hirdetés

Grecsó Krisztián: Bé és dé

2011. december 18.
Bodor Ádám, Kukorelly Endre, Tőzsér Árpád, Parti Nagy Lajos, Háy János, Marno János, Temesi Ferenc, Kemény István, Borbély Szilárd és Sándor Iván írásai szerepeltek eddig a Litera Magasiskola című szépirodalmi rovatában. Ezen a héten Grecsó Krisztián csatlakozik hozzájuk, akinek Bé és dé című prózáját adjuk közre.
hirdetés

A bölcsödében, ha figyelembe vesszük, hogy csak néhány matt foltra emlékszem, még minden rendben volt. Az iskola feszítette föl a szemem, nem akartam kinyitni, de nyitották, mint az utolsó, odvas szem diót, akkor kezdődött meg a rettegés, hogy a sírig így megy, hat évesen, a magyar Alföld közepén Daru megérezte a nyomást, és a keserves stigmát, hogy jobb, szebb ebben az életben már nem. Daru én vagyok. Ma traktorok állnak az egykori iskolám udvarában, közmunkások köpnek helyeset a hinta mellé, a kerti budi bedőlt, Daru ott állt az első szünetben, mindenki Danira nézett, a falkavezérnek illett volna tudnia, mit kell csinálni életük első tanórája utáni első szünetben. Reménytelenül rövid etapokban lehet élvezni, hogy vagyok, Daru erre jött rá akkor; és ezt a bölcsességet, ha nem  is annyira szigorúan magamba nézek, azóta sem tudtam túlszárnyalni. Én megyek, ezt mondtam Daninak. Ha te semmit sem csinálsz, én megyek, mondta Daru. Tán egy hónapja, hogy benéztem oda, az alsó tagozat kertjébe, ahol a közmunkások várják, hogy jusson lapát, kicsi kert, vajon hová mehettem, mit csináltam ahelyett, hogy fájós gyomorral, kétségbeesve álltam volna tovább az udvar közepén, megértve, hogy becspatak, hogy az eddigi szeretetfal csak gallér, kilátok mögüle, és igazából soha többet nem idomul egy percre sem hozzám, a nem is tudom, mi, nyilván az a szó kívánkozik ide kétségbeesve, hogy élet, esetleg: világ. Kovács tanító néni, kimondom, mert bosszús vagyok, meg kevély, és ez a páros mindent legyőz, a nevek nincsenek megváltoztatva, Kovács volt a tanító néni, ragaszkodom hozzá. Szóval Kovács pedagógus azért él, hogy Darut kiszolgáltassa az elemeknek, hogy olvasásra kényszerítse, baszakodjon a betűkkel, de nekem, nem kímélem Darut, legalább vele, egykori magammal legyek valahogy együtt, ha soha máshoz soha nem jutok közel (csak az ünnepi vagy a ledarált énjét kapom, és retúr, vergődöm a nők ünnepi és ledarált énje között, és vajon ez a ő hibájuk lenne-e, tehető föl a kérdés, ha akarom, de nem akarom, sztornó, ez más téma, törlés). Szóval pőrén, egyedül vagyok magammal; be kell látnod, Darukám, hogy az olvasás volt az a helyzet az életemben, amikor kiderült, hogy rosszak az idegeid. Nem ment. „Karácsonyig meg kell tanulni olvasni” ezt a mondatot karácsonyig meg kell tanulni elolvasni. Daru ezt akkor még nem tudom, mert nem tudok elolvasni, rajtam kívül mindenki tud az osztályból, de nekem a betűdzsungelben nincsen kegyelem, a bé és dé galádul utánozzák egymást, egymásnak támaszkodnak, alávalóan hasonlítanak, és ki figyel arra, hogy másfelé domborodik a hasuk. Ha egy terhes nőt megforgatunk a saját tengelye körül, kérdezem én, aki persze egészen más vagyok, mint az a hat éves, akinek nincs affinitása az olvasáshoz, más lesz? Anyám meg elárulja neki. A Kovács tanító néninek. Hazajön szülőiről, Daru hat éves ekkor, ezt nem győzöm hangsúlyozni, és még el is kotyogja nekem, hogy megosztotta a problémát a pedagógussal, pedig addigra tökéletes álcát építettem ki, hónapok óta nem derült ki: sérült vagyok.

