Hamarosan kezdődik a 8. Kortárs Drámafesztivál
A 8. Kortárs Drámafesztivál november 20. és 28. között olyan társulatok előadásaival várja a közönséget, mint a Compagnia Pippo Delbono és az észt No99. Sor kerül Tasnádi-, Kárpáti- és Háy-darabok bemutatójára is. A Magyar Staféta a fesztivál ajánlott programja.
- 2009. november 18.
A 2009. évi Kortárs Drámafesztivál Budapest programja nemzetközi, magyar, felolvasószínházi és kísérő programblokkra tagolódik, emellett az ún. fesztiválklub is színes eseményekkel várja az érdeklődőket.
Bár a fesztivál nemzetközi programjának hagyományos részéről, a vendégország-programról a szervezőknek a szűkös anyagiak miatt le kellett mondaniuk, de a Trafó – Kortárs Művészetek Házával közösen két olyan társulatot is bemutatnak, akik bár Európa-szerte ismertek és elismertek, mindezidáig nem jártak Magyarországon: az olasz Compagnia Pippo Delbonót és az észt No99-et.
A Compagnia Pippo Delbono Ez az ordas sötétség (Questo buio feroce) című produkcióját hozza el a Kortárs Drámafesztiválra. Az idén a wrocławi fesztiválon az Új Színházi Realitások Európai Díjjal kitüntetett rendező által kialakított sajátos színházesztétika-munkamódszer kamatozik az Ez az ordas sötétség esetében is. Az előadás erős és intenzív képekkel operáló, magával ragadó performatív látványszínház, amely a szöveget csupán kiindulópontnak tekinti. Az előadás nem kérdez, nem állít semmit. Egész egyszerűen mesél. Dadogva, meg-megállva, szavakat, hangokat, képeket keresve, mégis szabatosan adja elő Delbono megrendítő vallomását. A halálba vezető mágikus utazás a közönségben generál kérdéseket; a nézőt különös, szokatlan lelkiállapotba ringatja. Így az Ez az ordas sötétség időtlen és mégis high-tech danse macabre, amely az utolsó pillanatok csodálatos (ön)teremtő erejét idézi meg, s egyúttal a hús-vér valóság földhözragadtságát is megsemmisíti. Mert nem a beteg ember szenvedését mutatja meg, hanem az élettől búcsúzó ember vágyakozását az élet iránt – olyan helyzetben, amikor ez már teljesen irreálisnak tetszik.
Nem véletlen, hogy az észt Teater No99-et Európa-szerte gyakran rokonítják a Krétakör Színházzal. A csapat ugyanis állandó társulattal dolgozik; relatíve hosszú és intenzív workshopmunkával hozza létre produkcióit; jelentős mértékben épít kiváló színészeinek improvizációira; előadásainak tere nem csupán díszlet, de szerves, nem egyszer aktív része a produkciónak; emellett pedig gyakran állít klasszikus műveket új, kortárs fénytörésbe. Ojasoo és csapata egy ilyen meghökkentő adaptációval-átirattal mutatkozik be hazánkban: a Tamás bátya kunyhója a néger sztereotípiák játékos, drámai erejű felelevenítése, mely a szinte teljes Nyugat-Európát bejáró Teater NO99 legújabb előadásának első külföldi vendégjátéka.
Ám nemcsak a jelen, hanem a jövő lehetséges „sztárjait” is bemutatják a nemzetközi programban. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Nevet a nap című előadásával egy fiatal drámaíró – a horvát Rona Zulj – és egy fiatal rendező – Antal Attila – debütál Magyarországon; a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a bukaresti dramAcum 20/20 című előadása pedig a vásárhelyi társulat első budapesti megmutatkozása. Az előadást, mely az 1989-es „fekete március” eseményeit dolgozza fel – 1990. március 19-én és 20-án Marosvásárhelyen összecsapott a román és a magyar tömeg, a harcokban mindkét oldalon többen életüket vesztették vagy megsebesültek –, az a Gianina Carbunariu rendezte, aki 2007-ben mady-baby.edu című produkciójával zajos sikerrel szerepelt a Kortárs Drámafesztiválon.
