hirdetés

HardcoreHáz (A magyar sorozat)

2flekken plusz

2007. február 20.
Hiába is tagadnám, a magam számára is meglepő módon: szeretem nézni a kórház-sorozatokat. Valójában a kórház-sorozatokban szereplő tetszetős küllemű és kellő intelligenciájú medikákért vagyok oda. Emellett az orvosi kulisszatitkok látványvilága is megtévésztően elkábít, hogy mennyire, azt a friss tapasztalatok kétségbeejtően, kijózanítóan megmutatták.
hirdetés

Jánossy kolléga múltkor a temetőkről írt e rovat hasábjain. Gondoltam, a sír széléről visszalépek egyet, s mivel mostanság gyakran fordulok meg kórházban, az elmúlás szele helyett orcámat a dohtalanul is örökérvényűen dohosnak érzékelt falak jellegzetes szagába fürdetem ehelyütt. A temetők retorikája (ahogy azt anno Kappanyos András a Café Bábel egyik számában oly zseniálisan megírta) gazdag – legyünk blaszfémek – táptalaja az irodalomnak (s forogjanak a holtak), termékeny metaforaképzést tesz lehetővé. A kórház, az ispotály – Foucault munkáin kívül – kevésbé népszerű kronotoposza az irodalomnak, kapásból csak a Varázshegyet és A 6-os számú kórtermet tudom említeni, a magyar közegészségügyi-irodalom perifériájáról pedig Hajnóczy Elkülönítője, Mándy kórház-novellái, Németh Zoltán kórház-versei jutnak csak eszembe. Az irodalom valóságánál sokkal inkább a televízió valósága (s a kórházsorozat-szakirodalom igen bő választéka) az, ami elhomályosítja szemeim, s el-képzelésekre ragad, köztesként odatolakodva a tapasztaltak elé.
  
Hiába is tagadnám, a magam számára is meglepő módon: szeretem nézni a kórház-sorozatokat. Valójában a kórház-sorozatokban szereplő tetszetős küllemű és kellő intelligenciájú medikákért vagyok oda. Emellett az orvosi kulisszatitkok látványvilága is megtévésztően elkábít, hogy mennyire, azt a friss tapasztalatok kétségbeejtően, kijózanítóan megmutatták.
  
Gyerekkoromban csak a Kórház a város szélén (Nemocnice na kraji města, 1977) csehszlovák sorozat sovai és strosmajeri világát tudtam összehasonlítani a szekszárdi kórház dombra kapaszkódós, rohadó vakolatos épületeivel, amikor arcüregemet szúrták fel két orvos, három nővér és az apám hathatós (asztalra leszorítós) közreműkődése mellett, s utána a sikert megünneplendő az intézmény proszektúrához közel eső büféjében, csíkos hálóköpenyes-pongyolás, visszeres lábú öregek társaságában ihattam Gyöngyöt és ehettem utasellátós csokit.
  
Később – a 80-as évek közepén – a német fekete-erdei Klinika Brinkmann professzora és – az évtized végén – a szociálisan érzékeny, magyar Mágenheim doki a Szomszédokból suhant át a fekete-fehér képernyőnkön, de sem Gaby Dohm lófogai, sem az igazmondó ment(h)ős nem tett rám mélyebb benyomást, nem úgy mint – immár a 90-es években s a XXI. században – a Vészhelyzet (ER), a Gray’s Anatomy és a Dr. House világa. (A Halálbiztos diagnózist csak kómás állapotban – Kojak és Magnum – között viselem el, a Harmadik műszak nem számít, mert ott a zsaruk és a tűzoltók osztoznak a dicsőségen a dokikkal, a Miért éppen Alaszka? címmel játszott sorozat Dr. Fleischmanje köré írt kisvárosi saga pedig korántsem az orvosi miliőre helyezte a hangsúlyt. Említhető még az Életünk napjai "agyatlan" Dr. Drake Ramoreja, de ez csak paródia a Jóbarátok fikcióján belül.)
  
