Gordon Agáta: Magdolna lányai

2012. január 26.

"Ez a modell még aligha beszélt, nem volt elég fejlett az állkapcsa ennek a korai verziónak, akinek a koponyája a Subalyukból került elő (régebben betyárbarlang)." - Gordon Agáta könyvéből közlünk részletet a Centrifuga eKiadó jóvoltából.

Gordon Agáta: Magdolna lányai (részlet)

13.       A spirituális küldetés: boldogasszony – biodiverzitás



Húzzál a Hiltonba gyorsan! küldte el József Etella a szkájpról Háznagy Elzát, aki kajánul azt mondta, hogy na, Ricsiékkel nem unatkoznál, az biztos. Mielőtt elindult volna munkahelyére, a brightoni Hiltonba, és hazaszólt egy kicsit.

Etellának lakhatási gondoktól főtt a feje. Nem csak Ricsiék jelentették be súlyos és igazságos szükségletüket, hanem régi ismerősök is, akik a tavaszodó utcákon töltik egy ideje az éjszakát. És pillanatnyilag a saját jövőképe sem tartalmazta 30 négyzetméteres komfortos privát életterének fenntartási költségeit.

Erről a szállásról egy másik jutott eszébe, itt nem messze a Magdolnától, a Ludovika . A Ludovika régen kadétiskola volt, a monarchikus ábrándok és fiúbeavatások katonaiskolája. Ma viszont Természettudományi Múzeum, ma is itt tanítják a kisfiúkat.

József Etella részt vett a Múzeum kis ünnepségén, Darwin  200. születésnapja alkalmából. Etella tiszteletbeli meghívott volt, mint az evolúciós ökoszisztéma nőbirodalmi tanácsának közép-kelet-európai médiuma.

Nehogy azt gondolják, mesélte a szub-atomi részleg vezetője, egy helyes és alapos nő, hogy mi itt a napot lopjuk. Feltérképeztük az atipikus árvalányhaj  szóródási területét tízgenerációs felbontásban, különös tekintettel a biodiverzitásra.

A génrekonstrukciós részleg fotókat mutatott az űrhajósnak öltözött munkatársakról, akik a százezer éves csontokból kapirgálják össze a túlélő géneket, hogy bebizonyítsák, a csontok egy testben éltek. Már akkor! Nos, egyetlen halk sóhaj gének millióival szennyezi felül a történeti mintát, sóhajt a vonzó kutatónő, és máris megsajnáljuk.

Az egész létesítmény főnöke pedig ezt mondta: két fontos eszme van a kreatív gondolkodásban: az evolúció és a biodiverzitás.

Az evolúció azt jelenti, szüntelen születés. Az egyed faj, a faj egyed, és folyamatosan újjászületnek egymásban. Ha itt beugrik a relativitás, akkor bingó. A biodiverzitás még egyszerűbb. Az „itt és most”: az máshol másmilyen. Ezt jelenti. Ezeket a gyakran érvényesülő törvényszerűségeket a tudományos gondolkodás nehezen tűri, ám az úrnők jól ismerik.

Ezek után tekinthette meg József Etella a múzeum − régen kadétiskola − titkos szállodáját a tetőtérben. Klíma, állandó hőmérséklet és páratartalom, zsilipek, zaj és por-szűrő berendezések, negyvenezer férőhely. Széf és páncélterem.

Megismerkedünk a váci múmialánnyal, apáca volt, tébécés, bőrös csontváz barna ruhában, hosszú ó-ra nyíló szájjal. Kétszáz éves.

Aztán unokanővérünkkel, egy neandervölgyi asszonnyal. Ez a modell még aligha beszélt, nem volt elég fejlett az állkapcsa ennek a korai verziónak, akinek a koponyája a Subalyukból került elő (régebben betyárbarlang). Nővérünket kicsinyével együtt temették, a csontokon nagy pollenkoncentráció észlelhető szubatomilag. Vagyis virágokkal búcsúztatták.

Szerették. Képzeljük.

Hetvenezer (70.000) éve.



Ez a nővérünk, a Szubeurópai Anyaúr már boldoganya  volt, és folyamatosan újra megtestesül. Szubeurópai Anyaúr sikerrel jutott át minden újjászületésén. Ahogyan hetvenezer éve egy tavaszi hajnalon átjutott a csontlakaton, szétfeszítve anyja medencéjét, és a táguló világegyetemben először vett lélekzetet, most ugyanígy jutott át a dobozoló régészet kezéből, a szubatomi felbontáson át, a digitális szülőcsatornán. A kicsinyével együtt, a 21. századba, az új kor hajnalán.

És foggyökerében még mindig őrizhet egyetlen gént, amelyből feltámasztható. Amely mérhetetlenül pontosan megegyezik szub-európai Marika egyetlen génjével. És bámulatosan kevéssé különbözik Mária Terézia  királynőnk bármely génjétől. Mindannyian az Anyaúr egyenes ági leszármazottai a teremtésben.

Magok, melyeket idesodort a szél, negyvenezer emberi mag, amiből biotechnikailag rekonstruálható negyvenezer emberi lény, a Természettudományi Múzeum tetőterében egy kisvárosnyi nép él és vár.

Egyetlen múzeológus-antropológus anyaúrnő gondoskodásában élnek, leltározottan, hosszú csontok külön, koponyák csinos dobozokban. Néha fellépés, fotózás, kiállítás, találkozások. Itt gyökereznek, míg hajtásaik a virtuális térben már terebélyesek. Néhány angyalka is van közöttük, fiatal formalinos preparátumok, fehérlenek a csontocskák bimbói, vázákban elhajtott virágzat.


Rögtön teherbe esek, hajtja le fejét szub-európai Marika a Magdolna negyedben a Róza utcában. Már a kisfiú után is, el kellett vetetni. Serdületlen leánygyermek alkatú fiatal termő fácska.


Pár napra újra kinyitják az életveszélyesnek nyilvánított szükséglakást a sarokban, boldogan költöznek be, Ricsi áthív, hogy lássam. Üvegetlen ajtó, víz-vécé nincs, egy sarokban gerendák tartják a plafont, de tágas és üres, békésen koszlott. A kopott parketten kiskád, Szamanta hercegnő fürdik egy hősugárzó finom melegében.


Egy ágy, egy tévé, egy szék, egy kád, egy kályha, egy család.

Lakhatnánk a múzeum tetőterében?

 

 

 

Gordon Agáta: Magdolna lányai

 

Kiadó: Centrifuga eKiadó

Oldalak száma: 89

Formátum: pdf

 

A Centrifuga eKiadó oldala.