A fesztivál magyar programja számszerűen és esztétikailag is gazdagabb a tavalyinál: a magyar showcase-programban – azaz a külföldi vendégeknek szánt magyar színházi szemleprogramban – öt nap alatt hét előadást láthat a nagyérdemű. Olyan innovatív produkciókat válogattak a szervezők az elmúlt és az idei évad terméséből, amelyek igazi hungarikumok: felmutatják a kortárs magyar színház erényeit és eredményeit; ugyanakkor kompatibilisek a világszínház eseményeivel és törekvéseivel is. A Fédra Fitness és a Szörprájzparti című előadások rendezője maga a szerző, Tasnádi István és Kárpáti Péter. Generációjuk harmadik fontos drámaíróját, Háy Jánost mutatja be a Szabadkai Népszínház A Gézagyerek című produkciója. De vannak olyan alkotói, rendezői előadások is, amelyek kifejezésmódjában nem(csak) a szövegé a központi szerep; a színészi játék, a koreográfia, a mozgás, a jelmez, a tér egyenrangú vagy hangsúlyosabb szerepet kap. Ilyen a Maladype Színház két produkciója, a Balázs Zoltán rendezte Tojáséj és a Zsótér Sándor rendezte Lorenzaccio; a Gergye Krisztián által jegyzett Találkozás; Pintér Béla és Társulata Párhuzamos óra című előadása.
A magyar showcase előadásai egyrészt a fesztivál Visitors’ Programme-jának részei: a 2005 óta futó látogatói program keretében nemzetközi színházi szakemberek, neves fesztiváligazgatók, színikritikusok látogatnak Budapestre Európából és a tengerentúlról. Vendégek érkeznek Írországból (Ulster Bank Dublin Theatre Festival), Skóciából (Traverse Theatre), Németországból (New Plays from Europe 2010-Theatre Biennial of Staatstheater Wiesbaden, Festival Theaterformen, Salzburger Festspiele), Lengyelországból (Krakowskie Reminiscencje Teatralne), Örményországból (HIGH FEST International Performing Arts Festival), Iránból (Fadjr International Theatre Festival), Dél-Koreából (SeoulPerforming Arts Festival) és Észak-Amerikából (HERE Arts Center, Performance Space 122, American Theatre Magazine, New York University Tisch School of the Arts). Külön öröm, hogy Kanada frankofon és angol nyelvterületéről nyolcfős delegáció érkezik, melynek tagjai a legjelentősebb nemzetközi színházi fesztiválok képviselői.
A fesztivál felolvasószínházi sorozata azt a célt szolgálja, hogy a hazai közönség és szakma Magyarországon mindeddig ismeretlen, de nagy érdeklődésre számot tartó drámai alkotásokkal és alkotókkal ismerkedhessen meg. A sorozat részeként skót, német, szlovén és kanadai színdarabokat tekinthet meg a közönség. A programban a skót David Greig, a kanadai Greg MacArthur, a német Dea Loher és a szlovén Simona Semenic egy-egy drámája szerepel. David Greig Europe című darabja azért lehet különösen érdekes a magyar színházi szakma és a közönség számára, mivel azt tematizálja, miként tekintenek Nyugat-Európa „hatalmi pozícióban” levő állampolgárai Közép-Kelet-Európára. Greg MacArthur snowman című munkája a korunkban olyannyira jellemző elszigetelődés, a „társas magány” jelenségéről rajzol hiteles képet. Dea Loher legújabb, Das letzte Feuer című, a Stücke ’08 – 33. Mülheimer Theatertage, a kortárs német drámák fesztiváljának díjnyertes darabja a jóléti társadalom árnyékos oldalán élők hiábavaló boldogságkeresését mutatja be. A tavalyi kortárs drámafesztiválon nagy sikerrel debütáló Simona Semenic 5kisfiu.si című drámája pedig arról mesél, hogy korunk egyre digitalizálódó világában hogyan épülhetnek emberi kapcsolatok, és valóban érvényes-e még a „gyermeki naivitás” fogalma.
