe az asztagot, hanem szeretkeztek.

Másik sikamlós lelet a fallosz alakú butykos. Pár éve találtak egy marék törmeléket a Vár gyomrában, és egy fiatal régész, aki a doktorijára készült, úgy döntött, hogy összeragasztásuk lesz disszertációja témája. Hosszú hónapok munkája után ott meredezett az asztalán az első budai falloszbutykos.

 

A ritka lelet bemutatásával és elemzésével csont nélkül megkapta a doktori fokozatot. Két ilyen butykost találtak a Budai Várban, egyet Visegrádon. Németországból csempészhették be őket, magyar üvegfúvó ilyet nem illeszt az ajkához. Ahhoz, hogy lehúzhassuk a témáról a második bőrt is, tudni kell, hogy a feltárásokban nyugdíjas bányászok segítenek a régészeknek. Egy napon a barázdált arcú férfiak kézfejükkel letörölték homlokukról az izzadságot, és a mellvéd felé tántorogtak. A munkát irányító régész kollegina kérdésére, hogy mi történt, csak álltak ott lehorgasztott fejjel. Szószólójuk, egy őszöreg vájár lassan felemelt ujjal rámutatott a földből peckesen kikandikáló középkori pöcspalackra. Egyben jelezte, hogy bármilyen ritkaság, ők nem szeretnék tovább tisztogatni.

Visszasétáltam a kályhacsempe-kiállításra, és egyből  szemembe ötlött egy Nyitráról származó különleges darab: a színes domborművön egy asszony összekuporodott férfit náspángolt.

 

Az igazi meglepetés akkor ért, amikor elolvastam a feliratot. Filozófia szakon diplomáztam, de már gimis koromban végighallgattam egy szemesztert Pais Istvánnál az ókor nagy gondolkodóiról, és mindig örülök, ha a tudásom falában tátongó lyukakat betömhetem. Kiderült, hogy a négykézláb álló, csupasz fenekű férfi Arisztotelész, az ókor egyik szellemóriása. A történet szerint Nagy Sándor kedvesének, Phüllisznek sikerült őt rávenni, hogy felkantározza, és a hátán lovagoljon. Nagy Sándor a bizarr jelenet láttán éktelen haragra gerjedt, de Arisztotelész elmagyarázta neki, hogy csak demonstrálni akarta a testi örömökben való féktelen tobzódás lealacsonyító mivoltát. Nagy Sándor ettől fogva Phüllisz helyett a bölcsességet választotta. „Középkori tanmese a bolond szerelemről”. Ilyen kályháknál melegedtek Nyitrán a magyar urak a középkorban.

Miután elolvastam minden feliratot, meghallgattam a kiselőadásokat, végignéztem az összes kályhacsempét és bordélyzsetont, kisétáltam a várfalra. Esteledett, szikrázott lent a város, mint egy nagy tepsi hűlő parázs. A távolban vékony kémények dugták ki fejüket a szmogból: megpatkolt róka prédikált a sörivó libáknak.

(A kályhacsempe-kiállítást Dr. Végh András, a múzeum igazgatója rendezte Kiss Virág és Kocsis Edit közreműködésével. Előadások a Szex és Buda kiállításon: Molnárné Aczél Eszter művészettörténész, Dr. Farbaky Péter művészettörténész, Terei György régész. Külön köszönet Kiss Emőkének a szíves kalauzolásért. A kiállítások megtekinthetők 2018. szeptember 2-ig.)

Garaczi László

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.