Gyukics Gábor: Lepkék vitrinben

A Fekete Sas Kiadó ajánlata

2006. december 21.
Gyukics Gábor
Lepkék vitrinben
(versek)
Fekete Sas Kiadó, 2006.
119x165 mm, kötött
60 old., 1.100 Ft
ISBN 963 9680 00 1

Az egyik oldalon a felbukkanó és elillanó, szinte a tudatosításig el sem jutó gondolat- és érzésfoszlányok útközben, elfutóban, a másik oldalon a megragadás, a megfogalmazás, a láthatóvá tétel állandó vágya (és lehetetlensége) – Gyukics Gábor új verseskötetének címe ilyesfajta paradoxonokat idéz fel az olvasóban. Lehet-e gyűjteni, üveg (szöveg) alá rögzíteni –a címadó vers metaforájával játszva – lepkék szárnyalását?

 
A képek és gondolatok asszociatív zeneiségének szervező elvvé emelése, bár természetesen nem gyökértelen a magyar költészeti hagyományban, abban a formában, ahogy Gyukics alkalmazza, mégis némileg idegen Európában (és Magyarországon), sokkal inkább otthon van a szerző által jól ismert kortárs amerikai lírában. A zenének ugyanis nem kimondottan a megszerkesztettségére, erős struktúrájára támaszkodik – a nyugat-európai komolyzene formáinak mintáira, például –, s nem is a hangzó szöveg verstani értelemben vett zeneiségére. Sokkal fontosabban e furcsa „hagyomány” esetében az élő jazz improvizatív jellege, pillanatnyisága, pontszerű (és nem individuális) szubjektivitása, az európai költészet maradandóság- és esztétikai állandóság-igényétől olyannyira idegennek, „súlytalannak" tűnő efemer, elfutó, kanonizálhatatlan esztétikuma.
 
Versek a kötetből:
 
Kifutó
 
Átlátszó köpenyben lépi át a küszöböt a guillotine felé,
felnyírt hajjal, nyakán selyemzsinórral,
könnyedén lépdel
a hóhér mellett el,
majd le a pódiumról,
az oktogon macskakövén.
Véres lábnyomok utána.
 
A tömegtol izzadó felhokön át
érkezik ebbe a képregény-világba,
ahol ma élünk,
üdvözölni minket.
New York, 2003
 
Szűk paraméterek
 
Csendesen folyattad a vizet,
az ablakkal torlaszoltad el az utcazajt.
 
A csend ébresztett föl,
pedig egy órát még akartál
magadnak műhelyedben.
 
Túl hamar tetted oda a kávét,
Túl figyelmes voltál,
nem gondoltál arra, hogy
a zajt helyettesíti a
kávé illata és a nesztelenség.
Los Angeles, 2003
 
kedves
 
galambdúc és fecskefészek
vakondtúrás tölgyfakéreg
 
fűcsend hallgat levélmesét
méh nyergeli a lóherét
 
murva zörög kerék alatt
háztetőre csordul a nap
 
üldögél a tavon a hold
tejüvegszínű néma folt
 
víz simítja a part homlokát
ráérősen szunnyad a gát
 
fák lombjára felhő borul
sírdogál majd odébb vonul
 
szél karcolja az ég szemöldökét
dombhátra ereszkedik a kék
 
éjszaka ahogy alkonyul
a csend a talp alá szorul
Balatonfüred, 2004
 
Lepkék vitrinben
 
A verejtékező aszfalton
A brooklyni orosz cipésznél vásárolt
Kék színű, spanyol, velúr cipőben
 
Mindig ugyanaz a kés
Döf halálba az orrtő felett
 
Így rakunk rendet
Mintha ártanánk
És valóban
 
A szobor, a múzeum udvarán, leplezetlen
Nabokov lepkéinek üveg alatt rekedt szárnyalása
New York, 2003
 
Alma a komódon
 
Egy pillanat alatt érkezett
dédelgettem
tartogattam
érlelgettem
egy órát, egy napot, egy hetet
ezután vettem újra elő
és íme beérett
nem kell sok idő
Csepel, 2003