40. alkalommal rendezik meg a Költők Világkongresszusát ezúttal Budapesten. Mit tudhatunk a kongresszusok történetéről?

Turczi István: Az ilyen típusú szervezetbe tömörülősdinek mindig megvan a maga romantikája és, persze, vannak veszélyei is. Különösen gesztus értékű tett volt ez az összeborulás – az ismert okok miatt – 1969-ben, amikor négy különböző országból érkező fiatal költő megalapította a Költők Világkongresszusa nevű szervezetet. A rend kedvéért: World Congress of Poets; és a négy poéta: Amado Yuzon (Fülöp-szigetek), Krishna Srinivas (India), Tin-wen Chung (Tajvan) és Lou LuTour (USA). Mégpedig azzal a deklarált céllal, hogy "a költészet sajátos eszközeivel tegyen meg mindent a világbéke és a népek közötti jobb megértés érdekében”. Gyönyörű, nem?! Az ilyes kezdeményezés vagy egy-két év alatt elhal, vagy  túlélve minden komolynak mondott, reális célkitűzésű, nagy háttér-finanszírozású „világakármit”, száz évig egzisztál. Már majdnem félúton vagyunk; Budapesten lesz a mozgalom negyven éves.

Na, de vissza a hősi kezdetekhez! Négy évvel később, 1973-ban ugyanez a csapat, de már az első két kongresszus tapasztalataival és hátszelével, létrehívta és Kaliforniában bejegyeztette a World Academy of Arts and Culture nevű non-profit organizációt, mintegy ernyőszervezeteként a világ különböző pontjain előbb három évente, majd 1990-től évente megrendezett kongresszusoknak. Csak érdekességképp néhány név és helyszín, ahol és akik az első kongresszusokat szervezték. Itt van mindjárt Baltimore-ban, 1976-ban egy derék hazánkfia, Jeno Platthy, akinek görög-római szobormásolatokhoz hasonlatos verselményeit egyszer volt szerencsém olvasni. Azután a Kanári- szigeteken élő Justo Jorge Padrón, aki Madridban elnökölt vagy Leopold Sedar Senghor szenegáli költő - aki húsz éven át volt országa elnöke - Marrakesben és Korfu szigetén. Tekintélyes nevek, utána lehet nézni. India kétszer is otthont adott a világbéke teremtő találkozásoknak. Madras 1986-ban, és ugyanez a város, de már Chennai néven 2007-ben. Az elnök mindkétszer Justice S. Mohan volt, a kontinensnyi ország nyugdíjba vonult lírapártoló (és lírát gyakorló) igazságügy-minisztere. Kiváló férfiú, nagyon szerettük volna, ha Budapestre is eljön, de egészségi állapota ezt már nem teszi lehetővé.


Az idei rendezvény elnöke te vagy. Emlékeztessük az olvasókat, miként érdemelted ki ezt a címet!

Véletlenül kerültem a szervezet közelébe. Úgy alakult, hogy 2004 májusában az Írószövetség jóvoltából a kiváló sinológussal, Polónyi Péterrel két hetet Kínában tölthettem. Nem sokkal ezután felhívtak, hogy tartsunk előadást egy csoport ki-tudja-miért Budapestre keveredett, Kínán kívül élő kínainak, ha már úgyis mi vagyunk a „Kína-szakértők”. Ott ismerkedtünk össze egy Maurus Young nevű, Párizsban élő kínai költővel, aki Mohan úr elnöksége alatt a Költők Világkongresszusa főtitkára volt. Ezzel az apámmal egyidős, hozzá hasonló habitusú emberrel hamar összebarátkoztunk. Jó kondáshoz illőn, kisvártatva beterelt engem is a szervezetbe. Hogy, hogy nem, valószínűleg a fiatalítás jegyében, meglátták bennem azt az őrültet, aki képes bevállalni egy ilyen rendezvény minden létező és nem létező nyűgét, és kapacitáltak, hogy ha már a Magyar PEN Club egyik alelnöke illetve az egyetlen költészeti folyóirat és kiadó gazdája vagyok, pályázzam meg a 2009. évi kongresszus rendezési jogát. Lelki ráhatás gyanánt időközben a WCP vezető testületébe, és egy jelentős nemzetközi költészeti díj, a Crane Summit International Forum zsürijébe is beválasztottak. És a rendszer úgy működik, hogy a pályázatot benyújtó és megnyerő személyt kérik fel hivatalosan a rendezvény elnökének. The winner takes it all. Persze, akkor még nem sejtettem, mire vállalkozom.

Nyilván többször is részt vettél ezeken az eseményeken. Milyen tapasztalataid voltak eddig? Hogyan képzeljük el ez a három napot nálunk?