A fesztivál kísérőprogramjában tudományos rendezvények, színházi nevelési program és közönségtalálkozók szerepelnek.
A rendszerváltás 20. évfordulójának apropóján háromnapos nemzetközi konferenciára is sor kerül, amely előadások, viták és kerekasztal-beszélgetések formájában azt vizsgálja, hogyan alakult, változott a drámaírás és a színház a rendszerváltást követő húsz évben a visegrádi országokban és Közép-Kelet-Európában. A rendezvény jelentőségét növeli, hogy ez az első regionális hatókörű vizsgálat-eszmecsere a témában. Külön érdekesség a konferencia OFF-szekciója, amelyben nem a régió országaiból származó, de Közép-Kelet-Európa színházát kutató tudósok elemzik az elmúlt húsz év színházát és drámaírását. A rendezvényre három földrész tizenegy országából csaknem kéttucat előadó érkezik, elméleti szakemberek és gyakorló színházi emberek egyaránt.
Az iskola írója – Az író iskolája színházi nevelési program rendszeresen a Drámafesztivál egyik legnagyobb sikert arató rendezvénye. A program célja, hogy kortárs drámák olvasására és azokról való gondolkodásra vegye rá a középiskolás diákokat. A rendezvény keretében a fesztivál idejére egy-egy középiskolai osztály vendégül lát egy-egy drámaírót, akinek művet kiválasztotta és előre elolvasta, s fiatal rendezők és a drámaíró segítségével a gimnazisták a gyakorlatban tapasztalják meg, hogyan lesz az ötletből dráma, a drámából pedig színházi előadás. Az iskola írója – Az író iskolája színházi nevelési programot a Kortárs Drámafesztivál 2009-től a határon túli alkotókra is kiterjeszti: Hatházi András színész-drámaíró és Sebestyén Aba rendező, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió vezetője látogat el egy budapesti középiskolába.
A fesztivál nemzetközi előadásai után a Színházi Kritikusok Céhének tagjai moderálnak beszélgetéseket az alkotókkal és a közönséggel Kritikus óra – K.O. címmel.
Ízletes ételekkel-italokkal és számos izgalmas előadással-performansszal várja az érdeklődőket a fesztivál klubja, a Merlin. A programban szerepel egyetemi színházi projekt (Kiss Márton: Cucc), formabontó színházi koncert (Ágens és a Kodály-módszer) és kreatív fashion performance (Recikli-bicikli) egyaránt. Utóbbi két rendezvény ősbemutató lesz.
PROGRAM
November 20.
20:00 - Bakelit Multi Art Center
Rona Žulj: Nevet a nap
Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka - rendező: Antal Attila
Közönségtalálkozó – vezeti: Miklós Melánia
21:30 - Bakelit Multi Art Center
KDF nyitóparti
November 21.
17:00 – Merlin Színház, Kamara
David Greig: Európa (Europe) - rendező: Forgács Péter
Dea Loher: Az utolsó tűz (Das letzte Feuer), rendező: Szabó Máté
November 22.
16:00 – Merlin Színház, Kamara - SnowBoys
Simona Semenic: 5kisfiu.si (5fantkov.si) - rendező: Göttinger Pál
Greg MacArthur: hóember (snowman) - rendező: Forgács Péter
November 23.
20:00 – MU Színház
Caryl Churchill: Hetedik Mennyország (Cloud Nine)
K.V. Társulat - rendező: Göttinger Pál
November 24.
20:00 – Szkéné Színház
Pintér Béla: Párhuzamos óra
Pintér Béla és Társulata - rendező: Pintér Béla
22:00 – Merlin Színház, próbaterem
Kiss Márton: Cucc - rendező: Kiss Márton
November 25.
