hirdetés

Gyász, disztópiák és egy új kötet Latin-Amerikából

2018. május 18.

Ezen a héten a New Journalism kulcsfigurájára, Tom Wolfe-ra, és a narratológia atyjára, Gérard Genette-re emlékezünk, szó esik feminista disztópiákról, valamint Mario Vargas Llosa új regényéről. - Heti külföldi hírösszefoglalónkat olvashatják.

hirdetés

Elhunyt Tom Wolfe

Hétfőn, New Yorkban elhunyt Tom Wolfe amerikai író, újságíró. 88 éves volt. Tom Wolfe-ot elsősorban újításai, szokatlan, átfogó, többszörösen összetetett mondatai és olyan könyvek kapcsán szoktak emlegetni, mint a Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal, Hiúságok máglyája vagy a Savpróba. Az újságírás és a szépirodalom közötti határt megkérdőjelező, és ezt a vonalat folyamatosan átlépő író a ’60-as, ’70-es évek Amerikájában kialakuló New Journalism egyik meghatározó alakja volt, olyan írók mellett mint Joan Didion, vagy épp Hunter S. Thompson. A halála után megjelent cikkben a New York Times az író minden fontosobb életszakaszáról beszámol. Tom Wolfe értelmiségi családba született, édesanyja szerettette meg vele az olvasást és az ő bátorítására fordult a művészetek felé. A fiatal író, miután a Yale-en 1957-ben megszerezte doktorátusát lassan haladt felfele az újságírói ranglétrán. New Yorkba kerülése után Clay Felker szerkesztővel együtt hozták felszínre az abszolút jólétet élvező amerikai társadalom elhallgatott történeteit. Az emberekben lakozó hiúságról, különcködésről, mesterkéltségről addig el nem mesélt eseteket szerették volna feltárni. Egyik kiemelkedő korai műve a Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal című esszékötet, amelyben az Esquire fiatal újságírója a Los Angeles-i kézileg átszabott, felsrófolt autókról, és az azt övező szubkulúráról ad beható tudósítást. Wolfe 1965 és 1981 között összesen kilenc dokumentumregényt jelentetett meg, amelyek közül azóta már több is ikonikusnak számít nemcsak a tengeren túl. A Savpróba című könyve, amely Ken Kesey és személye köré csoportosuló hipszterekről számol be, mai napig a ’60-as évek ellenkultúrájáról szóló egyik legátfogóbb beszámoló. Az ezt követő könyveivel sikerült még magasabbra tennie a lécet, amellyel számos ellenséget szerzett magának. Tom Wolfe-nak köszönhetőek olyan kifejezések, mint a Radical Chic, vagy the Me Decade, amelyek azóta teljesen beépültek az amerikai nyelvhasználatba. Pont a Radical Chic kapcsán vívta ki magának a „rasszista, korrupt csahos kutya" megnevezést, amikor a Leonard Bernstein lakásán a Fekete Párducok mozgalom számára tartott adománygyűjtő party után kritikai hangnemben írt cikket az este eseményeiről. 1987-ben megjelent Hiúságok máglyája című könyvével végleg elért irodalmi karrierje csúcsára. A kötet harapósan szatrikius képet fest a ’80-as években New Yorkban uralkodó szégyentelen önkívületi állapotokról. A New York Times cikkének végén még szó esik kései munkásságáról is, a magyarul is megjelent Én, Charlotte Simmons kötetről.

Gyászol az irodalomtudomány

87 éves korában elhunyt Gérard Genette, az irodalomtudomány egyik kiemelkedő alakja, és a modern elbeszéléselmélet előfutára. „Nem az a kérdés, hogy melyik könyveket olvasta Gérard Genette hanem, hogy melyikeket nem." Ezzel a mondattal tisztelgett Chris Murray Encyclopedia of Literary Critics and Criticism című könyvében a francia kutató barokk univerzalizmust idéző tudása előtt. Valójában Genette munkásságát, amely a művészeteket, filozófiát és az irodalmat érinti összefoglalni is lehetetlen. Genette 1951-ben sikeresen felvételizett az École Normal Supérieure-re. Még ’68 májusa előtt másik két kutatóval, a későbbiekben szintén kultstátusz elérő, Hélène Cixous-val és Tzvetan Todorovval az oldalán megalapította a Poétique című folyóiratot. A Genette által képviselt narratológia elmélete az elbeszélés technikáját és annak a struktúráit kutatja. Így hamarosan Genette-et diákjai hibázni nem tudó szentként tisztelték. Az irodalomtudomány pápája lett, aki ezzel egyidőben komoly társadalmi szerepet vívott ki magának. A narratológia szempontjából talán legfontosabb műve a Figures III, amelyben Marcel Proust-tal foglalkozik. Magyarul megjelent a legfontosabb tanulmányai közül egy csokorra való, illetve a Metalepszis című könyve.

