Esemény a magyar képzőművészeti életben, esemény a magyar irodalomban: Hajas Tibor, a történelmi félmúlt neoavantgarde-jának agyonhallgatott, legendás személyisége úgy néz ki, végre bevonulhat a köztudatba, kiléphet a félértesülések, kávéházi történetek ködéből, és elfoglalhatja méltó helyét a hazai panteonban. Ünnepelni kellene ezt a ritka alkalmat, ez az ünneplés mégsem egészen úgy zajlott le, hogy az méltó legyen az elérhetővé vált munkák minőségéhez és alkotójuk morális következetességéhez, témáinak komolyságához, ahhoz a kíméletlen transzcendencia-kereséshez, amit Hajas képvisel.

Néhány kényelmetlen részlet

A hivatalosan és az interneten is meghirdetett program szerint a Ludwig Múzeum kiállításához kapcsolódó eseményeknek reggel tízkor kellett volna kezdődniük a múzeum előadótermében az Enciklopédia kiadó szöveggyűjteményének bemutatójával. Jómagam és még tíz elszánt érdeklődő meg is jelentünk reggel a Művészetek Palotájának grandiózus üvegtáblái alatt, de legnagyobb meglepetésünkre a recepción semmit nem tudtak az eseményről. Körülbelül tíz perc ácsorgás után kiderítették, hogy a könyvbemutatónak az első emeleti előadóban kellene lennie.

Felmentünk, de a terem teljesen üres és sötét volt, sehol egy lélek. Itt újabb negyedórás várakozás következett, miután fogtam magam, és új ostromra keltem a recepció ellen. Kitartó unszolásomra és néhány telefon után végül sikerült előkeríteni Baksa-Soós Verát, a kiállítás kurátorát, aki mentegetőzve tudtunkra adta, hogy a bemutató elmarad, a programok pedig délután egy órakor kezdődnek, csak éppen valaki valahol elfelejtette levenni a bemutató beharangozását az internetről, vagy legalább a recepciósokat felvilágosítani a helyzetről. Tekintve a kiállítás, a könyv és az egész esemény volumenét, és hogy elvileg kicsiny hazánk legnagyobb presztízsű múzeumában voltunk, eléggé lehangoló indítás volt ekkora szervezési dilettantizmussal szembesülni. A felelősök felkutatása nem az én feladatom, és végül úgy fordult a dolog, hogy sikerült kellemes beszélgetéssel elütnöm az így felszabadult két-három órát. Ugyanakkor a kiállításhoz kapcsolódó szimpózium hasonlóan kényszeredett, tanácstalan módon zajlott le. Itt amellett, hogy az előadóknak csak egy része jött el (a programban meghirdetett nyolc előadóból hárman nem voltak jelen), újra meggyőződhettünk arról, hogy milyen nagyon-nagyon nagy szükség lenne a hazai kulturális eseményeken a talpraesett, jó kommunikációs képességekkel rendelkező moderátorokra, akik képesek levezetni egy előadássorozatot, kézben tartani egy beszélgetést, párbeszédet létrehozni – akár provokálni – az egyes előadók között, bevonni a közönséget és egyáltalán: ritmust, arcot adni egy ilyen eseménynek. Ez pedig nem a témába vágó szakmai képzettség függvénye. Az, hogy az előadások előtt – voltaképpen időhúzásként – lejátszott DVD vetítése (melyet Vető János maga készített el a múzeum katalógusa mellé a Hajas performanszait dokumentáló fotográfiáiból) szintén csak jó néhány perc szerencsétlenkedés után sikerült, már csak a hab volt a tortán.

A mítosz köde

Dékei Krisztina rövid bevezetője után St.Auby Tamás olvasott fel egy "preparált e-mailt" a Hajas-szövegeket tartalmazó kötet előkészítésének idejéből, melyben a szövegekkel való első találkozását írja le. Ha a jegyzeteim és az emlékezetem alapján megpróbálom rekonstruálni a szöveg néhány mondatát, valahogy így hangozhat pontatlan idézetben: "Épp most, néhány órája kezdtem hozzá. A helyzethez illően egy szál fehér bugyiban ülök, cigarettázom és piros tollal javítom a szöveget. A művelethez fogat és kezet mostam, hogy méltó módon tudjam kezembe és számba venni az anyagot. Szenzációs, szellemes, találékony, gazdag, időszerű, mélyreható, szabad, megrendítő, szép, rendkívül inspiratív, hatalmas és abszolút hiteles dokumentum-napló. Bomba. Szexbomba. Szexbomba-üzlet. El fog kelni. Valószínűleg. Sőt. Kult-időszak kultfigurájának kultszövegéről van szó. Sokáig lesz kötelező társasági téma. Akkor is megvennék, ha az azóta elhíresült Bardo-szöveg nem is lenne benne." Nagyotmondó kijelentések, de ha visszagondolok a kötet anyagával való saját találkozásomra, igazat kell adnom StAubynak. De erről később.