19:00 – Bárka Színház
Nádas Péter: Találkozás
Gergye Krisztián Társulata - rendező: Gergye Krisztián
A Bárka Színház, a MU Színház, a Budapesti Őszi Fesztivál és Gergye Krisztián Társulatának közös produkciója
20:00 – Trafó
Pippo Delbono: Ez az ordas sötétség
Compagnia Pippo Delbono - rendező: Pippo Delbono
22:00 – titkos lakás
Kárpáti Péter: Szörprájzparti
HOPPart Társulat - rendező: Kárpáti Péter és a társulat
A HOPPart Társulat, a Jászai Mari Színház és a Városi Színház / Sirály közös produkciója.
November 26.
9:30-17:30 – Szlovák Intézet
Twenty Years After – Nemzetközi konferencia
19:00 – Új Színház, Bubik István Stúdiószínpad
Háy János: A Gézagyerek
Szabadkai Népszínház, Magyar Társulat - rendező: Bérczes László
Közönségtalálkozó – vezeti: Urbán Balázs
19:30 – Thália Színház, Új Stúdió
Alfred de Musset: Lorenzaccio
Maladype Színház - rendező: Zsótér Sándor
A Maladype Színház, a Thália Színház és a Budapesti Őszi Fesztivál közös produkciója

22:30 – Merlin Színház, klub
Recikli-bicikli – ősbemutató
Alkotók: Bánki Gergő, Dombi Katalin, Kulcsár Viktória, Máthé Zsolt
November 27.

17:00 – Bakelit Multi Art Center
BEST OF: A legbátrabb diákok legizgalmasabb jelenetei
Az iskola írója - Az író iskolája program gálája
18:30 – Thália Színház, Új Stúdió
Tojáséj
Maladype Színház - rendező: Balázs Zoltán
A Maladype Színház és a Thália Színház közös produkciója.
20:00 – Trafó -
Harriet Beecher Stowe – Tiit Ojasso – Ene-Liis Semper: Tamás bátya kunyhója
rendező: Tiit Ojasoo, Ene-Liis Semper
Közönségtalálkozó – vezeti: Csáki Judit
20:00 - Bakelit Multi Art Center
Gianina Cărbunariu: 20/20
Yorick Stúdió, Marosvásárhely - rendező: Gianina Cărbunariu
Közönségtalálkozó – vezeti Tompa Andrea
November 28.
9:30-18:00 – Szlovák Intézet

20:30 – Euro Center - Club Fitness
Tasnádi István: Fédra Fitness
KoMa, ALKA.T - rendező: Tasnádi István
A KoMa, az ALKA.T és az Orlai Produkciós Iroda közös produkciója.
23:00 – Merlin Színház
KDF záróparti
Ágens és a Kodály-módszer együttes
Kodály-módszer - ősbemutató
Bár a fesztivál nemzetközi programjának hagyományos részéről, a vendégország-programról a szervezőknek a szűkös anyagiak miatt le kellett mondaniuk, de a Trafó – Kortárs Művészetek Házával közösen két olyan társulatot is bemutatnak, akik bár Európa-szerte ismertek és elismertek, mindezidáig nem jártak Magyarországon: az olasz Compagnia Pippo Delbonót és az észt No99-et.
A Compagnia Pippo Delbono Ez az ordas sötétség (Questo buio feroce) című produkcióját hozza el a Kortárs Drámafesztiválra. Az idén a wrocławi fesztiválon az Új Színházi Realitások Európai Díjjal kitüntetett rendező által kialakított sajátos színházesztétika-munkamódszer kamatozik az Ez az ordas sötétség esetében is. Az előadás erős és intenzív képekkel operáló, magával ragadó performatív látványszínház, amely a szöveget csupán kiindulópontnak tekinti. Az előadás nem kérdez, nem állít semmit. Egész egyszerűen mesél. Dadogva, meg-megállva, szavakat, hangokat, képeket keresve, mégis szabatosan adja elő Delbono megrendítő vallomását. A halálba vezető mágikus utazás a közönségben generál kérdéseket; a nézőt különös, szokatlan lelkiállapotba ringatja. Így az Ez az ordas sötétség időtlen és mégis high-tech danse macabre, amely az utolsó pillanatok csodálatos (ön)teremtő erejét idézi meg, s egyúttal a hús-vér valóság földhözragadtságát is megsemmisíti. Mert nem a beteg ember szenvedését mutatja meg, hanem az élettől búcsúzó ember vágyakozását az élet iránt – olyan helyzetben, amikor ez már teljesen irreálisnak tetszik.