Miért kell a feminista disztópiáknak felhagyni a nők kínzásával? 

Margaret Atwood A szolgálólány meséje című könyve rengeteg fiatal írót inspirált, ám a folyamatosan megjelenő, újabbnál újabb feminista disztópiák világai még Gileadnál is sivárabbak. A szolgálólány meséje könyvből a Hulu gyártott Emmy-díjas sorozatot, amelynek második évada április végén jelent meg. A könyv és az azt követő sorozat sikeressége, és pozitív kritikai visszhang egyértelműen inspirálta a fiatal írógenerációkat. Azóta semmi változás nem látszik a piacon, sőt a kereset az úgynevezett feminista disztópiák után csak nő, és a kiadóházak mindent megtesznek, hogy ennek a keresletnek, érdeklődésnek eleget tegyenek. A két jelenség között viszont egy kirívó különbség figyelhető meg. A kötetekben leírt világok bármelyikében még nehezebb és kínkeservesebb nőnek lenni, mint Gileadban. Margaret Atwood regényének sikere végérvényesen megalapozta és megszilárdította a feminista disztópiát mint világirodalmi műfajt, és mióta ez a műfaj virágzik egy másik végérvényesen eltűnni látszik: a feminista utópia, amelyben olyan világok, helyek jelentek meg, amelyek egyszerűen nem adtak teret a nő alárendelt, hátrányos helyzetének. Természetesen a irodalomkritika elvárja, hogy a könyvek valamiféle útmutatóval bírjanak, akár a változást hordozzák magukaban, ám mit is jelent pontosan feministának lenni? Atwood a New York Timesnak adott interjújában egyértelműen tiltakozott az ellen, hogy könyvéből bármilyen propagandafegyver legyen. A feminizmus nem arról szól, hogy a nők tökéletesek, hanem egy mozgalom, amelynek fő célja leépíteni azt a jelenleg fennálló rendszert, amelyben a nőket minden értelemben kihasználják. A fent említett kötetek is ezt a témát dolgozzák fel csak egy teljesen más megközelítésből. Azoknak a könyveknek, amelyek ezeket a témákat dolgozzák fel, kezdetektől fogva hordozniuk kell valami megoldást, egy szebb jövő reményét. Ahogy a cikk szerzője is kihangsúlyozza, a feminizmusnak szüksége van ezekre az álmokra, ugyanis a sebek felsorolása, megszámlálása nem fogja a női társadalmat a bántalmazások nélküli jövőbe repíteni.

Megjelent Mario Vargas Llosa új regénye

Mario Vargas Llosa vitathatatlanul korunk egyik legkiemelkedőbb latin-amerikai írója, aki olyan fáradhatatlanul dolgozik, mint egy húszéves fiatal firkász. Új könyvében, a 2016-ban megjelent Cinco esquinas (angolul: The Neighborhood) című regényben, a már megszokott szatirikus, kisérletező, szürreális és néhol csak pusztán komikus hangnemet üti meg. Az írói fiatalságára mi sem jobb bizonyíték, mint új regényének nyitójelenete, amely a Guardian cikke alapján olyan leíró és érzéki, hogy talán nem a busz, vagy a metró a megfelelő hely az olvasásra. Azok, akiket ez nem rettentett el, és kíváncsiak a ’90-es évek Perujára, ahol a könyv főhősei az elnyomás elől a devianciába menekülnek, biztosan nem fognak csalódni a perui Nobel-díjas új regényében. Marisa és Chabele, valamit férjeik Enrique és Luciano élete eltér az átlagtól. A párok önfeledten élik kiváltságos életüket, a felső tízezer adta lehetőségeket. A történet akkor vesz komoly fordulatot, amikor Enrique különböző zsarolások áldozata lesz. Ez az pont, ahonnét már nincs visszaút és a szereplők élete elindul lefele a lejtőn. Llosa többször is kihangsúlyozta, hogy Alberto Fujimori zsarnoksága, és tekintélyelvű uralkodása alatt a szereplők által képviselt életforma nagyon is tipikus volt a perui társadalomban. Az emberek hirtelen a mának kezdtek élni, mintha nem lenne holnap, hiszen semmi sem volt biztos. Vargas Llosa már Fujimori elnöksége alatt a rendszer egyik komoly bírálójának számított és a könyvben sem enged ebből. A könyvben megjelenik például Vladimiro Montesinos, a titkosszolgálat valamikor vezetője. Ezek alapján, az örökké fiatal Vargas Llosa új kötete finoman beilleszkedik eddigi művei sorába, amelyben az érzékiség, a politika és az emberi természet fonódik össze. Továbbra is megvan benne minden tudás, hogy lenyűgözze az olvasót.

Képek forrás: The Paris Review, The New York Times, Neue Zürcher Zeitung, The Guardian, The Guardian

Molnár Csongor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.