A két komolyabb előadás a kávészünet utánra marad: Szeifert Judit bevezetője után Szombathy Bálint festő és művészeti író egy tisztes művészettörténeti traktátusban helyezi el Hajas képzőművészeti (vagy inkább: a tisztán írott szövegeken túlmutató, tehát nem a szöveggyűjtemény, hanem a kiállítás anyagát képező) munkáit a nemzetközi neoavantgarde és akcionizmus (Marina Abranovich, Schwartzkogler, Brus és a bécsi akcionisták, stb.) közegében, kitekintve néhány magyar művészre is (Tóth Gábor, BMZ, Kovács), akik valamilyen értelemben tovább vitték Hajas szemléletét. Szombathy szerint ami Hajast kifejezetten elhatárolja a korszak hasonló alkotóitól, az, hogy Hajast kevésbé a politika, a társadalmi botrányokozás érdekli: ő folyamatosan egyfajta személyes megváltást keres, ami jóval individuálisabb utat jelent – amíg más performerek meztelenül rohangálnak az utcán, addig ő bevonul a műterembe, és egy fotós és néhány segítő társaságában mutatja be az utolsó szögig kidolgozott akcióit, melyekben a transzcendenssel való kapcsolatot kutatja. Hajas nem az excesszus, a szado-mazo orgiák felől közelíti voltaképpeni tárgyát: amit bemutat, az a szétszaggatott isten szenvedése, mintegy imába foglalva - mondja Szombathy (amivel nem feltétlenül értek egyet, mert nem hiszem, hogy a két oldalt túl sok értelme lenne kettéválasztani).

Farkas Zsolt előadása a Szövegekre koncentrált. Az előadás címe – "Újabb jelentős fiatal író bukkant fel" – jogosan jelzi a kötet revelatív, felfedezésszámba menő értékét. Farkas rengeteg idézettel feldúsított szövege néhány ecsetvonással felvázolja Hajas poétikájának főbb vonásait, az általa előszeretettel használt figurákat – permutációk, különös metaforák és metonímiák, metalepszisek – és ezzel megteszi az első, leíró jellegű lépések egyikét az anyag kritikai feldolgozásának útján. Dékei Krisztinának a katalógusban megtalálható tanulmányával (mely inkább Hajas szövegekhez való viszonyának változását vázolja fel időrendben, a versektől a performansz-szövegekig) párba állítva ez a két írás már alkalmas arra, hogy legalábbis valahonnan megfogja a hatamas anyagot.

Ugyanakkor e mellett a leíró jellegű munka mellett legalább ennyire fontos, hogy a konkrét és hozzáférhető szövegekkel egy jóval komplexebb kép alakul ki Hajasról, mert az excesszusokban tobzódó, önmagát folyamatosan veszélyhelyzetbe hozó, dionüszoszi fenegyerek, melynek alakjában Hajas a széles köztudatban él, csak egyik arca. A szövegeket olvasva lehetetlen nem észrevenni, hogy a Nádas Évkönyvének fejezete által (is) híressé-hírhedetté tett Bardo-szöveg mellett (mely egyébként valóban döbbenetes szöveg, és joggal emeli Hajast az irodalom legnagyobb bélpoklosai – Sade, Lautréamont, Csáth, stb. – közé) a többi írásból egy hihetetlenül élettel teli, szellemes, pimasz, és végtelenül szabad személyiség képe bomlik ki előttünk.

Az előadások utáni beszélgetés szintén a mítosz, a legenda és az úgynevezett valóság körül forgott, ahol hosszú – és kissé meddő – vita bontakozott ki Hajas és a mítosz viszonyáról (a vitát St.Auby robbantotta ki, miután közölte, hogy eddig 54-szer hangzott el a nap során a "mítosz" szó, és nem ártana ezt a dolgot rendbe tenni). St.Auby szerint a "mítosz" szót a szó eredeti, szakrális értelmében van csak értelme használni Hajassal kapcsolatban, ahol teljesen helyénvaló – viszont nem árt, ha nem keverik össze a legendával, a hírnévvel és a híresztelésekkel, melyek ugyanúgy körülveszik Hajast, csak éppen nem érdemes rájuk időt vesztegetni.