Ám nemcsak a jelen, hanem a jövő lehetséges „sztárjait” is bemutatják a nemzetközi programban. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Nevet a nap című előadásával egy fiatal drámaíró – a horvát Rona Zulj – és egy fiatal rendező – Antal Attila – debütál Magyarországon; a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a bukaresti dramAcum 20/20 című előadása pedig a vásárhelyi társulat első budapesti megmutatkozása. Az előadást, mely az 1989-es „fekete március” eseményeit dolgozza fel – 1990. március 19-én és 20-án Marosvásárhelyen összecsapott a román és a magyar tömeg, a harcokban mindkét oldalon többen életüket vesztették vagy megsebesültek –, az a Gianina Carbunariu rendezte, aki 2007-ben mady-baby.edu című produkciójával zajos sikerrel szerepelt a Kortárs Drámafesztiválon.
A fesztivál magyar programja számszerűen és esztétikailag is gazdagabb a tavalyinál: a magyar showcase-programban – azaz a külföldi vendégeknek szánt magyar színházi szemleprogramban – öt nap alatt hét előadást láthat a nagyérdemű. Olyan innovatív produkciókat válogattak a szervezők az elmúlt és az idei évad terméséből, amelyek igazi hungarikumok: felmutatják a kortárs magyar színház erényeit és eredményeit; ugyanakkor kompatibilisek a világszínház eseményeivel és törekvéseivel is. A Fédra Fitness és a Szörprájzparti című előadások rendezője maga a szerző, Tasnádi István és Kárpáti Péter. Generációjuk harmadik fontos drámaíróját, Háy Jánost mutatja be a Szabadkai Népszínház A Gézagyerek című produkciója. De vannak olyan alkotói, rendezői előadások is, amelyek kifejezésmódjában nem(csak) a szövegé a központi szerep; a színészi játék, a koreográfia, a mozgás, a jelmez, a tér egyenrangú vagy hangsúlyosabb szerepet kap. Ilyen a Maladype Színház két produkciója, a Balázs Zoltán rendezte Tojáséj és a Zsótér Sándor rendezte Lorenzaccio; a Gergye Krisztián által jegyzett Találkozás; Pintér Béla és Társulata Párhuzamos óra című előadása.
A magyar showcase előadásai egyrészt a fesztivál Visitors’ Programme-jának részei: a 2005 óta futó látogatói program keretében nemzetközi színházi szakemberek, neves fesztiváligazgatók, színikritikusok látogatnak Budapestre Európából és a tengerentúlról. Vendégek érkeznek Írországból (Ulster Bank Dublin Theatre Festival), Skóciából (Traverse Theatre), Németországból (New Plays from Europe 2010-Theatre Biennial of Staatstheater Wiesbaden, Festival Theaterformen, Salzburger Festspiele), Lengyelországból (Krakowskie Reminiscencje Teatralne), Örményországból (HIGH FEST International Performing Arts Festival), Iránból (Fadjr International Theatre Festival), Dél-Koreából (SeoulPerforming Arts Festival) és Észak-Amerikából (HERE Arts Center, Performance Space 122, American Theatre Magazine, New York University Tisch School of the Arts). Külön öröm, hogy Kanada frankofon és angol nyelvterületéről nyolcfős delegáció érkezik, melynek tagjai a legjelentősebb nemzetközi színházi fesztiválok képviselői.
