hirdetés

Gintli Tibor–Schein Gábor: Az irodalom rövid története

A Jelenkor Kiadó ajánlata

2007. december 25.
Gintli Tibor–Schein Gábor
Az irodalom rövid története
A realizmustól máig
Jelenkor Kiadó, 2007.
640 oldal, 4.500 Ft
ISBN 9789636764388
hirdetés

Megjelent Gintli Tibor–Schein Gábor: Az irodalom rövid történetének második kötete. Az első sikeres fogadtatása, kritikai visszhangja (kategóriájában Az év könyve 2003) és a nagy olvasói várakozás után boltokba kerül a második kötet. A szerzőpáros a 19. század második felétől napjainkig tartó korszakok irodalmát tekinti át.

 
Ady • Andrić • Auden • Apollinaire • Arrabal • Babits • Bachmann • Baka • Balzac • Baudelaire • Beckett • Benn • Bernhard • Bonnefoy • Borges •  Bodor • Borbély • Borowski • Böll • Brecht • Broch • Bulgakov • Burgess • Burroughs • Büchner • Calvino • Camus • Carpentier • Celan • Céline • Char • Coetzee • Cortázar • Csáth • Csehov • Csiky • Csurka • Déry • Dickens • Dosztojevszkij • Dürrenmatt • Eco • Eliot • Éluard • Enzensberger • Esterházy • Fejes • Frisch • Faulkner • Flaubert • Füst • Genet • Gide • Ginsberg • Gogol • Golding • Gombrovicz • Grass • Green • Grendel • Grünbein • Hajnóczy • Hauptmann • Havel • Heaney • Hesse • Hrabal • Hughes • Ibsen • Illyés • Ionesco • Jabes • James • Jarry • Jelinek • Jerofejev • Joyce • József • Juhász • Kafka • Kantor • Karinthy • Kárpáti • Kassák • Kavafisz • Kemény • Kertész • Kiš • Konrád • Kormos • Kornis • Kosztolányi • Kovács • Krasznahorkai • Krelža • Krúdy • Kukorelly • Kundera • Larkin • Lengyel • Lowell • Majakovszkij • Mallarmé • Mann • Márai • Marno • Márquez • Márton • Maupassant • Melville • Mészöly • Miller • Miłosz • Molnár • Moravia • Móricz • Mrożek • Musil • Musset • Nabokov • Nádas • Nagy • Nemes Nagy • Németh • Oravecz • Orbán • Orwell • Osborne • Ottlik • Örkény • Parti Nagy • Paszternák • Pelevin • Petri • Pilinszky • Pinter • Pirandello • Plath • Pound • Proust • Pynchon • Radnóti • Rakovszky • Rilke • Rimbaud • Robbe-Grillet • Rushdie • Sarkadi • Sartre • Shaw • Spiró • Stendhal • Strindberg • Strauß • Sütő • Szabó • Szentkuthy • Szijj • Szilágyi • Szolzsenyicin • Szorokin • Szőcs • Tandori • Tar • Térey • Thackeray • Thomas • Tolnai • Tolsztoj • Tóth • Turgenyev • Valéry • Vas • Várady • Verlaine  • Wedekind • Weiss • Weöres • Wilde • Williams • Witkiewicz • Woolf • Yeats • Závada • Zola
 
… és mások. Szerb Antal ma is népszerű, de sok szempontból idejétmúlt vállalkozása óta a magyar és a világirodalom történetének első népszerű, tömör és közérthető összefoglalása, amelynek minden művelt ember könyvespolcán ott kell lennie.
 
 
Részlet a kötetből:
 