Három egymást követő évben, három tényleg különleges helyszínen volt alkalmam megismerni a WCP működését, belső világát és szervezeti reflexeit. De elsősorban is azokat a költőket, akik a világ minden tájáról odasereglettek, hogy találkozzanak szaktársakkal, felolvassák saját dolgaikat és meghallgassák a másokéit.

zeptemberében, a mongol államiság 800. évfordulóját egyebek  közt azzal ünnepelték, hogy Ulanbátor adott otthont a kongresszusnak. Hihetetlen szeretettel fogadtak, szerintem lelkiismeret-furdalásuk volt Batu kánék miatt, és így próbálták ellensúlyozni. Az akkori elnök, Mend Ooyo úr kilenc másik mongol költővel most viszonozza a látogatást.

2007-ben az indiai Chennai-ban indítottam el az offenzívát (lásd a mellékelt fotón). Itt hangzott el nyilvánosan először a budapesti rendezés lehetősége. Nem hagyhatom említetlenül azt a pillanatot, amikor találkoztam a világszervezet utolsó élő alapítójával, az akkor 92 éves Krishna Srinivas költővel. Patetikus lesz, amit most mondok: amikor a bácsival, aki egyébként azóta meghalt, kezet szorítottam, úgy éreztem, megérkeztem, dolgom van ebben a globális csapatban.

Azért az sem volt piskóta, amikor az angol szekció egyik felolvasódélutánjának végére belépett egy porlepte fiatalember, és elmondta, hogy Tamil Nadu belsejéből jött biciklivel. 400 km-t kerekezett több napon át, csak azért, hogy felolvassa két versét, megteázzon és egyen a finom indiai süteményekből. Aki kételkedne a költészet hatalmában, annak szívesen elküldöm a srác e-mail címét.

Tavaly Acapulco-ban, kitűnő környezetben zajlott az a kongresszus, amely döntött a budapesti rendezés jogáról. Két ázsiai és egy közép-amerikai helyszín után aligha volt kérdéses, hogy a következő évben Európa láthatja vendégül az utazó költőket. Nyertünk, és ez a lényeg. Mondhatom, felszabadultan jártuk be az azték múlt kultuszhelyeit.

25 országból érkeznek meghívottak. Kiket tudnál különösképpen az érdeklődők figyelmébe ajánlani?

Először egy érdekes adatsor - a kongresszushoz kapcsolódó, belső használatra szánt, azaz a szervezet teljes jogú tagjainak verseit tartalmazó spanyol-angol nyelvű antológia bevezetőjében közlöm: az elmúlt négy évtizedben 29 kongresszust rendeztek, több mint 20 országban. Az eseményeken öt kontinens 95 országának 3000 költője vett részt, köztük olyan legendák és világnagyságok, mint Robert Penn Warren, Eugéne Guillevic, Tomas Tranströmer, Milan Rufus, Robin Fulton, Lee Zhao-xin és Yu Hsi.

Ahogy mondani szokás, „ennek fényében” talán nem is olyan rossz, hogy Budapestre 25 országból száznál is többen regisztráltak. Már azt is figyelemre méltónak tartom, hogy például Dél-Amerikából mexikói, argentin, chilei és kolumbiai költőkkel erősödik az amúgy is izmos spanyol különítmény.

Ázsia jelenléte a különböző kongresszusokon, így nálunk is, hagyományosan erős. A már említett tíz mongol poéta mellett nagy számban érkeznek Kínából, Koreából, Japánból, Tajvanból, Szingapurból, Hong Kongból is.

De legalább ilyen kuriózum, hogy meghatározó európai költők egész sora érkezik Budapestre, például a dán Pia Tafdrup és Marianne Larsen, a norvég Knut Odegard, a svéd Eva Ström és Peter Curman. Izraelből a Béke Nobel-díjas orvos-író, Ernesto Kahan mellett Izrael Bar Kohav is elfogadta meghívásunkat.

De menjünk tovább a nagy nevekkel: a spanyol José Maria Alvarez, akinek több könyve jelent meg magyarul, és Pedro de la Pena, a Spanyolországba áttelepült belga Germain Droogenbroodt vagy a francia Alain Lance érkezése ugyanúgy öröm, mint az, hogy az Európai Költészeti Akadémia költőnagyságai közül itt lesz a luxembourgi Anise Koltz, az ír John F. Deane, vagy a macedón Vlada Urosevic.

Az angol nyelvterületet többek közt a kiváló észak-amerikai indián költőnő, Elma Diel Pothikarm, Ausztráliát a horvát származású Anna Kumarich, Angliát a nagyszerű Ruth O’Callaghan képviseli.

Külön hangsúlyozni szeretném a szlovák költők intenzív jelenlétét. Alelnököm, társam és barátom a szervezésben, Milan Richter nemcsak elismert költő, hanem a magyar, pontosabban felvidéki holokauszt kutatója is. A budapesti születésű Mila Haugová, továbbá Jozef Leikert és Juraj Kuniak nálunk is jól csengő nevek.

Végezetül egy fontos lehetőség: azok a magyar költők, akiknek van angol, francia vagy spanyol nyelvre lefordított versük, és fel is tudják illetve akarják azt olvasni, hétfőn és kedden délután 3 és 6 óra között a Flamenco Hotel erre kijelölt kistermeiben maguk is részt vehetnek a három szekció munkájában. Jó néhány visszajelzést kaptam a költőtársaktól, tehát van igény erre is...