A Pilisben lakók tudják, de néha elfelejtik, hogy ha az ember a 10-es úton szeretne eljutni A pontból B-be, akkor célszerű alternatív útvonalakat és közlekedési eszközöket is szem előtt tartania. Mert hiába, hogy véletlenszerűen tudomást szerzett arról a meglehetősen alulreklámozott eseményről, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem campusán, Piliscsabán november 9-én, hétfőn fél ötkor Nádas Péterrel lesz beszélgetés, ha egyszer baleset miatt a piliscsabai utat rendőrök és kamionok zárják el, és csak meglehetősen kalandosan, hegynek fel, völgynek le, mintegy félórás késéssel lehet eljutni a helyszínre.
A beszélgetés az egyetemi irodalmi kör – ha jól tudom – első rendezvénye, és mondhatni, meglehetősen erős kezdés. Maguk is meglepődtek, mondja Nádas beszélgetőpartnere, Bazsányi Sándor, amikor Nádas azonnal igent mondott a felkérésre.
A terem - pázmányosan szólva, auditórium -, ahol a beszélgetés zajlik, eléggé apró, így még a teljes hírzárlat ellenére is tömve van, amikor késve beesek, éppen egy bon mot-ra: épater le bourgeois, vagyis a polgárpukkasztás, mondja épp Nádas, már csak azért sem lehetett célom az Emlékiratok könyve írásakor, mert polgár, olyan nálunk nincs. A kérdés nyilván a regénynek a testről való cizellált, provokatív beszédmódjára vonatkozhatott, mert Nádas hangsúlyozza: provokációs szándéka nem volt a regény írásakor, csupán leíró szándéka. Egyszerűen nekem adatott meg, mondja, hogy a magyar irodalomban betöltsem ezt a hiányt. Nem akart provokálni a "forradalom" szóval sem, amelyet az 1986-ban megjelent regényben az akkoriban "56-os események" néven ismert történések kapcsán használt. Pusztán vissza akart hozni egy szót, amely a Kádár-érában eltűnt a hivatalos szótárból, mégpedig a maga helyén, egy gyerek agyában.
Ezek után felolvasás következik az Emlékiratok könyvéből. Egy darabig huzakodás folyik, ki olvasson fel, Nádas vagy Bazsányi, végül Bazsányi olvas fel, de amint befejezi, Nádas magához ragadja a könyvet, és ő is felolvassa ugyanazt a részt, mert szerinte Bazsányi túlságosan is az értelmével olvasta. Nádas kissé panaszos hangon mondja, sőt szinte kántálja a szöveget, közben megtörli az orrát, és megjegyzi, hogy a test itt is közbeszól. A felolvasás végén Bazsányi eloszlatja az esetleges félreértéseket: ha valaki ennek alapján azt hinné, hogy egy szövegnek van valódi gazdája és bitorlója, az nagyon téved.
A testbeszéd bölcse ezek után rövid betekintést ad a szövegek anatómiájába - ahogy ő fogalmaz, a szövegek "szervrendszerébe". Van, aki mondatokra ír, mondja, van, aki bekezdésekre - megtudjuk, hogy a világon Jukio Misima írta a legtökéletesebb bekezdéseket -, van, aki szavakra, és van, aki zenére. Maga Nádas például mondatokra. Bazsányi erre felveti, hogy egy ilyen erősen mondatpoétikai prózavilág után, mint az Emlékiratok könyve, valóban meglepő, hogy a Párhuzamos történetek című, várhatóan az idei év vége felé megjelenő regény, amelyből a Holmi közölt részleteket, mennyire erős szavakat tartalmaz - pina, fasz -, amelyek az Emlékiratok könyvében és más régebbi művekben nem fordultak elő. Az Emlékiratok könyvének írásakor, válaszolja az író, a Kádár-rendszerben éppen nem mozdult semmi. Illetve látszólag, a felszínen nem mozdult semmi, de közben folyamatos függetlenségi háború zajlott, amelynek mindenki egyszerre volt résztvevője és akadályozója: egyszerre ásta alá a rendszert és elégedetlenkedett, amikor beomlott. Nádas ennek a közös függetlenségi háborúnak a jegyében, vagyis tisztán etikai megfontolásból, esztétikai engedményeket tett a regényben. Tartózkodott a trágár kifejezésektől, és idegen szavakat sem használt, illetve csakis alapos stiláris okokból - esztétika helyett szépészetet, pszichológia helyett lélektant írt, "szinte kéjelegtem ebben", mondja. Mindezt pusztán a közösség érdekében, nehogy megsértse mások érzékenységét, illetve nehogy azt mondják, ez csupán az intellektuelek ügye. Öncenzúrát alkalmazott tehát, de nem a hatalom miatt, hanem a közösség érdekében.
