György Péter: Az eltörölt hely
Ajánló a Magvető Kiadó megjelenés előtt álló köteteiből
Mit jelent ma a Múzeum? Több-e tárgyak poros gyűjteményénél? György Péter arra keresi a választ új könyvében, hogy van-e létjogosultsága a 21. században a hagyományőrzés e formájának. Vagy, mint azt számos kulturtörténész gondolja, a Múzeum ideje lejárt. A szerző – akárcsak korábbi nagy sikerű könyveiben, a Digitális édenben, vagy a Memexben – most is nagy tárgyismerettel és alapossággal elemzi az átalakuló kulturális közeg folyamatait. Könyve tanulságos és elgondolkoztató olvasmány mindazok számára, akik érdeklődnek jelenünk és jövőnk meghatározó problémái iránt.
- 2003. október 7.
(Részlet)
A múzeumnak a városi térrel, tehát a közvetlen környezetével való találkozása annyit jelent, hogy a múzeum egyre kevésbé kerülheti el a kortárs fogyasztói társadalom szemantikájával való találkozást. Az elkülönült terek mélyén megőrzött autonómia kora lassan a múlté. Mindez gyakran a múzeum olykor nyíltan kommerciális terekkel való egybenyitását jelenti, mint pl. a Louvre esetében, ahol a Pei által tervezett két piramissal gyakorlatig a Rue de Rivoli szelleme fúrta be magát a Louvre alá. De hasonló átalakulásnak vagyunk tanúi Bécsben is. Nem lehet nem észrevenni, hogy a MuzeumsQuartier esetében is egyszerre jelent meg a posthistoire és a kommercializmus szelleme. Itt aztán egymás mellett tanulmányozható a 19. század és a kortárs globális kapitalizmus nyilvános térről alkotott elképzelése. A Naturhistorisches és a Kunsthistoriches Museum egymással szembenéző két ikerépülete – közöttük Mária Terézia hatalmas emlékműve a francia kerttel – a birodalmi tökéletesség és fegyelmezettség példájává tette a múzeumokat. Zárkózottság, emeltség, ünnepélyesség és rend. Joseph Roth Radetzky-indulójának, vagy Kapucinus kriptájának Ausztriája ez, vagy ha tetszik, Robert Musil Tulajdonságok nélküli emberének világa. Nagyszerű és tökéletes múzeumok, világhíres gyűjtemények, pontos hierarchiák, sematizmusok – és az idő megállításának minden másnál erősebben érzékelhető vágya. Ehhez képest, a túloldalon létrehozott MuseumsQuartier semmi más, mint a posztmonarchikus – posztkanonikus – állapot igencsak hatásos válasza. Egy részben elkülönült térrendszer, amelyben a legkülönbözőbb állandó és alkalmi kiállítások és múzeumok együttese él – javarészt immár a kommercializált és interaktív infotainment törvényszerűségeinek is engedelmeskedve. Berlinben a Kulturforum - azaz a Mies van der Rohe tervezte, 1968-ban felállított Neue Nationalgalerie, az 1985-ben átadott Kunstgewerbemuseum, majd a Kunstbibliothek, a Kupferstichtkabinett, végül a 1998-ban átadott Gemaldegalerie – modern tömbjeit magába foglaló egységes rendszere mutat hasonló tulajdonságokat, illetve a Museumsinsel jelenleg zajló, mind építészeti, mind koncepcionális rekonstrukciója is hasonló módon megy végbe. Ezek a kulturális centrumok egyre kevésbé elkülönült szigetek a város szövetében, sokkal inkább a 21. századi Berlin városszerkezetének, új hálózatának különösen fontos pontjait sejthetjük bennük. A kulturális párbeszédek, az eltérő világok közötti kooperáció igénye arra vezet, hogy korszakunkban a múzeum sokkal inkább a közös tanácstalanság együttes élményének átélésére szolgál, mintsem a normativitás színtereként.
(Várható megjelenés: október 30.)
A múzeumnak a városi térrel, tehát a közvetlen környezetével való találkozása annyit jelent, hogy a múzeum egyre kevésbé kerülheti el a kortárs fogyasztói társadalom szemantikájával való találkozást. Az elkülönült terek mélyén megőrzött autonómia kora lassan a múlté. Mindez gyakran a múzeum olykor nyíltan kommerciális terekkel való egybenyitását jelenti, mint pl. a Louvre esetében, ahol a Pei által tervezett két piramissal gyakorlatig a Rue de Rivoli szelleme fúrta be magát a Louvre alá. De hasonló átalakulásnak vagyunk tanúi Bécsben is. Nem lehet nem észrevenni, hogy a MuzeumsQuartier esetében is egyszerre jelent meg a posthistoire és a kommercializmus szelleme. Itt aztán egymás mellett tanulmányozható a 19. század és a kortárs globális kapitalizmus nyilvános térről alkotott elképzelése. A Naturhistorisches és a Kunsthistoriches Museum egymással szembenéző két ikerépülete – közöttük Mária Terézia hatalmas emlékműve a francia kerttel – a birodalmi tökéletesség és fegyelmezettség példájává tette a múzeumokat. Zárkózottság, emeltség, ünnepélyesség és rend. Joseph Roth Radetzky-indulójának, vagy Kapucinus kriptájának Ausztriája ez, vagy ha tetszik, Robert Musil Tulajdonságok nélküli emberének világa. Nagyszerű és tökéletes múzeumok, világhíres gyűjtemények, pontos hierarchiák, sematizmusok – és az idő megállításának minden másnál erősebben érzékelhető vágya. Ehhez képest, a túloldalon létrehozott MuseumsQuartier semmi más, mint a posztmonarchikus – posztkanonikus – állapot igencsak hatásos válasza. Egy részben elkülönült térrendszer, amelyben a legkülönbözőbb állandó és alkalmi kiállítások és múzeumok együttese él – javarészt immár a kommercializált és interaktív infotainment törvényszerűségeinek is engedelmeskedve. Berlinben a Kulturforum - azaz a Mies van der Rohe tervezte, 1968-ban felállított Neue Nationalgalerie, az 1985-ben átadott Kunstgewerbemuseum, majd a Kunstbibliothek, a Kupferstichtkabinett, végül a 1998-ban átadott Gemaldegalerie – modern tömbjeit magába foglaló egységes rendszere mutat hasonló tulajdonságokat, illetve a Museumsinsel jelenleg zajló, mind építészeti, mind koncepcionális rekonstrukciója is hasonló módon megy végbe. Ezek a kulturális centrumok egyre kevésbé elkülönült szigetek a város szövetében, sokkal inkább a 21. századi Berlin városszerkezetének, új hálózatának különösen fontos pontjait sejthetjük bennük. A kulturális párbeszédek, az eltérő világok közötti kooperáció igénye arra vezet, hogy korszakunkban a múzeum sokkal inkább a közös tanácstalanság együttes élményének átélésére szolgál, mintsem a normativitás színtereként.
(Várható megjelenés: október 30.)
Hozzászólás