Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy költőként miért nem a megszokott "mellékfoglalkozások" valamelyikét űzöd, azaz, miért nem vagy te is, mint oly sokan, kritikus, tárca-, esetleg újságíró, tanár, kutató vagy ne adj isten "csak" művész? Ehelyett, ha jól tudom, most szociális munkásként dolgozol, korábban pedig fogyatékosokkal foglalkoztál. Miért választottad ezt a hivatást?

Az általad említett mellékfoglalkozások sosem érdekeltek különösebben, bár úgynevezett tárcaíró voltam egy ideig itt-ott. Azt hiszem, nem szerencsés, ha valaki hivatásszerűen foglalkozik irodalommal, azaz nem elég, hogy ír, de ráadásul még beszél is erről nagy nyilvánosság előtt vagy különböző publikációkkal bombázza az ilyesmire vevő közönséget. Annyian írnak, hogy az félelmetes. Biztos, hogy többen írnak, mint ahányan olvasnak. Lassan már a börzsönyligeti Mókus Büfében sertepertélő Józsi bácsi is elkészül önéletrajzának első kötetével. Fenyeget is olykor, hogy majd odaadja a kéziratot. A lényeg tehát, hogy tulajdonképpen irtózom az irodalommal való foglakozástól, valahogy komikus az egész. Írni valami szellemeset Dosztojevszkijről vagy Pilinszkyről, elemezni Beckett világképét, Sebald melankóliáját… Hát nem, isten ments. Örülök, ha nagy vonalakban a saját világképemről fogalmat tudok alkotni, nemhogy mások félelmetes és lenyűgöző univerzumában kutakodjam. A létezés a maga nyerseségében foglalkoztat, és igen, talán az elesettekhez közöm van, sokkal inkább, mint az esztétákhoz. Bizonyára alkat dolga, de mindig is azt gondoltam, hogy valamelyest hasznossá kell tennem magam a világban, például azzal, hogy lecsillapítok egy kétségbeesetten őrjöngő részeg hajléktalant az utcán, vagy azzal, hogy kitörlöm a fenekét egy lebénult kisgyereknek. Nem nagy dolgok ezek, de talán érnek annyit, mint egy sűrűn lábjegyzetelt esszé valamelyik folyóiratban.

A Litera felkérésére egy éven át hónapról hónapra írtál publicisztikát, azaz prózát a Literán. Különleges volt olvasni ezeket az írásokat azoknak, akik kizárólag költőként ismernek. Mennyire áll hozzád közel a próza? Tervezel-e prózakötetet megjelentetni?

Tulajdonképpen mindig is volt egy prózai vonulata annak, amit csinálok. A vers mögött vagy alatt ott rejtőzködött. Az ellen sem tiltakozom, ha valaki azt mondja, hogy ez az egész inkább a próza felé hajlott és hajlik. Sűrítés kérdése az egész. Ha fegyelmezetlenebb vagyok, azaz ha kissé elengedem magam, akkor tudok valódi prózát írni. Tulajdonképpen locsogás, bő lére eresztem azt, amit esetleg nyolc sorban is megírhattam volna. Elég ritkán olvasok újabban prózát, egyszerűen idegesít a szófosás, amit a legnagyobbak is csak kivételes pillanatokban képesek elkerülni. Ennek ellenére tervbe van véve egy – mondjuk így – prózakötet, aminek az anyaga nagyjából meg is van, most már „csak” össze kell rakni, és húzni, húzni, húzni, kidobálni belőle mindent, ami felesleges. 

Mit javasolsz, javasolsz-e egyáltalán valamit az olvasónak, hogyan kezdjen bele legutóbbi köteted, a Havazás Amiens-ben olvasásába? Haladjon sorrendben, vagy inkább csapja fel itt-ott, hagyatkozzon a megérzéseire?

A legritkább esetben olvasok verseskötetet úgy, hogy az első verssel kezdem, és aztán szépen sorban elolvasom a többit. Összevissza ugrálva olvasok, így aztán nem is javasolhatok mást, mint hogy ezt tegye az olvasó is.

Mennyire ad szerinted fogódzót a szöveg, a vers maga, és ezáltal te a benne felvetett univerzális kérdésekre, már ha szerinted vannak olyanok?