S ez a közösségi szempont ma hogyan érvényesül a műveiben, kérdi Bazsányi. Nádas szerint ma ez már nem fontos szempont. Az emberi jogokat ma nagyobb tiszteletben tartják, és számára ennek az is a következménye, hogy ma már szabadságában áll individuálisabb és pontosabb mondatokat írni, világosan, sallangmentesen fogalmazni. Manapság nem ír olyan labirintusszerű körmondatokat, mint az Emlékiratok könyvében, mert ha most írná, modorosnak érezné őket.
Nádas elmondja, hogy az Emlékiratok könyve után elhatározta, többé egy szót sem szól a test folyamatairól. Meghökkenten néző beszélgetőtársát gyorsan megnyugtatja: de sajnos ezt nem tudtam betartani. Egy kérdésre, amely arra irányul, mi érdekli őt legjobban a testi folyamatokban, Nádas hevenyészett irodalmi testtörténetet tart. Nemcsak magyarul nincs a testi folyamatokról értelmes beszéd: a témát több száz éves irodalmi hallgatás övezi, illetve ami beszéd van a témáról, az pornográf. Viktorianizmus és Sade márki: e két pólus között húzódik a hétköznapi élet egész tartománya, a titkos dolgok, amelyek két ember között zajlanak, és két emberre tartoznak (s amiben természetesen pornográf elem is van) – ez érdekli őt, ez műveinek témája. A testi folyamatokról rendelkezésre álló kifejezésmód is vagy a prüdéria, vagy a pornográfia világába tartozik, amelyekből hol az egyik, hol a másik kerül túlsúlyba. Hogy éppen melyik, az a társadalom aktuális hozzáállásával van összefüggésben, amely mindig meg van győződve arról, hogy a legjobbat teszi, akkor is, amikor pl. kizárja a férfiakat a szülésről, és akkor is, amikor a szülés aktív résztvevőjévé avatja őket, mint manapság.
Bazsányi kérdésére, hogy a testről való beszédben mit tud kezdeni az afféle nemileg kódolt szavakkal, mint pina és fasz, hogyan tud kiszabadulni nemi meghatározottságukból, Nádas azt válaszolja, hogy a szavaknak az ő használatában nincs nemük, mivel nem a köznyelvi norma szerint használja őket. Az együttlét mint kölcsönösség leírásánál még az ennyire egyértelmű szavak is elvesztik koloncaikat: szótári jelentésüket, élüket és morális töltésüket.
A szeretkezés részletdús leírása, amellyel Nádas műveiben találkozunk, többről szól, mint magáról a testi aktusról. A szeretkezést sokan primitív, egyszerű dolognak tartják, mondja Nádas, holott két ember szeretkezés közben készíti elő, illetve teljesíti be azt a hihetetlenül komplikált folyamatot, amelynek során találkoznak vagy nem találkoznak egymással. A szeretkezés az a terep, ahol mindazokról a kompromisszumokról, amelyeket a találkozás érdekében kötöttek, kiderül, hogy közelebb hozták, vagy éppenséggel tévútra vitték, eltávolították őket egymástól. Az ember sorsa tehát innen, a szeretkezés felől is szemlélhető a maga teljességében.
