hirdetés

Jánossy Lajos: Határozószók

2017. szeptember 7.

Az elején teszem le a pontot; nagyszerű novellisztikába keveredtem. Jól rémlett, valóban a határra, az elaknásított területre vezetnek Gáll figurái. Az egyes szám első személy hiteléért nem az életrajz kezeskedik, nem az, hogy Gáll hosszú éveket töltött katonaként itt. - Jánossy Lajos gondolatai a könyvtárban Gáll Istvánról.

hirdetés

György Péternek

Rovatunk, amelynek következő epizódja a kezem alatt mozgolódik, sok mindenre alkalmat kínál. Arra is, hogy felemlegessek néhány ide kívánkozó előzményt. Emlékszem a Holmiban a Találtam egy könyvet sorozatra, a Narancs Elsüllyedt szerzőire és, hogy kicsit hazahúzzak, a Nyitott Műhelyben lassan nyolc éve zajló Előhívás műsorunkra. Mindhárom esetben közös volt az ötlet; a takarásba került, a kifakuló kontúrú szerzők és művek nyomába eredni. És közös a belátás; ha nem ismerjük a korábbi évtizedek mára az irodalmi kánonokból kiszorult, egykoron sokak által olvasott íróinak műveit, a kérdéseink nyomán kirajzolódó, a múltunkból a jelenkori önmagunkhoz vezető elbeszélés-útvonalak nem a minél körültekintőbb archeológiai munka felé mutatnak, hanem tendenciózusan szűkítik a látóhatárt. A feldolgozásra irányuló szándék persze sosem vezethet maradéktalan eredményhez, teljesíthetetlen feladat végigolvasni mondjuk a Kádár-korszak irodalmát. Ez a tény azonban nem csorbíthatja meggyőződésünket; a különböző minőségű szövegek feltárása alaposan árnyalhatja azt a képet, amelyet a különböző politikai-ideológiai ambíciók minduntalan uralni akarnak.

A felettébb ingoványos vidéken, ahova lépteink vezetnek, nyilvánvalóan eltérő tapasztalatok várnak ránk; csak ötletszerűen: a hetvenes években hallatlan népszerűségre szert tett Szilvási Lajos regényeinek „tanulsága” inkább a tudásszociológia, a művelődéstörténet, a társadalmi szerkezetben helyét kereső, illetve azt megtaláló egyének és csoportok igazodástechnikájáról ad hírt, a szocialista kispolgárság szűk, ám kényelmesen belakható, szerény, ám annál valóságosabb álmainak horizontján megragadható, esztétikai következtetésekre csupán indirekt alkalmas. Ellenben, szintén improvizálva, Rákosy Gergely epikája például már az irodalomtörténet összefüggéseibe vezet, azon belül is értelmezhető, rekonstruálható.

Nem volna utolsó nekibuzdulás tehát a néhai könyvtárak világát megidézni, a közös többszörösökkel és az egymástól elmutató könyvekkel a polcokat berendezni.

A minap, egy selejtezésre váró könyvtárban, komoly önuralmat gyakorolva, csak két kötetet vágtam a hónom alá. Kosztolányi összes novelláinak Révai-féle kiadását és Gáll István Vaskor című gyűjteményes elbeszéléseit. Az előbbiek fényében értelemszerűen az utóbbiról lesz szó. Amikor megpillantottam Gáll kötetét, hirtelen egy vaku világosságában láttam magam előtt a családi könyvtárat, benne a fehér gerincen futó betűket, és láttam apámat, amint Gállt olvas elmerülten. A Vaskor melletti szomszédos művek szintén felbukkantak az emlékezet előhívó folyadékából: Somogyi Tóth Sándor: Próféta voltál szívem, Gyurkó László Doktor Faustus boldogságos pokoljárása. Ezeket én is olvastam, nyolcadikos koromban, talán még visszatérek rájuk, de Gállt nem. Ez sem igaz; a Ménesgazda című munkájából készült filmet kötelező volt megnéznem; a háború előtti szakértelem és a háború utáni barbárbárság vérmes csatájában a szakértelem triumfálását ünnepeltük. Sosem felejtem, ahogyan a nagyszüleim, a családi barátok körében a Ménesgazda kultusszá vált. (Miként Kósa Küldetése is. Ezekről ugyancsak beszélni kellene.)

