hirdetés

Garaczi László: Hasítás (részlet)

2017. december 28.

Miki félmeztelenre vetkőzik, áll az esőben, nézi a fákat. Inas testén semmi hús, agárszerű, a füle hegyes. Tele van tetoválva, idézetek a könyvből, amit soha senki nem fog elolvasni. – Karácsonyi Magasiskolánkban Garaczi László készülő regényéből olvashatnak részletet.

hirdetés

Háztáji mákveteményeket tarolunk le a Dunántúlon. Ahogy száradnak le sávokban, megyünk északra. A Trabant hátsó ülései konyhai hokedlik, a műszerfalon nem működnek a kijelzők. Két napja esik, és alig maradt benzinünk.

Kiszállunk egy lankás részen, Hajnal Bandi messzelátóval pásztázza a látóhatárt. Gallérján csipesz, azzal fogja meg a körömnyi dekket, amit Miki nyújt felé.

Egy terhes csaj van még velünk, Pesten bejelentkezett elvonóba, de mégis inkább eljött szüretelni.

Miki talál egy csigát, a kocsiablakra teszi, nézi közelről, ahogy a csápjával tapogat.
Lefotózza a polaroiddal, a képet ott hagyja az árokparton.

Két egyenruhás integet az út szélén, Hajnal Bandi a parázsra köp, zsebre vágja a cigit, zacskók az ülés alá, pipák, fecsik, pirulák a kesztyűtartóba.

Lehúzza az ablakot, a füstöt benntartva, torokhangon válaszol a kérdésekre. A bajszos katona a hokedliket nézi.

Felnyittatja a csomagtartót, tele van vadkenderrel.

Ez mi?

Allergiás gyógytea, mondja Bandi, nagynénémnek visszük Répcelakra.

Répcelak arra van.

Eltévedtünk, alezredes elvtárs.

Nem vagyok alezredes.

Kérnek egy korty pálinkát?

Szolgálatban? Milyen?

Szilva.

Isznak, aztán elengednek.

Délután egy falu határában látunk egy földet. Leparkolunk a mellékúton. Egy kendős asszony fóliasátor mellett hajladozik. Miki a kocsit álcázza lombokkal. Kata foga vacog, nem vagy rosszul, mondja neki Bandi, jól vagy.

Felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap.

Fülledt hőség, legyek gomolyognak a fejünk felett.

Te azon a soron, én ezen.

Bokáig süppedek a sárba, benne marad a vietnami papucsom. Lekushadva dolgozom, mezítláb. Bandi sniccerrel, én zsilettel. Hajtom el az arcomról a legyeket.

Végigmegyünk egy soron, addigra az elején már jön az anyag, sokat esett a héten. Nyalogatom a keserű zsírt a filmesdoboz széléről.

Egy lelakatolt csőszkunyhó mellett lőjük be az első adagot. Pókhálós az arcom, az ujjamról jég csöpög. Kata pupillája összeszűkül, a hangja mély lesz.

De szar ez, mondja, adjuk el, vegyünk hernyót.

Laboratóriumi fost?, kérdi Bandi. Ez itt Buddha teje, becsüld meg. Holnap leszedjük a maradékot, aztán irány észak.

Milyen észak? A határsávban vagyunk.

Ne ordítsál, pihengessél.

Észak, észak, ezt hallgatom napok óta.

Bandi fölveszi a hátizsákját, hogy körülnéz a faluban.

Hozz kaját, mondja Miki.

Meg piát, mondja Kata.

A kunyhónál maradunk. Lassan megint beborul.

Miki ráírja a csigaházra, hogy „csiga". Lefotózza. Embert nem fényképez, ahogy Fluxer sem fest embert.

Esni kezd. Megisszuk a maradék pálinkát.

Miki félmeztelenre vetkőzik, áll az esőben, nézi a fákat. Inas testén semmi hús, agárszerű, a füle hegyes. Tele van tetoválva, idézetek a könyvből, amit soha senki nem fog elolvasni. Elfelejtett vadállatok. Holdfázis, cseresznyevirág, álomfogó, a Mukuli Birodalom titkos ábrái.

Kata nyöszörög, hányingere van.

Megjön Bandi, lepakol, elkészíti magának a fecsit.

Másnap éretlen vadcseresznyét reggelizünk, Miki megkocogtatja a csigaházat, jó reggelt, csigusz.

Légyfelhő ereszkedik a tájra. Benzint kell szereznünk.

Fehér Lada közeledik a mellékúton, kiszáll négy férfi botokkal, kutya rohan felénk. Bevágódunk a Trabantba, sikerül lekoccolni. Pár kilométerrel odébb egy fészerbe húzódunk. Bandi a hátán viszi be Katát. A kocsit letakarjuk levelekkel. Miki dobol a mészvázon, a csiga visszaszürcsöli magát a házába.

A mák elfogyott, petrolízű árokparti vadkendert szívunk. A füsttel fújom le a karomról a legyeket.

A parázs megperzseli a szalmát, a csiga menekül.

Nincs több föld, minden leszáradt.

Ha leszáradt, följebb megyünk.

Hová följebb?

Északra.

Bandi a csizmasarkán üti ki a hamut a pipából.

Estefelé egyszerre leszünk rosszul.

Hajnal Bandi ordít, pakoljatok ki a zsebetekből, de gyorsan! Te is, azt mondtam, pakoljál ki, süket vagy?

Fényes szilánkok a szürkésbarna porban.

Remegő kézzel szívja föl a cuccot a vattán keresztül.

Legföljebb megkínállak, kis csíra.

Hazamegyek, mondja Kata, próbál felülni.

Nem mész elvonóba, én leszek az elvonód.

Figyelj, Bandi, kezdi Miki, de Bandi félbeszakítja.

Majd holnap, most fáradt vagyok.

Ők a ponyván alszanak, mi a földön.

Hajnalban madár rikolt, katonák állnak az álcázott kocsinál. A deszkák közti résben látom, a folyó felől is jönnek gépkarabéllyal. Bandi és Kata az erdő felé fut, Miki le a völgybe. Berúgják az ajtót, ordítanak, anya pofoz a megállóban.

A fészer sarkában ülünk összebilincselve, Kata nyüszít. Odamegy hozzá az egyik katona, lehajol, az arcába néz. Kata elhallgat. A homlokán legyek mászkálnak.

Győrbe szállítanak minket, aztán Pestre.

Bejön egy ügyvéd, pár nap múlva elengednek. Még a túlélőkésemet is visszakapom. Hosszú rendőrségi és bírósági procedúra vár ránk. Még aznap kimegyünk Mikivel a Lyukba VHK-ra. Hajnalban a Golgota téren ébredek.

Véres az ingem, nem látok az egyik szememre, mindenemet ellopták. Ülök a földön. Bármi történhet, soha nem leszek ilyen boldog. Az élet megrágott, kiköpött, végre magam lehetek.

Garaczi László

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.