hirdetés

Guillaume Métayer: Egy párhuzamos, szabadabb élet

2018. április 22.

Nálunk nemhogy politikával, de még a közvetlen külvilággal is alig foglalkoznak a költők. Régebben kicsit túl absztraktnak éreztem a francia költészetet. Talán ezért is kezdtem Magyarországon nyomozni egy másfelé hagyomány után. – Guillaume Métayer-vel beszélgettünk.

hirdetés

Azt olvashatjuk, hogy Németország mellett Közép-Kelet-Európa a legfontosabb kulturális orientációs pontja Franciaországon kívül. Hogyan került pont Magyarország a fókuszba?

Guillaume Métayer: Találkoztam egy magyar nővel, aki mutatott nekem kortárs magyar irodalmat. Azt gondoltam egyből, hogy Kemény István a kortárs költő, és muszáj franciára fordítanom. Ezért is kezdtem el magyarul tanulni. Szótárral álltam neki. Akkoriban fejeztem be a klasszika-filológusi tanulmányaimat – ettől egy kicsit úgy álltam hozzá, mintha egy ókori költőt fordítanék.


Fotók: Kis Norbert

Petőfi Sándortól József Attilán át Tóth Krisztináig fordított magyar költőket. Ez nagyon sok különféle kort és stílust jelent.

Mindegyik más tapasztalatot jelentett. Kemény István verseit úgy fordítottam, mintha a mesteremet fordítottam volna. A verseivel a fejemben sétáltam mindenhova. Olyan hosszú folyamat volt, hogy a végén már azt éreztem, a saját verseimet fordítom. Petőfi esete például teljesen más volt: őt nem csak irodalomtörténészként, hanem költőként is fordítottam. Jól ismerem és szeretem a romantika stílusát, egyszerre akartam hűséges lenni az akkori formákhoz, és kortárssá tenni a francia olvasó számára Petőfit. Tóth Krisztina világa már egyből nagyon ismerősnek hatott, nagyon közelinek. A Vonalkóddal például egy percet sem szenvedtem: megint, mintha én írtam volna. Szeretnék én is ilyen virtuóz prózát írni.

Más kortárs szerzőtől fordított már?

Például Imreh Andrást, Orcsik Rolandot, Kányádi Sándort, Turi Tímeát. Majdnem kortársat is, Petri Györgyöt. Legutóbb Vörös István verseihez láttam hozzá. Nemrég egy nagyon izgalmas ötvenhatos versét fordítottunk együtt a sorbonne-i diákjaimmal. Nemrég szlovénből fordítottam le Ales Steger verseskötetét (a szerző segítségével). Angolból is fordítottam verseket, és németből is, például Andreas Unterwegert.

Keményről már volt szó, de amúgy mi alapján válogat a kortársak közül?

Nagyon organikusan működik ez az egész: az évek során sok barátom lett a magyar költők között, velük beszélgetve merülnek fel újabb nevek, művek. Persze lapozgatom a magyar folyóiratokat is. Két francia költészeti folyóiratnak dolgozom, a Po&sie-nek és a Place de la Sorbonne-nak, és folyamatosan igyekszem új, külföldi hangokat bemutatni a honfitársaimnak.

Most Guillaume Métayer válogatott verseit veheti a kezébe a magyar olvasó. Reprezentatív összeállításnak látja?

Egyértelműen. Okos, ügyes szelekció. Szabadversek, próza, szonettek – mindenből van benne. Persze átolvastam a fordításokat, és nagyon örültem, hogy mind a négy költőnek sikerült eltalálni az eredeti hangulatot. Például Lackfi Jánosnak a gyerekkoromét.

A kötet utószava kiemeli, hogy nagyon máshogyan közéleti ez a líra, mint amilyenhez itthon szokhattunk. Franciaországban mennyire szokatlan ez? Ott hogyan viszonyul a kortárs irodalom egy lírai világ esetleges átpolitizáltságához?

Kevés ma a politikai líra Franciaországban. Azért írok szöveget például a választásokról, mert én ezekről szeretnék beszélni, nagyon fontos nekem a közélet. De nálunk nemhogy politikával, de még a közvetlen külvilággal is alig foglalkoznak a költők. Régebben kicsit túl absztraktnak éreztem a francia költészetet. Talán ezért is kezdtem Magyarországon nyomozni egy másfelé hagyomány után.

Párizs rengetegszer előfordul a kötetben, Budapest csak egyszer. A magyar költészetben több helyen felmerül, hogy hogyan is lehet Budapestről Párizsba elmozdulni, ismerjük már a Budapest-Párizs-Budapest utat. Fordítva milyen ez? Milyen idejönni, aztán oda hazamenni?

Régen azt hittem, hogy amit itt csinálok, nem hazavihető. De a szonettekkel egy új írásmódot találtam. Igyekszem keverni bennük a magyar posztmodern iróniát és a voltaire-i, párizsias szarkazmust, ami különösen közel áll hozzám (nagymonográfiát is írtam Nietzsche és Voltaire filozófiájáról). Valamikor erős nosztalgiám volt Baudelaire Párizsa iránt, ami persze már rég nem létezik.

Volt olyan valaha Párizs, mint ahogyan Ady írja?

Szerintem igen. De sokszor úgy érzem, hogy ma már csak múzeum. Egyszerűen túl drága lett a város a fiatal művészeknek. Itt Budapesten, ahogy például Berlinben is, azt érzem, hogy élő kultúrával találkozom.

Most a kultúra, az irodalom követeként érkezett Budapestre. Ha minden kultúrpolitikai aspektust leválasztunk a látogatásról: mik azok az apró örömök, titkos élvezetek, ami miatt szeret ide jönni?

Eddig a magyar kultúra az én kis titkos kertem volt. Volt egy budapesti énem. Most kicsit szokatlan a helyzet, hogy szerepelek, interjúkat adok... Ez is jó, de leginkább mégis úgy szeretném érezni magam itt, mint Enyedi Ildikó filmjében a szarvasok: egy párhuzamos, szabadabb életben.

Guillaume Métayer kötetét Kemény István Nílus című kötetével közösen ma 14 órakor mutatják be a Millenáris Szabó Magda termében.

Csete Soma

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.