Hatodik évadába lépett a Litera és a Nyitott Műhely közös beszélgetőest-sorozata, az Előhívás. A Ráth György utcai otthonos menedékben sok esztendeje gyűlnek össze – hozzávetőleg havonta – a félkaréj, a kisasztal, a száraz vörös és a bubimentes lovagjai, hogy fontos, de valahogy a feledés homályába veszett olvasmányélményeikről beszélgessenek. Megidézzenek, előhívjanak textusokat és textúrákat, szövegekről szövegeljenek. Mi pedig – hallgatólagos hallgatóság – kihallgathassuk az asztaltársaság morfondírozását, elképedjünk olvasottságukon és képeket vigyünk haza magunk is beszélgetés mindenkori tárgyáról, az írásról. A Németh Gábor, Reményi József Tamás, Vári György és Jánossy Lajos alkotta négyesfogat figyelme tavaly fordult a szépirodalmi alkotások felől a szépirodalmi igénnyel megírt esszék irányába. Az ötödik évad (elő)hívószava így a magyar esszé volt, idén viszont közép- és nyugat-európai alkotások szemrevételezésével szándékozzák tágítani a műfaj térképét. Jánossy előbeszédéből az is kiderült, ezúttal Vári György veretes olvasmánylistája szolgált étlapul, erről válogatták ki az idei menüt a könyv-gourmand könyv-guruk. Jóleső csend van, a kiázó teafű finoman gőzölög, a falon nyugodt félhomályos fotók. Szezonnyitónak következhet Ortega y Gasset: A tömegek lázadása című esszéje.

Az első fogást maga a séf tálalja, noha az egyszeri vendég számára kissé tán megdöbbentő az étvágyhozó hangneme. Ha valaki könnyed, előszezoni dicshimnuszokra számított, annak lelkesedését Vári hamar lehűti. Aperitif helyett hidegvizes hordóból csorgat az éppen hogy helyet foglaló gasztronauta nyakába, hogy az meg ne részegedjék az esti menütől, hanem józan figyelemmel kövesse a boncolást. Ellenszenves és kissé lapos szövegnek tartja ugyanis Ortega y Gasset könyvét. Ellenszenves méghozzá azért, mert Gasset azon antidemokratikus pályán focizók brancsába tartozik szerinte, akiknek Platón a csapatkapitánya és többek között Nietzsche játszik a szélen. Akik csak elvétve passzolnak, mert úgy hiszik, náluk van a legjobb helyen a labda. Gőgös és arisztokratikus egyérintőzésük, helybenfejelgetésük azonban nem minden esetben a leglátványosabb játékelem. Azt még hozzáteszi az expozéhoz, hogy A tömegek lázadása kevés intellektuális aktualitással bír.


A szenvedélyes felkonferáláson élcelődő Németh Gábor rögtön könnyed könyvégetést javall, mire Reményi jelzi, hogy az ő régi példánya tűzgyújtáshoz igen-igen alkalmas, mégis várna még a máglyával. Azt meséli – hisz jó szokás szerint az előhívók ezúttal is elmesélik egymásnak az aktuális szövegekkel való találkozásuk történetét –, hogy az ő házukban, ahol Németh Lászlónak szinte házi oltárt rendeztek be, természetesen Ortega y Gasset könyvét is kultusztárgyként kezelték. A spanyol szerző munkájára ugyanis elsőként Németh László hívta fel a magyar olvasók figyelmét, sőt, akkor sem állunk messze a valóságtól – jelenti ki Reményi – ha a Minőség forradalmát Gasset könyvének kvázi magyarra fordításaként olvassuk. El kell ismerni – teszi még hozzá –, hogy a két világháború közti nemzedékek számára fogódzópontot jelentett A tömegek lázadása. A válságból kivezető utat, a megváltást ígérő minőségi kisebbség csapásvonalát villantotta fel. Profetikus alkotás, és hát mint ilyen, törvényszerű szinte hogy a vátesz afféle mindent tudó kitaszítottként fogalmazza meg dörgedelmeit népével és környezetével szemben. Gasset sétapálcás arisztokratizmusa tényleg ellenszenves – zárja mondandóját Reményi.

Németh Gábor számára az a problémás, hogy nem teljesen kompakt a könyv gondolkodásmódja, hogy önnön kulcsfogalmát, a tömeget is zavarosan alkalmazza. Újraolvasáskor afféle bonmot- és gondolattörmeléknek érezte. Jánossy szerint nem olyan nagy ügy, ha nem teljesen konzisztens a könyv fogalomhasználata, elvégre mégsem vaskos rendszerfilozófia, hanem pajkos esszé. Németh bólogat, és tovább pontosít: persze belefér a nagyvonalúság az esszénél, a fogalmak élessége azonban ebben a műfajban is elvárható. És az első kör végeztével a labda immár szabadon pattog, Vári Reményire utal vissza, amikor azt mondja, az ő olvasatában A tömegek lázadása nem felszabadításról beszél, hanem egy új – a szerző által jobbnak vélt – elnyomás eljövetelét vizionálja. Ortega azt állítja, hogy a tömegnek nem természete, hogy irányítsa a demokráciát, hanem inkább az a feladat vár rá, hogy a szűk elitek által összeállított csomagokból válassza ki a számára jobban tetszőt. Ilyenformán A tömegek lázadása az antidemokratikus liberalizmus bibliája. Reményi Németh Gábor kijelentését toldja. Olyan ez a könyv kicsit – mondja –, mint a 100 híres regény. Tudniillik ezerfelől szedi bonmot-jait, közhelyek találkoznak benne jó meglátásokkal és másoktól átvett, stílusbravúrral előadott részekkel. Azért – veszi vissza a szót Németh –, néhol mégiscsak darabos, olykor pedig kimondottan kimódolt és túlírt. Őt nem rohanta le annyira a szöveg, hogy elnézze neki a fals dolgait.

Vári György félidő tájt bedobja a kérdést, hogy vajon volt-e érvénye, válaszolt-e valamit a késő Kádár-korban ez az olvasmány? Az asztaltársaság viszonylag egybehangzó igennel felel. Akkoriban, hangzik el, a konszolidáció utálata volt a lényeg. Gasset arra mutatott rá a hetvenes évek fogékony magyar értelmisége számára, hogy élni tulajdonképpen annyi, mint felismerni elveszettségünket, a langyos Kádár-gulyásban pedig akkoriban igen sokan eveztek céltalan hajótöröttként. Reményi azt teszi még hozzá a Gasset-recepcióhoz, hogy Márai is nagy rajongója volt a spanyolnak. Ez abban a pökhendiségében is megnyilvánult, hogy az egész itthon maradt értelmiséget a gasset-i értelemben vett tömegnek értelmezte, melyből ő persze intellektuális hegyoromként emelkedett ki az óceán túlpartján.

Késik még az ősz, de már útjára indult a hatodik évad. A tömegek otthon maradtak – tán épp valami másnak a hatodik évadát nézték –, a könyvégetés, a lázadás is elmaradt, de a nem-rest kevesek érdekes, élvezetes, olykor sziporkázó beszélgetést hallgathattak végig Ortega y Gasset esszéjéről. Ez a beszámoló viszont váz, az élőbeszédet csak dadogva visszaadó, esszenciális kihallgatás-jegyzőkönyv csak. A most távolmaradó könyv-gourmandoknak készült gasztromeccs-közvetítés. Étvágyhozó szándékkal a netre dobott etetőanyag. Bízunk benne, hogy a sokakat el(ő)hív a következő alkalomra!