A költészetnek nem dolga válaszokat adni az „univerzális kérdésekre”. Az efféle kérdések nem azért artikulálódnak a világban, hogy azokat megválaszoljuk. Maguk a kérdések, a kérdések keltette feszültség tartja fenn az életünket, nem pedig valamiféle válaszok, amelyek amúgy nem léteznek. Talán már a megközelítéssel is baj van, nevezetesen hogy itt bármiféle kérdések is felmerülnének. És persze nem, nem adnak semmiféle fogódzót ezek a versek, hogyan is adhatnának, puszta leírások, állapotfelmérések. Fogódzót a Hegyi Beszéd adhat vagy Eckhart mester valamelyik prédikációja. 

Hafner Zoltán válogatta és szerkesztette ezt a kötetet.  Mit jelent a válogatás? Milyen nagyságú anyagból dolgozott? Mennyire szóltál bele a szerkesztésbe, és mi kell ahhoz, hogy a szerző teljesen megbízzon a szerkesztője arányérzékében és abban, hogy jól ítéli meg egy-egy versről, hogy elég jó-e, hogy bekerüljön a kötetbe?

Már az előző, Nem mozdul című könyvet is Hafner Zoltánnal együtt szerkesztettük. Ott sokkal nagyobb anyagból kellett válogatni. A legutóbbi kötet esetében jóval kevesebb versről volt szó. A kötetek szerkezetébe egyáltalán nem szóltam és szólok bele, ahhoz Hafner ért, még akkor is, ha vannak, akik szerint kimódolt és hatásvadász szerkezetekről van szó. E tekintetben maradéktalanul megbízom benne, úgy gondolom, kiváló arányérzékkel rendelkezik. Az egyes versek esetében természetesen szelíden vitatkozunk is olykor. Mivel  kapcsolatunk baráti és nem pedig „szakmai”, a könyvek összeállítása és szerkesztése fesztelen, őszinte és nyitott atmoszférában történik, inkább hosszú beszélgetésekről van szó, semmint konkrét munkáról. A konkrét munka a beszélgetések szüneteiben, magányosan zajlik. A bizalom adott, ez a legfontosabb.

Babiczky Tibor írja rólad: "Győrffy Ákos versei segítenek élni, és segítenek megérteni a halált." Megfordítva és továbbgondolva, mennyire segít számodra élni az, hogy verset írsz?

Tibor talán túlságosan nagy szavakat használt, ami kétségkívül megtisztelő, de azért legyünk őszinték: Nem hiszem, hogy annak, amit csinálok, ilyen nagy jelentősége lenne. Nem tudom, mennyire segít nekem az írás, mivel még sosem próbáltam nélküle az életet. Illetve nem is, hisz gyerekkoromban például nem írtam, és egész jól megvoltam nélküle. Kinek hiányzott gyerekkorában az írás, vagy bármi más egyáltalán? Azzal, hogy kiszolgáltatjuk magunkat az írásnak, olyanok leszünk, mint a nikotinfüggők vagy az alkoholisták. Nem szabad eltúlozni a jelentőségét, és nem szabad azt hinni, hogy e nélkül értelmetlenné válik az életünk. Ha mégis így van, akkor valamit elrontottunk. Újabban egyre inkább el tudom képzelni, hogy nem írok, a zene jobban érdekel. A zene sokkal inkább költészet, mint a leírt és olvasható költészet. Az az ember, aki a verseket írja Győrffy Ákos néven, sokkal éberebb és érzékenyebb, mint az, akit amúgy szintén Győrffy Ákosnak hívnak, és mindig valami pitiáner hülyeségen dühöng vagy aggodalmaskodik. Ennyiben segít élni az írás, amennyiben emlékeztet arra, hogy milyen nevetséges vagyok úgy általában.  

Ha a természetnek van flórája és faunája, vajon a költészet megragadható-e hasonlóan?

A költészet bárhogy megragadható, ami egyúttal azt is jelenti, hogy sehogy. A költészet flórája és faunája? Milyen szép gondolat. Bár fogalmam sincs, hogy tulajdonképpen mit jelent.

***

A további Artisjus-díjazottakkal, Borbély Szilárddal és Tverdota Györggyel készült interjúkat hamarosan közöljük.

Szekeres Dóra