hirdetés

Hajnóczy Péter 75 – II.

2017. augusztus 10.

Idén lenne 75 éves Hajnóczy Péter. A Litera körkérdéssel készült az évfordulóra. Irodalmárokat kértünk, hogy írják meg rövid véleményüket a Hajnóczy-életműről, hatásáról, láthatóságáról, Perzsiáról, a finomfőzelékről, Jézus menyasszonyáról vagy Embólia kisasszonyról. A második részben Bencsik Orsolya, Kabai Csaba és Németh Gábor válaszait olvashatják.

hirdetés

Bencsik Orsolya

Nekem Hajnóczy A halál kilovagolt Perzsiából, akárcsak Hazai. Például a strand, a csajozás, a táncdalok, az érzések hajszolása, a boldogság keresése, és egyszerűen az a zsigeri élmény, hogy minden olyan jó lehetne, mégis végtelenül elcseszettek vagyunk. A determináltság és a módszeres önrombolás, amivel szembemegy egy nagyon gazdag poétika, nyelvi építkezés. Hazainál ez meg szándékolt alulstilizálás, a nyelv kisiklatása, megakasztása. És mindkettőnél az a rengeteg kultúrtörténeti, filozófiai allúzió, olyan intertextek, nyomok, amiknek a jelenléte nem a felismerésből kibomló megértés megnyugtató állapotát, evidenciát, hanem bizonytalanságot, szorongást okoz. Ezek is a koponyába vert százas szögek: az agynak, a rációnak, a gondolkodásnak, a megismerésnek (a felvilágosodás nagy eszméinek) és a tudattalannak (mint a huszadik század felfedezésének) az elpusztítását célzó eszközök. A szögek mint Ferinek, a Cukor Kékség elbeszélőjének a csavarhúzója, amivel ha felnyúlna az orrába, talán tapadna valami rá, és megláthatná az agyát.* Ez az ironikus, hiábavaló és fájdalmas küzdelem, az írás mint a vájkálás, mint az önrongálás traumatikus tapasztalata.

* Lásd bővebben: Szabó Gábor: Jelenlét nyomokban, Hazai Attila-olvasó, Budapest, Kalligram, 2017, 26-27.

*

Kabai Csaba

Annyi idő után a férfi már nem emlékezett pontosan, hogy mikor hallott először HP-ről, de bizonyos, hogy egy ideje kereste már az alkalmat a találkozásra, amikor egyszer, teljesen véletlenül, egy v…-i antikváriumban rábukkant arra az újszerűnek tetsző, sértetlen védőborítójú példányra, amelyet azóta teljesen rongyosra olvasott, a védőborítót pedig elhagyta valahol. Új bekezdés, új fejezet…
Több napot töltött a városban valamilyen rendezvény miatt, melynek kötelezettségeiből eredő nappali elfoglaltságait abszolválva az éjszakáit a könyv társaságában töltötte. Fiú volt még, alig tizenöt éves. A város fölé fenyegetően meredő hegysziget élére járt olvasni és gondolkodni. Sose bánd magad alatt a szakadékot, képzeld, mennyivel rosszabb lenne, ha még a fenyőre is fölmásznál. Fölötte dugóhúzó alakú felhők csüggedtek, és azzal bíztatta magát, hogy a nap csak azok számára nyugszik le, kik egy égitest forgó szféráján állanak
Élete első üveg borát a könyv beszerzése utáni napon vette meg. Emlékszik, remegő kézzel matatott a közért polcain, nem ismerte még az italokat, fogalma sem volt, milyen bort vegyen. Ilyesmi ügyetlenkedéssel vesztegetjük el fiatalkorunk legszebb éveit. Érzett némi félelmet is, hogy kora miatt végül nem fogják kiszolgálni, de a követelőző izgatottság elfeledtette vele aggodalmát: bizonyosnak tűnt, hogy be fog következni az, aminek bekövetkezte immár végérvényesen eldöntetett. 
Végül kiválasztott egy fehér, száraz fajtát, minden különösebb gond nélkül kifizette, majd visszasietett és bezárkózott szálláshelyére. Megfelelő eszköz hiányában – nem elhanyagolható küzdelem árán –, a dugót ujjával az üvegbe nyomva bontotta meg az italt, melyet aztán az izgalomtól remegve, az idegen anyagtól zsigerileg undorodva, meg-megrándulva, de azért viszonylag gyorsan el is fogyasztott. Aznap éjjel azt álmodta, hogy egy virág megfogta a kezét, és úgy hervadt el.

*

Németh Gábor

Hajnóczy 75

Azok közé tartozom, akik álmukból fölverve is tudják, ki és milyen alkalomból nevezte Hajnóczy Pétert először ködlovagnak. Aggodalom pislákol az ünnepi tortafényben, mintha az igazi körkérdés valójában az volna, látszik-e még egyáltalán.  Hogy ellátszik-e még idáig.

Válasz helyett inkább kitalálom, milyen volna, ha élne. Olyan, mint Fejes vagy Sántha? Amikor végül aztán tényleg meghalna, megrendülnénk, mert kiderülne, hogy az elmúlt tíz évben még élt? Gonosz, öreg disznó a sarki Bakegérben? Vagy újragyúrt, vén uszodai medve? Esetleg nemzeti avant-gárdista, aki valamin örökre megsértődött? Azt hiszi, hogy az experimentalizmus az antikommunizmus fedőneve volt, ezért azonnal föl is hagyott vele, amikor végre rendesen is ki lehetett mondani az igazságot? Fölmenne tribünre összecsavart selyemzászlónak? Belépett volna az MMA-ba? A Kossuth-díjhoz fölvenné a koromszínű attilát? Vagy már az előző ezektől megkapta volna? Sárkányölő királyfinak látná a leírhatatlan Főmérnököt, mint a drága Karátson Gábor? Vagy labancverő ezereskapitánynak, mint az édes Cseh Tamás?

A velünk élő Hajnóczyt inkább az idén hetvenéves Csaplár Vilmos példájára képzelem el. Olyan szabadnak, amilyen volt, tehát vadnak, kíváncsinak, egyenesnek, bátornak, függetlennek és kiszámíthatatlannak, akinek minden új könyve meglepetés. Ha ma élne, nyilván büszkén viselné a Kossuth-díj hiányát. Aggodalomra meg semmi ok. Kézirat nem ég el, ezt a mondatot is aláhúzta, szenvedéllyel és lendületesen, az összefirkált Bulgakovban.

 

(fotók: Molnár Edvárd - Magyar Szó Online, kortársonline.hu, Valuska Gábor)

 


hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.