Az egyik hallgató ekkor a Richard Schwarzkogler akcionista produkciójáról szóló, a Holmiban megjelent vitáról kérdezi az írót. Nádas ebben a vitában, amelyben Radnóti Sándor - Földényi F. László írására reagálva, aki Schwarzkogler durva testi ábrázolásait misztikusan magyarázta - azt képviselte, hogy a jó ízlés nevében el lehet, és el kell választani a testi folyamatok művészi és nem művészi ábrázolását, Földényinek adott igazat. Ha a művészet jól nevelt, mondja Nádas, akkor veheti a kalapját, és csak dilettánsok maradnak a porondon. A művészet szabadságharc is, amelynek mindig van aktualitása, hiszen minden társadalom hazug konszenzusra törekszik, s a hazugságokba belekötő művészek nélkül még ennél is hülyébbek lennénk, mint amilyenek vagyunk. Például Cézanne nélkül mennyivel hülyébbek lennénk, mondja: ha Cézanne nincs, mindig csak a tárgyak felszínét láttuk volna; ő mutatta meg, mi van a tárgyak belsejében.
Ennek a szabadságharcnak a jegyében az Emlékiratok könyvében Nádas azt vizsgálta, van-e olyan dolog, amit a diktatúra nem tud magáévá tenni és felfalni, van-e olyan hely, ahová nem ér el a zsarnokság. Illyés Egy mondat a zsarnokságról című verse azt állítja, hogy a zsarnokság a szerelmi együttlétben is benne van, és Nádas azzal indult neki a regény írásának, hogy bebizonyítja, ez nincs így. A végeredmény, sajnos, siralmas volt, vallja meg az író: a vizsgálódás Illyést igazolta.
Bazsányi végezetül a nemrég megjelent Saját halálról kérdezi az írót, illetve arról, hogyan lehet visszatalálni a halálból. A halál előtti élményből, igazítja ki Nádas. Az ember azzal a tudással jön vissza, mondja, hogy amit a különféle vallások állítanak, az igaz, de inkább csak hasonlat. A halál előtti élményben az ember mintegy ízelítőt kap a kozmoszból, mert először történik meg, hogy nincs semmiféle testi érzete, ami a tiszta észlelését megzavarná. Ezek után nagyon nehéz visszatalálni a viszonylagosságba anélkül, hogy cinikussá válna, megvetéssel, lenézéssel szemlélné azokat a dolgokat, amelyek az embereket rendszerint foglalkoztatják. A visszatérő másfelől azt is megérti, hogy az emberben valóban van valami, ami állandó – ezért tisztelik annyira a vallások az embert, és ezért tiltják az ölést minden körülmények között. A halál előtti élmény hatására tehát mindaddig fontos dolgok jelentéktelenné válnak, más dolgoknak pedig megnő a jelentősége.
Az egyik hallgató kérdésére, hogy miért tűzdelte tele a szöveget a fáról készült fényképekkel, mit jelent a fa a szövegben, Nádas azt válaszolja: ha kínos a szöveg, az ember mindig nézheti a képet. A hallgatóságnak itt lassan elakad a szava, talán azért, mert innen már tényleg nehéz tovább kérdezni, talán a kései óra és az egyre fenyegetőbben zuhogó eső miatt, mindenesetre az est véget ér.
Piliscsaba különben nincs is olyan messze Pesttől, a vonatközlekedés tűrhető, a Pázmáneumnak külön megállója van: mindent összevéve, ha az egyetemi irodalmi kör netán megint estet rendez, ilyen fajsúlyú meghívottakkal és moderátorokkal, és ha nem kifejezett cél, hogy egy miniatűr teremben legfeljebb húsz-harminc ember gyűlhessen csak össze, remélhetőleg a szélesebb közönség is értesül majd róla.