A fesztivál felolvasószínházi sorozata azt a célt szolgálja, hogy a hazai közönség és szakma Magyarországon mindeddig ismeretlen, de nagy érdeklődésre számot tartó drámai alkotásokkal és alkotókkal ismerkedhessen meg. A sorozat részeként skót, német, szlovén és kanadai színdarabokat tekinthet meg a közönség. A programban a skót David Greig, a kanadai Greg MacArthur, a német Dea Loher és a szlovén Simona Semenic egy-egy drámája szerepel. David Greig Europe című darabja azért lehet különösen érdekes a magyar színházi szakma és a közönség számára, mivel azt tematizálja, miként tekintenek Nyugat-Európa „hatalmi pozícióban” levő állampolgárai Közép-Kelet-Európára. Greg MacArthur snowman című munkája a korunkban olyannyira jellemző elszigetelődés, a „társas magány” jelenségéről rajzol hiteles képet. Dea Loher legújabb, Das letzte Feuer című, a Stücke ’08 – 33. Mülheimer Theatertage, a kortárs német drámák fesztiváljának díjnyertes darabja a jóléti társadalom árnyékos oldalán élők hiábavaló boldogságkeresését mutatja be. A tavalyi kortárs drámafesztiválon nagy sikerrel debütáló Simona Semenic 5kisfiu.si című drámája pedig arról mesél, hogy korunk egyre digitalizálódó világában hogyan épülhetnek emberi kapcsolatok, és valóban érvényes-e még a „gyermeki naivitás” fogalma. A fesztivál kísérőprogramjában tudományos rendezvények, színházi nevelési program és közönségtalálkozók szerepelnek.
A rendszerváltás 20. évfordulójának apropóján háromnapos nemzetközi konferenciára is sor kerül, amely előadások, viták és kerekasztal-beszélgetések formájában azt vizsgálja, hogyan alakult, változott a drámaírás és a színház a rendszerváltást követő húsz évben a visegrádi országokban és Közép-Kelet-Európában. A rendezvény jelentőségét növeli, hogy ez az első regionális hatókörű vizsgálat-eszmecsere a témában. Külön érdekesség a konferencia OFF-szekciója, amelyben nem a régió országaiból származó, de Közép-Kelet-Európa színházát kutató tudósok elemzik az elmúlt húsz év színházát és drámaírását. A rendezvényre három földrész tizenegy országából csaknem kéttucat előadó érkezik, elméleti szakemberek és gyakorló színházi emberek egyaránt.
Az iskola írója – Az író iskolája színházi nevelési program rendszeresen a Drámafesztivál egyik legnagyobb sikert arató rendezvénye. A program célja, hogy kortárs drámák olvasására és azokról való gondolkodásra vegye rá a középiskolás diákokat. A rendezvény keretében a fesztivál idejére egy-egy középiskolai osztály vendégül lát egy-egy drámaírót, akinek művet kiválasztotta és előre elolvasta, s fiatal rendezők és a drámaíró segítségével a gimnazisták a gyakorlatban tapasztalják meg, hogyan lesz az ötletből dráma, a drámából pedig színházi előadás. Az iskola írója – Az író iskolája színházi nevelési programot a Kortárs Drámafesztivál 2009-től a határon túli alkotókra is kiterjeszti: Hatházi András színész-drámaíró és Sebestyén Aba rendező, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió vezetője látogat el egy budapesti középiskolába.A fesztivál nemzetközi előadásai után a Színházi Kritikusok Céhének tagjai moderálnak beszélgetéseket az alkotókkal és a közönséggel Kritikus óra – K.O. címmel.
Ízletes ételekkel-italokkal és számos izgalmas előadással-performansszal várja az érdeklődőket a fesztivál klubja, a Merlin. A programban szerepel egyetemi színházi projekt (Kiss Márton: Cucc), formabontó színházi koncert (Ágens és a Kodály-módszer) és kreatív fashion performance (Recikli-bicikli) egyaránt. Utóbbi két rendezvény ősbemutató lesz.
PROGRAMNovember 20.
20:00 - Bakelit Multi Art Center
Rona Žulj: Nevet a nap
Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka - rendező: Antal Attila
Közönségtalálkozó – vezeti: Miklós Melánia
21:30 - Bakelit Multi Art Center
KDF nyitóparti
November 21.
17:00 – Merlin Színház, Kamara
David Greig: Európa (Europe) - rendező: Forgács Péter
Dea Loher: Az utolsó tűz (Das letzte Feuer), rendező: Szabó Máté
November 22.
