hirdetés

Hamlet, a Test angyala?!

2006. augusztus 3-4, Művészetek Völgye, Pula

2006. augusztus 5.
Először csak finoman csepereg. Ez sem zavarja az előadást. A színészek semmit sem érzékeltetnek, mintha az lenne a legtermészetesebb, hogy a mondat közben ki kell lyukasztani egy esőkabátot, hogy levegőt kapjanak dialógus közben. Pont ezért a nézők sem mozdulnak. Kinél dzseki, kinél ernyő kerül a szatyorból, de nem megy el senki míg csak a Színészkirály engedélyt nem kér a királytól a Faluházban folytatni az előadást.
hirdetés

          Csigabusz, csigabusz te csodás… szidom magam, hogy majd’ egy hét völgy-lét után sem bírom megszokni, hogy idén ritka jelenség ez a jármű, így „a ráérek még elindulni”-ból az lesz, hogy lemaradok a (Nem) mindennapi irodalom csütörtöki beszélgetésének elejéről. A Bárkakert színpada előtt a fűben még van hely, de a padok, a székek mind tele, sebaj, vezet engem - már messziről jelzi, hogy jó helyen járok - Németh Gábor piros tornacipője. Bánhatom, hogy nem hallottam, hogyan mazsoláz az interneten talált Parti Nagy Lajossal kapcsolatos gyöngyszemekből, de utólag én is rákeresek most arra a színházi portálra, mely szerint az Ibusár, a Mazuóleum és az összes többi Parti Nagy Lajos mű D. Nagy Lajos szerzeménye. Ezek az ínyencségek alapozhatták meg azt a derűs, nyugodt légkört, amelyet érezni lehetett a fiatalokon, akik a tornyosulni kezdő felhőkre fel sem pillantva figyelik, követik a nagyon jó hangulatú beszélgetést. Egy előttem fekvő srác, akiről őszintén szólva azt hittem, azért maradt, mert a délutáni szunyókálásához pont megfelelőnek találta a beszélgetők orgánumát, mikor meghallja Sárbogárdi Jolán nevét, felül, s a barátnőjének szegezi a kérdést: „Ugye olvastad? Ugye? Nem???? Hát akkor ha hazamegyünk, mindenképp!” Mintegy erre rímelve jön Parti Nagy válasza a Németh Gábort régóta foglalkoztató kérdésre - mivel szövegeinek elemi erejét a születő és folyton változó szociolektusok adják nem zavarja-e, hogy ezek alól az idővel „kirohad a referencia” -. Jókait, Mikszáthot is értjük, s egy ’60-as évekbeli szlengszótárhoz sem kell megoldó kulcs - jön a válasz. A nyelv korántsem  változik olyan gyorsan, mint gondoljuk - annál makacsabb anyag, A nagyobb baj az, hogy a klasszikus irodalom félt az élő beszédtől, nem tudjuk, hogy 1911-ben hogyan beszélhetett egy prosti, ráadásul a testről való beszéd is hiányzott a magyar irodalomból, a prüdéria miatt csak az eufémizmusok maradtak meg. Parti Nagyot nem érheti az a vád, hogy az élő nyelvet nem ismeri, nem használja írásaiban. Ahogy Németh Gábor fogalmaz, az ő nyelvi ösztöne ezerszeresen érzékenyebb egy átlag magyar nyelvhasználóénál. Hallunk még dilettánsokról, képzavarokról, például, hogy „negatív emlőről nem lehet pozitív csecsemőt szoptatni”, hazafiságról, Írószövetségről és nem várt lavinákról, majd arról, hogy hétfőn megszabadult A fagyott kutya lábától. Ami ugyanis már „rárohadt”. De ősszel már mi is olvashatjuk azt a huszonkét. nyolc-tíz éves történetet, amelyeken az elmúlt hónapokban dolgozott, s most adja ki őket a kezeiből. Ebből is olvasott fel, míg a Bárkarét figyelt, kuncogott, s élvezte a műsort. Hogy milyen volt? Olyan Partinagyos.
          Csodálkozva néztem a műsorfüzetet, ahol a Bárka színházasok azt kérik, hogy CD-t és kelléket hozzunk a Hamlet előadásra. Ez most komoly? Gondolkodom még akkor is, mikor a templom előtti lépcsősornál nézem, hogy most hova is kéne ülni. Bérczes László finoman jelzi, hogy leginkább a fenekünkre, hiszen a játéktér is folyamatosan változni fog. Kerítünk egy szalmaszákot és elhelyezkedünk. S tényleg begyűjtik a CD-ket, a nézők sorsolják ki a szereposztást, a színészek már szedik is ki a magasba tartott kezekből a májkrémet, a táskát, a naplót, ernyőt, palack bort. Mindezek szépen beépülnek a játékba, mintha Tim Caroll rendező így álmodta volna meg. A templomkert is ideális helyszín, Seress Zoltán hátborzongatóan tud előbukkanni a nézők közül Színészkirályként, Claudius szerepében Egyed Attila a fenyőfa tetejéről mondja monológját, Szorcsik Kriszta