Bevezető helyett Kiss Ottó Adni című gyerekversét idézném az alább bemutatásra kerülő Emese almája című kötetből:

 

Adni a legjobb dolog
a világon. Meg is indoklom
mindjárt. Gondolj csak bele:
amikor valaki ad,
éppen akkor valaki kap is.

 

És kapni a másik legjobb dolog
a világon.

Hát többek köz ezért érdemes karácsonykor is gyerekkönyvet adni ajándékba.

Bár napjainkban illemtankönyvet adni egy gyerek kezébe: nevetséges próbálkozás. Nem csak azért, mert sajnálatos módon a gyerekek úgy általában nincsenek már túl nagy barátságban a könyvekkel, hanem hát az illem is mintha kiment volna a divatból, nem beszélve az illemtankönyvről mint olyanról. Bezzeg a régi szép időkben…

Nos, nem biztos, hogy az derül ki az Illemtan gyerekeknek című könyvből, hogyan is volt a régi szép időkben. Illetve: Mosonyi Aliz mulatságos szövegei mintha arról árulkodnának, hogy azokban a régi időkben is épp úgy volt, mint manapság: jó gyerek volt a régi kis Albert, de rossz gyerek volt a régi kis Ernő; a jó tanítvány a zongoraszéken ült, ha kezdődött a zongoraóra, de a rossz tanítványnak hiába mondták, hogy a zongoraszéken üljön, ha kezdődik…

A nevezetes gyerek-illemtankönyv több mint száz éve jelenik meg újra és újra szerte a világon, Louis-Maurice Boutet de Monvel híres francia könyvillusztrátor gyönyörű rajzaival. „Aliz néni” segítségével az első magyar kiadás úgy illeszkedik gyerekirodalmunk hagyományaihoz, mintha Karinthy jó és rossz tanulóinak még ifjabb gyerekkorába nyerhetnénk bepillantást, vagy mintha egy ős-Janikovszky monológot olvasnánk, humorral, szellemmel, iróniával. A képeket kísérő szövegek összekacsintanak a gyerekolvasókkal, tudván tudva, hogy a gyerek is látja: „A papa nem mindig illedelmes és a mama se.”

A gyönyörű kivitelezésű könyv jó eséllyel megnyeri minden generáció tetszését, együtt mulathat olvasni tudó és felolvasást hallgató felnőtt s gyerek egyaránt, hogy aztán együtt fújják Aliz néni rendületlen nyugalommal vissza-visszatérő, szállóige-gyanús formuláját: „Ezt mondom neked én is, édes gyermekem.”

Ha szállóigét nem is rejtenek, a Berg Judit óvodásoknak szóló mesekönyveiben olvasható modern minimáltörténetek bájosan idézik Moha és Páfrány idilli „kalandjait”.

Panka, a tündérlány az erdő közepén él, egy öreg tölgy első emeltén: ágya puha moha, ruhája rózsaszín virágszirom. Szárnya van, de nem madár – illetve szárnya van, de nem tud repülni, így a szelet kell segítségül kérni, mikor egy fészkéből kipottyant pintyfiókát, a versben beszélő Benedeket kell visszajuttatni szüleihez.

Barátja Csiribí, a tündérfiú: ő egy odvas fenyőfában lakik, és „kerüli a konyhát” – legalábbis a sajátját; annál szívesebben látogatja meg Pankát, ha egy kis forró csokira támad kedve.

A Micsoda idő! című kötetből kiderül, hogyan lehet furulyaszóval felhőt vigasztalni, ki lehet-e engesztelni a megsértődött napot, felszáll-e a köd, ha megcsiklandozzák, no és az is, hogyan lehet forró csokit készíteni. A Tündér biciklin kötet pedig a járművekkel ismerteti meg olvasóit: a tündéri történetek ezúttal erdei kisvasút-építésről, léghajós cseresznye-szállításról, virágmentő rohamkocsiról szólnak.

A könyveket Pásztohy Panka színes képei nem pusztán illusztrálják: olyan kerekké varázsolják, amilyen kerek csak egy mesebeli erdő tud lenni.

A magyar gyermekköltészet jó három évtizedet töltött Weöres Sándor és a vele, utána, körülötte érkezettek bűvkörében – az 1975-ben megjelent „mai” svéd gyerekversek, az Ami a szívedet nyomja című antológia egy korszak határát jelölte ki. Kiss Ottó 2002-es kötetéből is kiderült, mi nyomja a gyerekszívet; s valószínűleg sok kamasz, de akár felnőtt is vigaszt talált a kötetben.

Az Emese almája című kötet csak részben tekinthető a Csillagszedő Márió párjának. A különbség nem pusztán abban rejlik, hogy a lírai én ezúttal egy kisfiú. Egész más a hangulata, és egy következetes szerzői koncepció érvényesül: a kötet alcíme: Szép Szó Tár, s A-tól Zs-ig sorakoznak fel, cím szerint, egyúttal ősztől nyárig mutatják be egy kisfiú életét és érzelmeit, nem utolsósorban Emese iránt.

A Márió-köteten végigvonuló szimbólumok egy önálló költői világot, jelentésrendszert teremtettek meg, a halak és a csillagos ég, a szeretet összekötő-összetartó erejét szimbolizáló zsinór és a marionett mind elemei voltak ennek. Az Emese-kötetben ezen szimbólumok némelyike tulajdonképp többletjelentés nélkül ismétlődik (lásd: Végtelen), és igazán újak nem állnak össze új jelentéseket képezni. Ily módon az egész kötet kevesebb érzelmet és jelentést hordoz.

De kockáztassuk meg a feltevést: szándékosan, hiszen valószínű, hogy a Szép Szó Tár valóban azt az olvasóközönséget célozta meg, akik éppen ismerkednek az ábécével, akiknek egy vers önálló elolvasása még óriási sikerélmény, vagyis az óvodából éppen kinőtt kisiskolásokat.