hirdetés

Belépés

Bookmark and Share

Hangba fordult sorok

Térey János: Ultra; Városi Színház, 2006. október 9.

Nehéz zenéről írni, kezdte Spiró György Jeney Zoltán Halotti szertartás című művéről írt laudációját pár nappal ezelőtt; ha akkor nem lett volna fogalmam arról, miről is beszél, ma már pontosan tudom: a Térey János verseire írt darabokról szólni sem egyszerű. Leginkább meg kell hallgatni őket – erre a rádióban lesz is lehetősége annak, aki elmulasztotta volna a koncertet, de addig is szavakkal és képekkel kellene visszaadni ugyanazt.
Térey János remek darabját, a Nibelung-lakóparkot Mundruczó Kornél rendezte a Sziklakórházban a Krétakör színészeivel; Harcos Bálinttal együtt részt vett Mundruczó Kornél kortárs operafilmjének, a Johannának forgatókönyvírásában is: kortárs zenét azonban nem írtak még verseire – ez alkalommal a versek a három generációból választott tíz zeneszerző munkáinak szolgáltak alapul, oly módon, hogy a koncertet szinte a kötet megjelenésével egy időben tartották. (Illeszkedik a különös színhelyek megválasztásába a Városi Színház is, mely nem kifejezetten koncertekre tervezett tér, s méltóságteljes pusztulása a nyolcadik kerület éjszaka látogatottabb terén, közvetlenül egy tűcsere-központ mellett szinte determinálta rá, hogy a Sziklakórház mellé zárkózzék az előadásra alkalmas terepek között – a pusztulás iránti vonzalom köldökzsinórja köti össze a drámatetralógiát és az előadás választott terét, a forgatókönyvet és a film színhelyét, a verseket és a koncert helyszínét is.)
 
A zeneszerzők megkapták az új kötet anyagát, s mindenki szabadon választhatta ki azt a verset vagy versrészletet, amelyet megzenésít. Ha fogadnom kellett volna arra, melyik vers lesz benne biztosan a válogatottban, a Kondor Ádám által választott Popzene a befutók között lett volna – a darab címeként Popmusic formában szerepel, változatlan szöveggel. Mint az a koncertre megjelentetett anyagból is kiderül, „Kondor Ádám és Fekete Gyula ahhoz a magyar zeneszerző-generációhoz tartozik, amelynek tagjai már az Új zenei Stúdió, majd a 180-as Csoport nemzetközi jelentőségű eredményeket felvonultató kollektívái után egy egyszerre plurális és súlytalan zenei környezetben voltak kénytelenek elővezetni többé vagy kevésbé elszigetelt, s figyelemre még ma is csak alig méltatott életműveiket. Az ő esetükben egyszerre jelentett ösztönzést és bénító hatást az előző generációk jelentőségének megértése.”
 
A koncert második felében első számként hallható feldolgozás a komolyzenére vonatkoztatva játszotta ki „az édességek a zeneiparban” tárgykörét: a hat versszakból álló verset két egyenlő részre osztva szakította meg az énekesnő dalát a komolyzene területéről vett „édességek” beillesztésével – hogy mindez milyen viszonyban is áll Kondor Ádám „többé vagy kevésbé elszigetelt” életművével, erre sajnos nincs rálátásom, de ez a darab tetszett, már csak pusztán azért is, mert a kevesek egyike volt, ahol a vers szövege tisztán hallható – ez nem feltétlenül kell akadályt jelentsen egy koncerten, nekem mégis könnyebbé tette a ’fogyasztást’. Meglehet, a befogadást a kortárs zenében járatosnak egyáltalán nem mondható fül számára is élvezetes hangzás eredményezte; úgy jártam vele, mint a vers beszélője: „És óhajtod négypercnyi popzenédet, / mert cukra oldja a keserűséget.” Az azonos korosztályba tartozó Fekete Gyula A gyönyörű gyár, és A Lipótvárosi Teher című vers két tételének (Tempo giusto, Ritenuto) feldolgozására vállalkozott.
 
Végül az elhangzott versfeldolgozások közül mégsem Kondor Ádámé vagy Fekete Gyuláé került hozzám legközelebb (a helyszíni szemle szubjektív műfaj): bár a felhasznált hangszerek miatt a nem teljes verset feldolgozó Horváth Balázs alkotása (…szerelme??? címmel) volt nagyon érdekes, ahol három-négy változatban is elhangzottak ugyanazok a sorok, s az énekesnő hol cintányérral, hol biciklicsengővel, hol műanyag festékesvödörrel és ütővel a kezében egészítette ki a zenekart, s teremtett saját hangjának és a zenekar tagjainak kiegészítő hangkörnyezetet (Horváth Balázs, és A fiatal nyár valamint a Kölyökkor című verseket választó Vajda Gergely is a harmincasok generációjához tartoznak). A választott vers hangulatához leginkább illeszkedőnek mégis Barta Gergelynek Térey új kötetének nyitódarabjára, az A. B. F. R. A. ciklusnyitó versére, a Fagy-ra írt darabját találtam: az elképzelt téli táj végtelenbe tágulását hangokkal tükröző darab mögött ott a hóhullás illékony, mindig változásra élezett fensége és monotóniája.
 
A legfiatalabb komponisták generációjáról a tájékoztatóban ez olvasható: Barta Gergely, Bolcsó Bálint, Dargay Marcell, Dinyés Dániel, Futó Balázs és Zombola Péter „számára a zeneszerzői feladatot már kezdettől az jelenti, hogy abban a globális emisszióban, amelyben mindenből „world music” lesz, s ahol mindinkább azonosíthatatlanok a [hang]források, valamiféle lokális gravitációt fedezzenek fel a maguk számára. Ezt ki az elektronikában, ki a liturgiában, ki a színházban, ki a térakusztikában találta meg – most pedig mindnyájan Térey sajátosan „amuzikális”, nyelvileg és formailag olykor nyerseségében is hallatlanul kifinomult költészetében.”
 
Bolcsó Bálint a Sagrada Família című verssel lépett elő, Dargay Marcell nem egy teljes vers, hanem Négy strófa címmel egy részletet zenésített meg,  Dinyés Dániel A fekete Berta című verset választotta, Futó Balázs vaksötét koloratúrával dolgozta ki a Milton tükrei című verset, Zombola Péter pedig az Öröm alapján készítette el művét. E vers címével jellemezhető az a tény is, hogy valamennyi zeneszerző alkotását egyetlen kottakönyvbe foglalva ki is adták a koncert alkalmából – zeneileg avatottabb emberek kezeiben bizonyára jóval többet mondanak majd a kortárs zene változékony irányairól és eredményeiről, mint amennyivel ez a beszámoló szolgálni tudott.
 
(A galéria képeit Kardos Zsuzsa készítette.)
hirdetés