hirdetés

Hajnóczy Péter 75 – I.

2017. augusztus 9.

Idén lenne 75 éves Hajnóczy Péter. A Litera körkérdéssel készült az évfordulóra. Irodalmárokat kértünk, hogy írják meg rövid véleményüket a Hajnóczy-életműről, hatásáról, láthatóságáról, Perzsiáról, a finomfőzelékről, Jézus menyasszonyáról vagy Embólia kisasszonyról. Az első részben Cserjés Katalin, Potozky László és Reményi József Tamás válaszait olvashatják.

hirdetés

Cserjés Katalin

Hajnóczy Péterről
- laudáció és kortesbeszéd helyett -

A Hajnóczy Péter Hagyatékgondozó Műhely (SZTE BTK Modern Magyar Irodalmi Tanszékcsoport) régi és most toborzandó új tagjaival a 2017/18-as tanév során egy eleddig csupán egyszer kipróbált (holott akkor igen eredményesnek tűnő) munkaformával, tkp. marathoni „tantermi műhelymunkával” szeretne előállni. E „kemény kurzust” néhány, eddig nem publikált hagyatéki szöveg, különös tekintettel A bajnok című, a nagyközönség előtt ismeretlen „filmvázlat” szoros olvasása által valósítaná meg, érzékeny, figyelmes elemzések, folyamatos diskurzus s e műhelymunka hozadékainak rögzítése, lektorálása, kiadása révén.
Magam – a Műhely alapítója (2009-ben kaptuk meg Reményi József Tamástól a 9 hagyatéki óriásdobozt) – azért kezdeményezem ezt a munkaformát, mert a hagyatéki anyag közös szkennelése, fényképezése és digitalizálása; konferenciáink (Grand Café, Szeged, 2008-tól kezdődően), öt konferenciakötetünk, a sok szakdolgozat, OTDK-munka, legutóbb egy doktori disszertáció (Hoványi Márton) és több önálló tanulmánykötet ld. „…a lebegő orgonagyökér…” (2009); Nagy Tamás: Jelentések a süllyesztőből (2013) etc. után ismét újat szeretnénk próbálni. A hagyaték mint az emlékezet, a személyesség, a megelőzöttség és a felidézés tere. Megdolgozott, telített vizuális mezői eleven lehetőséget adnak minden, a Műhelyhez csatlakozó érdeklődőnek egy kísérletező, radikálisan eklektikus szerzői gondolkodás- és írásmód még érintetlen lapjainak megismerésére. Piszkozatok, vázlatok, pretextek és változatok összevetése a már „kanonizált” szövegekkel. Ne feledjük – figyelmeztet Szkárosi Endre –, hogy Hajnóczy nemcsak a Perzsiát írta! Nyomozás és felfedezés. És: kihajtogatni a korpuszt a kép-szöveg elméleti összefüggések, a kép-mások (Németh Gábor) felé. Arkhimédészi pontok, álló csillagok és autotextek keresése egy intim, a facsimile létmódjáért kiáltó terrénumban, és háló: a motívum lebegtetése a szöveg tükrén…
A 75 éves Hajnóczy él, mi pedig lassú olvasással és szövegfeltáró munkálkodással idézzük őt minduntalan emlékezetünkbe. S a textus enigmaként néz vissza olvasójára. (Ámde a beavatottak jó ideje tudják, hogy: a kékből kell kiindulni…!)

*

Potozky László

Lehet, hogy egy írótól nem hangzik túl szakmaian, de Hajnóczy Péter azzal lopta be magát a szívembe, hogy már az első néhány sora után azt éreztem: ez az ember valahogy hasonló lelki alkat volt, mint én. Nekem is, mint sokan másoknak A halál kilovagolt volt az első tőle, és rögtön megütött az az elképesztő izoláltság, ami még a nyelven keresztül is tartja a távolságot a világgal. A poharak az asztalon nyertek elhelyezést – ehhez hasonló hivatali szófordulatokkal idegenkedik mindentől, ami körülötte zajlik, és küzd, hogy a benne levő kényszer ne mérgezze meg a saját világából azt a parányi részt is, ami még nem változott pokollá. Tar Sándorhoz hasonló nagyság ő, igazi, maníroktól mentes magyar író, akinek minden során érezni, semmi sem fontosabb neki az igazságnál. A feltárás, a megmutatás a lényeg, a mélylélektani tudás és a szociális érzékenység hajtja ezt a prózát. Finoman és tudatosan döcög, esendő minden félmondata, és mind technikailag, mind életérzés szempontjából példaértékű minden sora. Különösen fáj, ha bárki ködlovagként emlegeti, Hajnóczy olvasásához nem csak ész kell, de szív is. Amikor idézetet próbáltam keresni tőle, akkor láttam, hogy interneten nem elérhetők a művei, és egyszerűen nem fér a fejembe, hogyan lehet, hogy a Digitális Irodalmi Akadémia még nem választotta posztumusz tagjai közé.

*

Reményi József Tamás

A művek, a pálya. Sohasem a személyes ismeretség. De időről időre eszembe jut a szoba, ahol életem egyetlen irodalmi riportját készítettem, nem tudok tőle szabadulni. És máig él bennem az akkori lázas kíváncsiság a Temetés olvastán, amely az Új Symposionban és az Új Írásban is megjelent, úgy gondolom: HP legtökéletesebb írása. A riport 1979 tavaszán jelent meg a Kritikában – álljon itt emlékül néhány mondata.
„A budai szoba, ahol kora délután egy heverőn üldögélünk, hangulatos leírás tárgya lehetne. A riporteri szemle beszámolna arról, hogy a lemezjátszó hangfalaiból egy walesi kórus népi énekeit hallani (Hajnóczy többször visszajátszat egy férfias, de ártatlan indulót); hogy a kis hárompolcos állványon az angol szótár mellett ott fekszik Brasch Izidor cipészmester cipőkanala, mely valamennyiünket túl fog élni; hogy a könyvszekrényben ott van Kavafisz, a japánok, a Gesta Hungarorum, a Büntető Törvénykönyv… De a leírás önmagában hamis lenne. »Íme, a kulturlény sematikus díszlete.« Ez a díszlet viszont súlyos és eleven, kevés darabját Hajnóczy szenvedélyesen és szertartásosan használja. Viszonyuk, mondhatni, életre-halálra szól; aki olvasta a Perzsiát, annak ez a cipőkanál esetében is érthető. Tárgyak, könyvek, személyek, elveszítvén rendkívüli érvényességüket, fölösleges kellékként eltűnnek a színről. (…) Hajnóczy nekilát a második fél liter üres kávénak. Megtudom, hogy a kamikázék bevetés előtt bekölnizték magukat, hogy ne legyen büdös a hullájuk.”
Ez ma is azonnal felidézi bennem a Temetés emberpárjának groteszk jelenetét a vécé előtt: „a férfi megölelte a nőt, szájon csókolták egymást, aztán bementek a vécébe. Elbúcsúztak előtte”. 1979–2017: „a törekvés, hogy méltóságot, jelentőséget adjunk cselekedeteinknek, azonos”.

 

(fotók: SZTE BTK; Kiss László, Valuska Gábor)

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.