Hangokkal a művészetért
A művészet születésnapját 1963 január 17-e óta ünneplik ezen a napon, ugyanis egy francia Fluxus művész, Robert Filliou ekkor állította, hogy a művészet éppen 1.000.000 évvel azelőtt született - idén tehát 1.000.046. születésnapját ünnepelhetjük - ez az év pedig az Európai Unióban a kreativitás éve is.
- 2009. január 16.
Az eseménysorozatban most magyar részről is lesz résztvevő, méghozzá egy rádió: a Tilos. Január 16-án és 18-án este tizenegytől az osztrák egyes művészeti rádión, január 17-én pedig az alsó-ausztriai Hainburgban lévő Kulturfabrik ad otthont a programoknak este héttől éjfélig (Kulturplatz 1, 2410). Itt egy kiállítás látható majd Mágikus hanggépek címmel.
Robert Filliou Fluxus-művész szerint a művészet akkor született, amikor „egy ember fogott egy száraz szivacsot és belehajította egy vízzel teli vederbe. Hogy ki volt ő, lényegtelen. Ő meghalt, de a művészet él.” Az bizonyára csak véletlen, hogy maga Robert Filliou is e napon született 1926-ban, tehát az évfordulót harminchetedik születésnapjára időzítette. Az 1987-ben elhunyt művész filmkészítőként, az akcióköltészet művelőjeként, szobrászként és happening-művészként szerzett magának hírt a fluxus-művészek között.
Csodásan abszurd elképzelése a művészet születéséről évtizedek óta sarkallja a művészeket arra, hogy rendezvényeket szervezzenek ebben az időben Filliou "Eternal Network" vagy "La Fête permanente" ideájának szellemében. 2009-ben is számos ország művészei vesznek részt a kezdeményezésben. Az osztrák Kunstradio a magyar Tilossal és a szlovén Rozhlas Kísérletező Stúdióval van kapcsolatban, valamint a Kulturfabrikhoz tartozó IMA-val (Institute of Media Archaeology), hogy közösen egy kétnapos rendezvénnyel ünnepeljék az évfordulót. A “Fête Permanente” a Mágikus Hanggépek című kiállításon is helyet kap a Duna partján fekvő hainburgi Kulturfabrikban, mely Pozsonyhoz kicsit közelebb van, mint Bécshez, de egyiktől sem jelentős a távolság. A kiállítás számos különleges, történeti jelentőségű hanggenerátort, hangrögzítő berendezést és transzmittert mutat be a közönségnek, létrehozásában a bécsi technikai múzeum is közreműködött. Honlapjukon egy-egy készülék hangja is meghallgatható.
Január 16-án a műsorban két erre az alkalomra alakult extravagáns formáció koncertjei hallhatóak: az IMA’s magical soundmachines orchestra osztrák művészekből áll, akik a kiállításon látható ritkaságokon játszanak, a második csapat az intergalactic joystick orchestra, melyet az Experimental Studio Bratislava hozott létre. A harmadik egy duó, Ahad aka Sőrés Zsoltés En aka Tóth Pál kettőse. A koncertek mindhárom (a szlovén, az osztrák és a magyar) rádióban hallhatók, az osztrákoknál az ORF Ö1-én és a kunstradio.at-n is.
Január 17-re mindenkit meghívnak Hainburgba, hogy küldjön hang-ajándékot a művészet születésnapjára: akár előre is várnak jelentkezéseket (kunstradio@kunstradio.at) akár spontán a helyszínen is összeállhatnak az ajándékozni akarók. Mindez a weben és a hálózatokon keresztül több országba is eljut, így Filliou-nak az örök hálózat elméletét valósítják meg a létrehozók és résztvevők.Az olyan művészeti mozgalmak, mint a dada és a Fluxus, flexibilitására és spontaneitására adott reakcióként, kísérletként írják le a rendezvényt, melyet egy ismert bécsi színész, Hubsi Kramar vezet ceremóniamesterként. A beérkező áramlásokból Tóth Pál és Astrid Schwarz (Bécs) kever élő mixeket. A résztvevők: Dorit Chrysler, Klaus Filip, Gameboy Music Club, Andrew Garton, Bernhard Fleischmann, Volkmar Klien, Matthias Mackowsky, Pia Palme, Bruno Pisek és sokan mások. Mivel a rendezvény után szervezik Hainburg város évi bálját, így dress-code is van: mindenkit báli ruhában, fekete nyakkendőben várnak az eseményre, mellyel mintegy a művészet iránti tisztelet is kifejezhető – írják.
Akik nem tudnak elmenni, de küldenének ajándékot a művészetnek, megtehetik a rádió honlapjára feltöltött képi vagy hanganyagokkal.


Hozzászólás