Drámairodalom
 
A 20. századi magyar dráma története némi leegyszerűsítéssel három, egymással összefüggő nagy vonulatba rendezhető, amelyek, bár a jelenkori drámát egyre kevésbé tekinthetjük tisztán irodalmi műnemnek, ma is folytonosak. Az egyik vonulatba a történelmi dráma változatai tartoznak, a másikba a realista alaprétegű társadalmi drámák, míg a harmadikba azok a kísérletek, amelyek a reprezentált valóságot nem a színházon kívüli történeti-társadalmi viszonyokban lelik meg, hanem magában a színházban mint tevékenységben. A történelmi dráma a történelmi regényhez hasonlóan romantikus eredetű műfaj. Közép- és Kelet-Európában mindkettő kiválóan alkalmas volt a nemzetek politikai eszmélkedését szolgáló egyszerű ideológiai üzenetek továbbítására. A 19. századi közönségízlés számára nem magának a történetnek és természetesen még kevésbé a történelem elvont menetének megismerése volt fontos, hanem azok a jelentések, amelyekre a darab a jelenbeli politikai-társadalmi tapasztalatokkal szembesítve tehetett szert. Az a drámairodalom, amely ezt az igényt kiszolgálta, többnyire patetikus üzenetei számára kisajátította a történelmet, vagy ellenkezőképpen eljárva egyszerű parabolákat történeti köntösbe öltöztetett. Ezek az eljárások a politikum közegébe utalták a drámát, és attól függően, hogy az éppen aktuális állami politika mennyire volt képes felfedezni a műben látens ideológiai megrendelésének teljesülését, a drámák végső szövege a cenzúra és az öncenzúra bonyolult folyamata során alakult ki. Hasonló igények a sok tekintetben régies berendezkedésű magyar társadalomban a 20. század folyamán is megfogalmazódtak, és mindmáig befolyásolják a drámairodalmat. Az ideológiai kisajátításra épülő történelmi dráma patetikus hangoltságú, késő romantikus változatát Illyés Gyula, Németh László és Sütő András műveiben az intellektuális vitaszenvedély éltette tovább. A jelenbeli kétségek parabolikus historizálására, esetenként ironikus hangütéssel, Székely János és Páskándi Géza szolgáltattak példákat. E zsáneren belül az irónia hatóerejének fokozódása volt megfigyelhető a 60-as, 70-es évek olyan sokat játszott szerzőinél, mint Háy Gyula, Szabó Magda, Hernádi Gyula és Gyurkó László. Ettől a modelltől Weöres Sándor sem tudott hatásosan elszakadni az Octopusban és A kétfejű fenevadban. A modell meghaladására először Örkény István tett valódi ajánlatot. A Pisti a vérzivatarban főhőse szétszórt, és amint a darab befogadástörténetéből világossá válik, egységesíthetetlen személyiség, ami lehetőséget ad Örkénynek arra, hogy a pátosz hangütését a komikum minőségeivel váltsa föl. A lenyűgöző dramaturgiai képességekkel rendelkező Spiró György első színdarabja, A békecsászár (1963–1981), amelyet talán helyesebb színházban is felhasználható költői szövegnek neveznünk, Örkény nagy művéhez hasonlóan jelenetek mozaikszerű sorából építi fel történelmi látomását. Mindkét mű magyar drámatörténeti előzménye Az ember tragédiája. Spiró azonban e modellt Karl Kraus 1918-19-ben megjelentetett Az emberiség végnapjai című művét idéző világszínházzá tágítja. Következő és mindmáig egyik legsikeresebb színműve, Az imposztor (1982) nem tűr meg ilyen jelenetezést. A szerző a drámát Az Ikszek című regényének témájából írta. Anekdotikus cselekménye zárt, és a színházi bemutatók még zártabbá tették a darabot azzal, hogy az elnyomott nemzeti kisebbségi lét vagy a szovjet megszállás parabolájaként értelmezték. Holott az eredetileg Major Tamásnak írott főszerep, Bogusławskié, a megöregedett varsói színészkirályé, bonyolultabb értelmezésekre is módot ad. Bogusławski személyiségének ugyanis mintha nem lenne magja. A maszkokról, amelyeket magára ölt, eldönthetetlen, hogy egy személyhez tartoznak-e, ahhoz a közösséghez és ahhoz a bonyolult politikai helyzethez, amely az oroszok által birtokolt Vilna kicsiny, önfelszámolásra berendezkedett lengyel színházi társulatában körülveszi, vagy esetleg Tartuffe szerepéhez, amit eljátszani Vilnába hívták. A történelmi dráma megújítása a hős, a cselekvés szubjektumának átértelmezésével vált lehetővé. Modern tapasztalataink is azt sugallják, hogy az általános morál szabályainak végső felbomlása nyomán a történelmi-társadalmi szituációk túl bonyolultak ahhoz, hogy bennük a személyt állandó akarati potenciállal felruházott, önmagával azonos egységnek lássuk. Drámatörténeti jelentőségű az a mód, ahogyan Márton László A nagyratörő (1993) című drámatrilógiájában egy történelmi személyiség felmorzsolódását és bukását színpadra viszi. A három dráma, A nagyratörő, Az állhatatlan és A törött nádszál Báthory Zsigmond regényekben és színművekben többször feldolgozott fejedelemségének történetéről szól. Márton a regényeiben megismert módszerhez hasonlóan nyúl az anyaghoz, amelyben minden elődje joggal ismerte fel a történelmünkben sokszor megismétlődött tragikus mintát: a két nagyhatalom szorításában vergődő magyar politikának kezdetben mintha lennének választási lehetőségei, sőt némi mértéktévesztéssel az sem elképzelhetetlen, hogy az ország egy hasznokkal kecsegtető, szélesebb európai játszma részesévé válhat, ám ekkor a kulturális törések mentén megfogalmazódó nézetek összecsapásában az ország megkezdi önfelszámolását, a döntések halasztódnak, holott nincs idő, és az utolsó felvonásra a romok keserű szemléje marad. Márton szakít a magyar történelem tragikus látásmódjával, a véget nem végzetnek látja. Okosan és tárgyilagosan szemléli a folyamatokat, nem tagadva meg magától és olvasójától az anyag elrendezésének groteszk örömeit. Főhőse, Báthory Zsigmond az első drámában még összefogott személyiségként, közepes képességekkel rendelkező államférfiként viselkedik, aki lassan elveszíti tájékozódását. Az állhatatlan és A törött nádszál fejedelmén fokról-fokra felülkerekednek a politikai helyzet bonyodalmai. Báthory személyiségének széthullását következetlen, gyermeteg cselekedetek és esetenként remek felismerések kísérik. Márton szinte az utolsó pillanatig lehetőséget ad szereplőinek és olvasóinak is, hogy az események másfajta elrendezésével Báthory minden hibás döntéséből zsenialitására következtessenek. Ez a magyar történelem igazi tréfája! Báthory alakjának összetettsége többek között abból a – Katonánál már fontos szerepet játszó, de később elfeledett – felismerésből is fakad, hogy Descartes reményeivel szemben viselkedésünket csak részben befolyásolja a gondolkodás, döntéseinkben legalább olyan fontos szerepet játszanak érzelmeink és mások elvárásai. Igazi vesztesége színházi kultúránknak, hogy a trilógia második és harmadik részét eddig nem mutatták be, és az első rész is csupán egyszer került színre Kolozsvárott.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.