Daru megtört. Nem lehetett tovább titkolni, hogy rosszak az idegei, elég korán, várhatott volna a sors, az isten, Marx Károly, Daru egy rakás szar, idegileg, és Daru én vagyok, akkor is, ha azóta senki sem hív így. Mentem át Mihókhoz a leckéért, mert lelkesen és gyakran voltam beteg, otthon nem találtak a betűk, Daru battyogott át a Kinizsi telep túloldalára, alig néhány háztömb, de nem tudtam, hogy ott lakik ez a kölök, aki nem volt beteg, és már akkor tudott olvasni, mikor megszületett, én pedig még akkor sem fogok, mikor kinő az új fogam. Daru várta, hogy Mihók hazaérjen a napköziből, és addig, míg hazaér, a Mihók gyönyörű nővérétől megkapta kölcsön a pedálos dodzsemet. Ezt a hírt kellett túlélni: Mihóknak nem pedálos autója volt, de dodzsemje. Pedig már a pedálos autóval is lehetett a vízen járni (fejlődöm kurzusilag, ez a képzavar, hogy pedálossal a vízen járni már alulról súrolva Wass Alberti magasság… és nem legyek smucig, ez is pompás: a vacakolás a  magassággal, de nem fokozom). Szóval a pedálos dodzsem világosság a világosságban. A pedálos dodzsemre még vágyni sem tudtam, mert nem tudtam, hogy van. Daru állt a dodzsem előtt, és látta, hogy ez minden eddigi dolognál jobb, a szépséget meg kell tanulni elviselni.

Lassítsál, Darukám! Légy alázatos! Daru beleült a pedálos dodzsembe, és volt benne, ezt próbáld meg valahogy elképzelni, bár úgy sem tudod, kézifék, és Daru tekerte, és lehetett a pedálos dodzsemmel rendőrkanyart csinálni, ha akad valaki, aki tudja, miről beszélek. Mégsem volt jó tekerni. Az olvasás elrontotta ezt is, mesejárgánya annak van, aki érti e szavakat… és mégis ellökött magától. Na jó, a vége nem passzol ide, de magyar ember nem fejezheti másként e mondatot, szerva itt: „aki érti e szavakat”, és vissza, durr, fogadás, „és mégis ellökött magától”. Apám akkoriban, mikor elhatározza, hogy megtanítja Darut olvasni, még sokat szavalja ezt a verset, Nagyon fáj, az a címe, és a végét annyira üvölti, hogy a gyönge lelkű Daru sír. Áll apám a szoba közepén, rikoltozik, akkoriban bő tüdővel szavalnak, száll a nyálpermet, ez a divat, csak azért, hogy az én idegeim korán el legyenek használva. Apám a „sohasem pihenünk” módszerrel tanít olvasni, ez bé vagy dé?, ezt kérdezgeti órákig, és Daru vagy eltalálja, vagy nem, attól függ, hogy megjegyzi-e, hogy papír mely részére, milyen betű van írva. A felső sarok dé.  Daru ezzel az kiéheztetős módszerrel nem tud megtanulni, tény: sérült. Hogy én, ne szépítsük: sérült vagyok. Apám később így próbálja meg megtanítani nekem a színeket is. De én valóban sérült vagyok, és nem csak az idegeim rosszak. Daru sérült, és Daru, ilyenkor milyen kár: én vagyok. Nem látok színeket, de néhány hét alatt mindenről megtanulom a házban és környékén, hogy milyen színű, ezért mikor apám kérdezi, csak mondom, a falvédőn felül az a folt, a bokor fölött – istenem, ma is látom, hogy Daru nem látja, hogy nem látom, nincs is ott folt, beleolvad a többi takonyba, bokor sincs –, Daru mosolyog, barna. Apám végül mindig ugyanazt a nyolc dolgot kérdezte, tudat alatt konfliktuskerülő fajta, hinni akarta, hogy látom a színeket. Olyan betegségről, hogy színvakság vagy erős tévesztés a mi családunkban, ahol mindenkinek rosszak az idegei, nem hallottak. Apám behívta anyámat, és Daru, mint a jól nevelt cirkuszi állat, bemutatta a tudományát; na, kérdezte apám diadalittasan, milyen színű a stelázsi?

Daru képtelenül lassan ment. Vánszorgott. Ennél nem lehetett lassabban menni, az iskola szomszédságában vékony, nádfedeles ház van, akkoriban verik újra a tetőt, mikor én nem tudom megkülönböztetni bét és dét. Alul marad az öreg nád, fekete, fölül az új, azt nem tudom, milyen színű, talán már említettem – egyéb fogyatékosságom is akad. És Daru tudta, hogy baj van, a szorongás válogatott fajtái rohanták meg, később sem jött sokkal több, a sírig, egészen odáig, a sírig visz mind. Mert nem úgy van, hogy annyira tudsz rettegni valamitől, hogy a rettegés nagysága nevetségessé teszi az egészet, mert a sors nem rendező, és nem unja a kiszámítható fordulatokat, a sors nagyon is úgy szereti, hogy a szülői értekezlet utáni első nap első órájában beküldi Kovács tanító nénit az osztályterembe, és Daru érzi, kicsi pisi a nadrágjába ment, az anyjára gondol, az egyetlen nőre, aki valamiért elárulta, megtagadta őt, és Kovács pedagógus, aki most a világ ura, és beengedheti az arénába az oroszlánokat, fölveszi a krétát.

Aztán fölrajzol a táblára két kövérhasú betűt. 

Grecsó Krisztián

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.