hirdetés

Gázpedálra írt szabadságdal

2013. december 20.

A számomra jelentés nélküli Citroën DS 19 Németh Gábor szerint „paradigmaváltás az autógyártásban” – egyébiránt pedig Lengyel Péter első novellájának címe. Az Előhívás-sorozat legutóbbi epizódján Lengyel Péter pályakezdése volt a téma. - Tamás Zsuzsa helyszíni szemléje.

hirdetés

Nem tudom máshogy kezdeni ezt a rövid összefoglalást, mint hogy azonmód beírom a keresőbe: Citroën DS 19, és megnézem, milyen autóval furikázott Fantomas, miféle istennőt (Déesse)/ufót/cápát takar ez a megnevezés. A számomra jelentés nélküli Citroën DS 19 Németh Gábor szerint „paradigmaváltás az autógyártásban” – egyébiránt pedig Lengyel Péter első novellájának címe.

Minden kezdet nehéz, de ez a kis guglizás semmiség ahhoz képest, hogy ez a bizonyos első novella 20 évet várt arra, hogy írója kiadja a kezéből. Így aztán van egy másik első novella is, az először publikált: a Nyár (1965). Tényszerűen ennyit elég előrebocsátani Lengyel pályakezdéséről; az est résztvevői persze nem akartak lemondani a tényekről, ám mint mindig, ezúttal is örömmel emlékeztek meg szubjektív találkozásaikról.

Kettős kezdetről számolt be Reményi József Tamás is, aki rácáfolt a fenti közhelyre, és felkészülten indította a beszélgetést. Felidézte Lengyel Adósság című Ottlik-esszéjét (Mozgó Világ 1976/2), amelyben elsőként fogalmazta meg az életmű újraértékelésének igényét; valamint az 1989-ben indított Zebra című sorozatát, amelyek publicisztikái a Magyar Napló „kivégződéséig” jelentek meg rendszeresen, tanúságául többek közt annak, hogy a pepecselő író milyen gyorsan, jó reflexszel tud reagálni (a cím az első jó helyen lévő átkelőhelyre utal, mint a szabadság beköszöntének metaforájára).

Németh Gábor felnőtt olvasói szocializációnak elengedhetetlen részeként nevezte meg Lengyel prózáját, amely egy különös olvasói tapasztalattal járt együtt: a megmagyarázhatatlan sóvárgáséval egy kor iránt, amelyet rettenetesnek kellene gondolni. Tujázni annyit tesz, mint a villamos ütközőjén utazni – ma már talán sokaknak ezt a szót is be kell írni a keresőbe, holott a tujázás Lengyelnél nemcsak alapélmény: óriásmetafora. „Én még tujáztam – mondja Németh –, de nem úgy.”

Vári Györgynek korai olvasmányélménye volt (szülei válása után) a Cseréptörés; keveset értett belőle, de megnyugtatta, hogy Bárán János sem igen érti a családi múltat. Vári rendre megpróbálja elhitetni a hallgatósággal, hogy ő a képességek nélküli ember; ezúttal azt bizonygatta, milyen kivételes, hogy Lengyel Péter hőseit látja maga előtt, nincs ugyanis belső mozija olvasás közben. Akárhogy is, a Lengyel-regények kulcsszava Vári szerint az otthon, az otthonosság; kulcsmotívuma, hogy volt egy világ, és maga a nosztalgia a berendezett világ iránt, amelyben otthon lehetett lenni. „Így többé nem lehet írni” – gondolta 20 és 30 éves kora között; amióta nem gondolja így, Lengyel prózája továbbra is lenyűgözi.

A moderátor szerepét is betöltő Jánossy Lajos a negyedik Péter – Esterházy, Nádas és Lengyel mellett –, Balassa közvetítő szerepére emlékszik, ő hívta fel a figyelmét Lengyelre. Jánossy (maga is apa-, illetve fiúregény szerzője) megemlítette, hogy bár a ’90-es évek az „aparegények” ideje volt, az 1978-as Cseréptörést méltán tekinthetjük eredetmintának. Lengyel világát a Cseh–Bereményi-dalokban megmutatkozó várossal, világgal rokonítja, nem feledkezve meg a műfajok különbözőségéről. A generációs különbségeket Németh Gáborhoz fordulva így összegzi: „Én már a te tujázásodról is lemaradtam.”

Az életmű kronológiai csapdáira Reményi hívta fel a figyelmet (lásd az „első” szöveg kérdését); elmondta, hogy a Két sötétedés novellái majdnem mind megtalálhatók a Rondóban; végül egy filológiai, ám azon túlmutató észrevétellel Lengyel írói racionalitására mutatott rá.

Németh Gábor azon gondolkozott, hogyan lehetne megmenteni a „sóvárgás” szót: nem nosztalgia, mert nincs előképe, nincs egy megelőző tapasztalat, csupán a leírt világ erős valósága. Ilyen erős valóságú írás a Citroën DS 19 is, amely az egyik legszebb ’56-os novella, anélkül, hogy egy szót ejtene Magyarországról. Németh kiemelte azt az eleganciát, amellyel-ahogyan a szöveg elkerüli az összes csapdát. Ha a sóvárgás-nosztalgia kérdésében nem, ebben egyetértettek Várival: ő is hangsúlyozta, mennyire nem „pályakezdő” a szöveg, mennyire homogén világ abból a szempontból (is?), hogy rögtön Lengyel Péter-szöveg: rögtön az. Gelléri Andor Endre és Mándy Iván vannak ennyire otthon Budapesten, mint Lengyel – mondta Reményi. De a „rondó” ne zavarjon meg senkit, itt nincs kör; minden ideiglenes. És nem az egész város van szeretve, csak fragmensek: a pult a tánciskolában, a lépcsőforduló, a MÉH-telep…

A hosszúra nyúlt beszélgetésből is könnyű lenne részleteket kiemelni, hiszen szerethetők az afféle elmélkedések, hogy Lengyel prózája értelmet ad a „klasszikus modernség” címkének, vagy hogy lezár/megnyit egy korszakot – s még értelme is van vitázni, talán utoljára ilyen szabadon, mert egy időre biztos rátelepszik majd az értékelő szavakra a Figyeljétek a mesélő embert tanulmánykötet 640 oldala.
Azt est végén abban a megtiszteltetésben lehetett részük, hogy egy kicsit figyelhettük a mesélő embert – bár nem mesélt. Épp csak a mikrofont, nem a szót vette magához. Most értékeljem a szerzőt? – kérdezte. A szűkszavú Lengyel Péter és a bőkezű Nyitott Műhely találkozása egy szerethető pillanata lett ennek a részleteiben szeretett városnak.

 

Tamás Zsuzsa

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.