Hajas a miénk

Egy másik dolog, ami némileg negatívan nyomta rá a bélyegét a napra, az volt, hogy a  szimpózium a művész előtti főhajtás helyett néha inkább a munkálatokban rövidebb-hosszabb ideig részt vevő alkotók, szerkesztők egyéni sértődéseinek szcenírozására szolgált. Már a "Szövegek"- kötet előszava is azzal kezdődik, hogy kik, milyen ellentétek és nézeteltérések okán mit vontak el a készülő anyagból, ez a panaszáradat pedig tovább folyt a szimpózium résztvevőinek szájából is. Ahogy hallgatta őket az ember, már-már egy nemes dög fölött kerengő, marakodó keselyű-csapatot vizionált, ahol mindenki igyekszik magának a lehető legtöbbet kihasítani a Hajas-életműből és annak értelmezéséből.

De szerencsére a Szövegek kiadásával és a retrospektív kiállítás megnyílásával ez a keselyűcsapat elvesztette monopóliumát az életmű felett. Arról lehet vitatkozni, hogy az így nyilvánosságra került anyagok bemutatása mennyire tetszett volna Hajasnak, és mennyire hiteles mindaz, amit a könyv és a kiállítás bemutat róla. De mivel a szövegek és a képek valódiak, a lényeg azért mindenképpen átjön.

Hajas átfogó kötetének megjelenésével gyakorlatilag egy nagy magyar író, költő és gondolkodó életműve került elő egy csapásra a süllyesztőből, hiszen a könyvben szereplő szövegek nagy része teljesen kiadatlan, másik része pedig gyakorlatilag megszerezhetetlen volt az utóbbi tíz-húsz évben. Nem egy előkerült műről van tehát szó, hanem egy előkerült művészről, akinek egész gondolkodásbeli, poétikai és esztétikai fejlődését követhetjük végig a köteten. A magyar köz- és művészeti élet szégyene volt ez a mintegy 25 éves hallgatás, ami a Hajas-életművet övezte, de szövegei kiállták az idő próbáját: problémafelvetései, humora, kíméletlenül biztos kezű írásművészete, mely a szonettől a fiktív szerződésekig az irodalom minden területén megdöbbentő mesterségbeli tudással viszi véghez azt, amit elhatározott, ma ugyanolyan frissnek és érvényesnek hat, mint hathatott harminc-negyven évvel ezelőtt. Hajas Tibor menthetetlenül kortárs szerzővé vált, aki 25 évig várt, hogy előrukkoljon a nagy dobással: az irodalom minden területét átfogó hatalmas anyagával.

Ez az anyag pedig elolvasásra, feldolgozásra, értelmezésre vár. Rengeteg gondolkodni-, nevetni-, sírni-, megrendülni-, szorongani-, és ujjonganivalót tartogat még számunkra. Összeállíthatjuk belőle egy dadaista Goethébe oltott Dalí aforizmagyűjteményét éppúgy, mint egy filmesztétikai kiskátét, a modern művészetelmélet szellemes inventáriumát, az emberi sors és a létezés kíméletlen analízisét, vagy éppen tibeti imakönyvet, pornográf irodalmi izgatószerek titkos szekrénykéjének kincseit, vagy csak egyszerűen egy fiatal és végtelenül tehetséges magyar költő összegyűjtött verseit. Ez pedig nem egyemberes munka: a teljes kötetről recenziót vagy értelmezést írni talán lehetetlen is, vagy minimum egy monográfia terjedelmét feltételezné. A hazai művészeti recepció egyik nagy feladata lesz, hogy a Hajasban megbújó ezer különböző embert egyenként fedezze fel magának, persze folyamatos tekintettel arra, hogy Hajas bármit csinált is, minden cselekedete egyetlen irányba mutatott: a transzcendens igazságok közelébe jutni, valahogyan, akárhogyan, kíméletlenül.
    
Kevesen vállalkoznak erre a keresésre mostanában, és még kevesebben akkora erővel és elszántsággal, mint ahogyan Hajas tette. A performance-ok elmúltak, már csak a relikviákat, a fényképeket láthatjuk a falakon. Hajas, mint élő ember, mint jelenség, szintén nincsen már közöttünk. A szövegei viszont itt vannak, elérhetőek, és semmit nem vesztettek frissességükből. Hajas a miénk. Legyünk elég bátrak, és kezdjünk vele valamit.

(A kiállítás és a kötet anyagának feldolgozásához a Horizont Kutató Intézet egy tudományos konferenciával szeretne hozzájárulni. Ehhez további szervezőkre és előadókra van szükség. Az érdeklődők jelentkezését a tomdaedalus@gmail.com e-mail címre várják.)

Dunajcsik Mátyás