Apám, idézem őt: díjazta Gáll prózáját, a zöld parolis, határőr ávósokról szólnak a történetek, ezt mintha mondta volna, rémlik.

Sok idő telt el, Gáll szóba sem került ifjú köreimben, a kilencvenes években Vámos Miklósnál emlegette gyakran, Simonffyt és őt. Most elhoztam Gállt, fellobbant bennem a kíváncsiság.

Az elején teszem le a pontot; nagyszerű novellisztikába keveredtem. Jól rémlett, valóban a határra, az elaknásított területre vezetnek Gáll figurái. Az egyes szám első személy hiteléért nem az életrajz kezeskedik, nem az, hogy Gáll hosszú éveket töltött katonaként itt. Remekbe szabott, a nyugatos hagyomány jegyében formált elbeszélések vittek magukkal, erős hangulatok, szikrát vető konfliktusok, szellemes megoldások, felkavaró esendőségek. Emberi sorsok.

Az irodalom mélyáramában hömpölyög a katonavilág, a háborúkban, a csatákban diadalmaskodó és eleső hősök archaikumától Tolsztojig és Solohovig húzható az ív. A tizenhetedik századig aligha találunk könyvet, amelyből hiányozna a harcos szcenárió.

Gáll történetei a hidegháborús Magyarországon, a legkeményebb diktatúrában szolgálatot teljesítők között játszódnak. Szövegeiben a jugoszláv és az osztrák határ vidéke, az elszegényedett falvak, a TSZCS-be hajtott, megalázott lakosság „az értelmezési” keret. Az anekdotikus cselekménykezeléssel, biztos írói kézzel irányított történetekben az olvasót Gáll elkényezteti; nem hagyja sem izgalom, sem humor híján. Tájai Krúdyhoz hasonlók, figurái Móricztól folytatódnak, poénjai Örkénytől feketéllenek.

Ha nagy vonalakban rekonstruálom a megjelenés idejét, és a szüleimre támaszkodva a lehetséges fogadtatást, oda jutok, hogy Gáll könyve azzal tört be, hogy immáron nyíltan szól az ötvenes évekről, a címe is erről referál. Ezzel az ún. nyílt beszéddel sok olvasót nyert meg. Az ötvenes évekről szóló nyílt beszéd azonban, az adott politikai környezeten belül, a Kádár melletti kiállást is implikálta; akár a szerző szándékaitól teljesen függetlenül. Az ötvenes éveket, a személyi kultusz bűneit, lám, lám, a szocialista építés mostani szakaszában kiküszöböltük. Ez a tanulság, ez a megkönnyebbülés a legtöbb olvasóban megszületett. Így vált minden, tényleg minden mű politikailag kódolt szöveggé. Esterházyék ebből a hurokból igyekeztek kidugni a fejüket.

Amikor megkértek egy '56-os antológia szerkesztésére, olyan írások között kutattam, amelyek semmiképp nem direkt a forradalomról szólnak. Nem is találtam volna ilyeneket, hiszen a '89 előtti irodalomból válsztottam. Kis túlzással, ekkor jöttem rá (újra és szabadon), hogy minden '56-ról szólt, annak szándékos elhallgatásáról, vagy bújtatott megjelenítéséről. Diktatúrában, legyen az mégoly konszolidált, nincs szabad irodalom, nincs szabad olvasás – sem.

Mindezzel együtt amellett érvelek, hogy Gáll könyve kiállja a próbát; nem tudom, mi hozott fölötte ítéletet.  Nyilván a kor, amelyben művei sikeresek lettek; felemelte, hogy aztán elmúltával – magára hagyja.

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.