kacér Gertrudisa és az agg Polonius is közönségkedvenc lett a plüss mobiltartóval (vagy pénztárca volt inkább?) és horgászszékkel együtt. Hamlet iszonyú energikus, pimasz. Játszik, kacérkodik, kötekedik a nézővel is, megsebesül, s valóban vérzik (Hamlet is bleeding?!), elvágódik a lépcsőkön s talán el is ájul a nagymonológ előtt. Összeken a zsákmányolt paprikakrémmel, beleolvas a naplódba, kitépi a lapjait, húzza a csillogó szemű lányokat az első sorban. Az új arc: a kamasz, bohó Hamlet. Ekkor azonban közbeszól az eső. Először csak finoman csepereg. Ez sem zavarja az előadást. A színészek semmit sem érzékeltetnek, mintha az lenne a legtermészetesebb, hogy a mondat közben ki kell lyukasztani egy esőkabátot, hogy levegőt kapjanak dialógus közben. Pont ezért a nézők sem mozdulnak. Kinél dzseki, kinél ernyő kerül a szatyorból, de nem megy el senki míg csak a Színészkirály engedélyt nem kér a királytól a Faluházban folytatni az előadást. Bezsúfolódott mindenki, a terem közepén ösvények maradtak szabadon, de ez sem zavarta a színészeket, nem zökken ki az előadás a költözés, színhelycsere miatt sem. Hamlet alakjának újszerű kontúrokat ad Balász Zoltán, tényleg újragondolod a darabot, előzetes ismereteidet, mondanivalóját, és meg akarod nézni, vajon holnap milyen lesz. Mert minden nap más ez a pulai bomba, de egy biztos: robban.
          Péntek, Művészetek Völgye, 7. nap. Reggel nem, de délelőtt esik. Majd zuhog. Vizes a Bárkarét, zsúfolódjunk a Faluházba, ahol már székek sincsenek a nézőtéren, hogy még többen elférjünk. S ismét szükség is van a helyre, Bereményi Gézára is sokan kíváncsiak – ő a (Nem) Mindennapi irodalom beszélgetéssorozat pénteki vendége. Itt már látni azért a sok fiatal közt idősebb Völgy-lakókat is, hiszen Bereményi Géza, ahogy mondja is, nem szeret a középpontban lenni, nem jár felolvasni, nehéz őt ilyen rendezvényeken elcsípni. Reményi József Tamás, aki péntektől átvette a kérdező szerepét, a Legendáriumról kérdez, a megírt, de átírásra vágyó családregényről, letűnt rendszerről, amire egy fejezet felolvasása a válasz a befejezetlen, átdolgozásra váró regényből. Novella gyerekkorról, rendszerről, családról, első csókról és első versekről, s a háttérben a könnyedség, komikum mögött még nagyon sok mindenről. A történet végét már úgy meséli el nekünk, mert nincs leírva. Tegnap Parti Nagy Lajos egyik oldalát nem találta a friss szerzeménynek, ő is majdnem csak elmondta a hiányzó részt. Közben rájövök, ezért, ilyenekért szeretem annyira ezeket a pulai beszélgetéseket. Mert természetesek.
          Legendárium, családi anekdoták, humoros, de elgondolkodtató történetek, az „indiántörzsfőnök-szerű” nagymamáról, s eleve az erős, józan nőkről, és a fantaszta, megbízhatatlan férfiakról. Mint ahogy a Régimódi történetben is, amelynek filmes adaptációja holnap utolsó felvételi napjához érkezik, s karácsonykor látható majd a bemutatója. Jönnek sorban a filmek, a Hídember, az elvetélt filmötlet, a Levédia kapcsán a pogányság, majd egy új filmterv Kádárról, melynek kiinduló ötlete az Oliver Stone féle Nixonról szóló film volt, s ha ahhoz hasonlóan meg lehetne találni Kádár sorsvonalát, akkor az egy shakespeare-i megközelítésű filmtéma lehetne. Bereményi Gézát Shakespeare királynője óta érdekli alkotás-lélektanilag Shakespeare. De ekkor már majdnem 5 óra, Reményi József Tamás is kérdezne, Cseh Tamásról, zenéről ezúttal nem is esett szó, de Bérczes László diszkréten jelez: idő van, Hamlet jön. Meg az a sok ember, aki kinn sorszámmal várakozik - kincs és komoly tárgyalási alap lett közben különféle csereberéknél egy pulai Hamlet-sorszám!
          Este fél tíztől meglepően összeszedett Cseh Tamás koncertet láthattak, akik megtöltötték a Bárkarétet, és ezúttal az idő is kegyes volt hozzájuk és hozzánk is, akik a Krétakör A csillagász álma című előadását választottuk. Tényleg hiba lett volna kihagyni - s akik tegnap még éjfélkor oda akartak stoppolni, üzenjük, hogy ma fél tízkor még megnézhetik!

Csapody Kinga

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.