16:00 – Merlin Színház, Kamara - SnowBoys
Simona Semenic: 5kisfiu.si (5fantkov.si) - rendező: Göttinger Pál
Greg MacArthur: hóember (snowman) - rendező: Forgács Péter
November 23.
20:00 – MU Színház
Caryl Churchill: Hetedik Mennyország (Cloud Nine)
K.V. Társulat - rendező: Göttinger Pál
November 24.
20:00 – Szkéné Színház
Pintér Béla: Párhuzamos óra
Pintér Béla és Társulata - rendező: Pintér Béla
22:00 – Merlin Színház, próbaterem
Kiss Márton: Cucc - rendező: Kiss Márton
November 25.
19:00 – Bárka Színház
Nádas Péter: Találkozás
Gergye Krisztián Társulata - rendező: Gergye Krisztián
A Bárka Színház, a MU Színház, a Budapesti Őszi Fesztivál és Gergye Krisztián Társulatának közös produkciója
20:00 – Trafó
Pippo Delbono: Ez az ordas sötétség
Compagnia Pippo Delbono - rendező: Pippo Delbono
22:00 – titkos lakás
Kárpáti Péter: Szörprájzparti
HOPPart Társulat - rendező: Kárpáti Péter és a társulat
A HOPPart Társulat, a Jászai Mari Színház és a Városi Színház / Sirály közös produkciója.
November 26.
9:30-17:30 – Szlovák Intézet
Twenty Years After – Nemzetközi konferencia
19:00 – Új Színház, Bubik István Stúdiószínpad
Háy János: A Gézagyerek
Szabadkai Népszínház, Magyar Társulat - rendező: Bérczes László
Közönségtalálkozó – vezeti: Urbán Balázs
19:30 – Thália Színház, Új Stúdió
Alfred de Musset: Lorenzaccio
Maladype Színház - rendező: Zsótér Sándor
A Maladype Színház, a Thália Színház és a Budapesti Őszi Fesztivál közös produkciója
20:00 – Trafó
Pippo Delbono: Ez az ordas sötétség
Compagnia Pippo Delbono - rendező: Pippo Delbono
22:30 – Merlin Színház, klub
Recikli-bicikli – ősbemutató
Alkotók: Bánki Gergő, Dombi Katalin, Kulcsár Viktória, Máthé Zsolt
November 27.
9:30-17:30 – Szlovák Intézet
Twenty Years After – Nemzetközi konferencia
17:00 – Bakelit Multi Art Center
BEST OF: A legbátrabb diákok legizgalmasabb jelenetei
Az iskola írója - Az író iskolája program gálája
18:30 – Thália Színház, Új Stúdió
Tojáséj
Maladype Színház - rendező: Balázs Zoltán
A Maladype Színház és a Thália Színház közös produkciója.
20:00 – Trafó -
Harriet Beecher Stowe – Tiit Ojasso – Ene-Liis Semper: Tamás bátya kunyhója
rendező: Tiit Ojasoo, Ene-Liis Semper
Közönségtalálkozó – vezeti: Csáki Judit
20:00 - Bakelit Multi Art Center
Gianina Cărbunariu: 20/20
Yorick Stúdió, Marosvásárhely - rendező: Gianina Cărbunariu
Közönségtalálkozó – vezeti Tompa Andrea
November 28.
9:30-18:00 – Szlovák Intézet
Twenty Years After – Nemzetközi konferencia
20:00 – Trafó
Harriet Beecher Stowe – Tiit Ojasso – Ene-Liis Semper: Tamás bátya kunyhója
rendező: Tiit Ojasoo, Ene-Liis Semper
20:30 – Euro Center - Club Fitness
Tasnádi István: Fédra Fitness
KoMa, ALKA.T - rendező: Tasnádi István
A KoMa, az ALKA.T és az Orlai Produkciós Iroda közös produkciója.
23:00 – Merlin Színház
KDF záróparti
Ágens és a Kodály-módszer együttes
Kodály-módszer - ősbemutató
***
A Litera Magyar Staféta című előadása november 20-án a Trafóban a Kortárs Drámafesztivál ajánlott programja.

Hozzászólás