Gomorrával nyit a Titanic
A nápolyi alvilág legsötétebb bugyraiba nyerhetünk bepillantást ma este, a 16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmjében, amely Roberto Saviano nagysikerű könyvéből készült.
- 2009. március 25.
A Gomorra
című film Roberto Saviano azonos című bestselleréből készült, amely
kendőzetlen őszinteséggel tárja fel a leghírhedtebb olasz
maffiaszervezet, a nápolyi camorra tevékenységét. A szerző a könyv
publikálásával a bűnszervezetek első számú célpontjává vált, azóta
gyakorlatilag minden lépését testőrök vigyázzák. A filmváltozatban
Matteo Garrone rendező és írótársai a könyvnek csupán néhány elemét
használták fel, de így is hasonlóan vádló, kíméletlenül realista,
már-már dokumentarista jellegű bírálatot fogalmaznak meg az olasz
társadalom legsötétebb rétegéről. A film cselekménye öt különböző
szálon fut, amelyeket az köt össze, hogy szereplőik életét valamilyen
módon a maffia határozza meg, amivel képtelenség szembeszállni.
A Gomorra a 2008-as Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a Zsűri Nagydíját, az Európai Filmakadémia pedig ugyanebben az évben a legjobb európai filmnek választotta.
A Gomorra a 2008-as Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a Zsűri Nagydíját, az Európai Filmakadémia pedig ugyanebben az évben a legjobb európai filmnek választotta.
A Titanic részletes programja itt.
Hozzászólás