E filmekben a kórház (vagy inkább: kilinka) az a hely, ahol a beteget emberszámba veszik, megbeszélik vele a gondját-baját, megvitatják vele a gyógymódot, a kezlés lehetőségeit, felelősséget vállalnak érte, vagy akár konfliktust is más szervekkel, orvosokkal. Szép, elkülönített, nagyablakos szobákban (véletlenül sem kór(!)termekben) fektetik, bippelő gép jelzi az ápolónőnek a páciens minden rezdülését (a magyar Jóban Rosszban klinikája persze egy vicc). A beteg beszól, mert beszólhat, a dokinak. Jogi személy, aki él a jogával, sőt, aki él.
  
„Az ápolók betolják a betegeket és eszméletlen embereket hajigálnak az ágyaikra” – Sue Townsend Adrian Mole-jának valamelyik korai naplójából emlékszem e sorra, s állandóan ez jár a fejemben, valahányszor belépek a magyar kórház(-sorozat) (nem képzeletbeli) kapuján. A parkban madarak és macskák, ez utóbbiak dögivel. Ahol macska van, ott szemétnek is kell lennie vagy patkányoknak. Ezek dagadt macskák.
  
A magyar kórház-sorozatban – nevezzük magyar módra, szójátékosan HardcoreHáznak, ezt aztán rövidíthetjük HCH-nak, így könnyen hivatkozhatunk rá, ha cikkben említjük és angolra is nehézség nélkül fordítható –, a nővér válogatás nélkül mindenkit drágámnak szólít, a doktor kiküldi a hozzátartozóimat (a főhős Te vagy), ha vizsgálatot tart, majd köszönés nélkül, az ajtót bevágva viharzik el bármiféle kérdezősködés elől, s időpontot kell igényelni, ha az állapotom felől akarok megtudni valamit. A WC és a mosdó a szobára szellőzik (steril szoba!), papírt s minden tisztálkodási eszközt magunknak kell biztosítani. Az ágyneműt kérésre áthúzzák hetente egyszer. A ruháinknak az ágy alatt biztosítanak helyet a böröndünkben. Az ablakokat nem hagyhatjuk nyitva, mert a körerkélyről benyúlnak és ellopják a cuccainkat, éjszaka és nappal felváltva alszunk, hogy a betévedő „látogatók” ne lopják el cuccainkat. De nem csak ezért, hanem, hogy szólni tudjunk a nővéreknek, hogyha teremtársunk nem kap levegőt vagy szólongatásra, vállrázásra sem reagál hosszabb időn keresztül. Van nővérhívó gomb, ami 20 percre van időzítve, ugyanis megnyomása után kb. ekkor bukkan fel az ápoló. A látogatóknak ajánlott a lepesztok, hogy ne fertőzzenek el minket, az orvosok, a nővérek és betegtársaink elfertőzhetnek, legalábbis nekik nem ajánlott a viselése, s nem is élnek vele. Az életadó vérkészítmények, infúziós tasakok mindig holnap érkeznek vagy a hétvégén vagy a jövő héten. Két hét alatt ketten halnak meg a teremben – statisztikailag szabványos. A minap a szomszéd teremben egy srácban elmozdult valami: a tapétavágókésére támasztotta a csuklóit (vajon mit keresett nála a szerszám? – egy fanatikus melegburkoló?). Most már e hónaptól fizetnem is kell, hogy itt lehetek, hogy ágyba hozzák a (macskák ínyét csiklandozó) reggelit, ebédet, vacsorát. A csajok, nem mondom, jók, de – ezen az osztályon – túl kopaszok az érdeklődésemnek, az ápolónők meg túl sokat tudnak már a testemről, semhogy testbeszéddel kommunikáljam feléjük vágyaimat.
  
Elfekszem inkább. Jó darabig. A ház hardcore, pornó nélkül. Hiányzik a TV, a sorozatok. Elképzelem, hogy Tarr Bélát kérem fel rendezőnek az első magyar kórház-sorozat elkészítéséhez, válogatás és vágás nélkül.
 

Rácz I. Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.