hirdetés

Gerőcs Péter

Önéletrajza

"soha nem akartam igazán filozófus lenni, így hát hazajöttem"
hirdetés

1985 nyarán születtem Budapesten. A képlet teljesen hagyományos. Értelmiségi szülők szorongó gyermeke vagyok, a második. Szülővárosomat soha nem hagytam el hosszabb időre. Itt jártam iskolába, a Radnóti Miklósba, majd a Trefort Ágostonba, és csak egyszer, az érettségi után változtattam meg székhelyemet, amikor Pécsre költöztem (filozófia szak). Ám ez nagy tévedés volt, ugyanis én soha nem akartam igazán filozófus lenni, így hát hazajöttem, és a következő évben elkezdtem tanulmányaimat az ELTE-n, esztétika-magyar szakon. Azóta is ide járok.

 
Írni 12 éves koromban kezdtem. 18 voltam, amikor apám felvetette, hogy írásaimat netán pályáztatni kellene (valahol, valamiért). Ő segített megcímezni a borítékokat az „Ulpius Íróiskolá”-nak. A pályázatot megnyertem, így lett mesterem Márton László, és így került a kezembe egy szerződés az Ulpius-házzal, egy még nem létező kötetem majdani kiadásáról. 1-2 évvel később elküldtem néhány szövegemet különböző folyóiratoknak. Azóta rendszeresen közlik írásaimat, főleg prózát és kritikát (Alföld, 2000, Kalligram, Új Forrás, Árgus, Kistango, Élet és Irodalom, MŰÚT, Puskin Utca). 2005-től két éven át a Kilincs nevű folyóiratot szerkesztettem negyedmagammal. 2007-ben JAK-tag lettem.
 
Tavaly fejeztem be egy – paradox módon – félkész regényt, amit jövőre talán végleg befejezek. Azért csak jövőre, mert jelenleg egy novellafüzéren dolgozom. Ha minden igaz, nyárra elkészülök vele.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.