Tarlós István, Budapest főpolgármestere csütörtökön arról döntött, hogy a szakmai bizottság javaslata ellenére februártól Dörner György váltja Márta Istvánt az Új Színház élén. Mint az a döntés nyilvánosságra hozatala után kiszivárgott, a bizottság 6-2 arányban Márta István megbízatásának meghosszabbítása mellett voksolt. A színházi szakma képviselői közül Ascher Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, a Katona József Színház főrendezője, Bérczes László, a Bárka Színház művészeti vezetője, Herczeg Tamás, a Magyar Állami Operaház egykori stratégiai igazgatója, Kováts Adél, a Radnóti Színház művésze voltak a bizottság tagjai, de rajtuk kívül szavazott még a Fővárosi Önkormányzatot és a Nemzeti Erőforrás Minisztériumát képviselő egy-egy köztisztviselő.

Kis idővel a bejelentés után – bár a döntéshozó nem tette közzé – nyilvánosságra került Dörner György pályázata is az atlatszo.hu oldalán.

A pályázatban Dörner Csurka Istvánt mint „a gondolat felvetőjét” és intendánsát nevezi meg, valamint utal egy „aktív drámaíró barátra”, akit mint fődramaturgot (utóbb főrendezőt) alkalmazna (Pozsgai Zsolt, aki később örömmel elvállalta a pozíciót).

Koncepciójáról beszédes ízelítőt adnak az alábbi részletek:
„Az Új Színházra adom be pályázatom, mert ez van kiírva, de a színház nevét is megváltoztatnám, mert most hamis képzeteket kelt. Azt üzeni, hogy ami új, az mindjárt érték is. Ez pedig nem igaz. Ami csak azért új, hogy ezt hirdethesse magáról, az attól, különösen az elfajzott, beteges liberális hegemóniában lehet retrográd is, vagy talmi. A fenntartó hozzájárulásával Hátország Színházra szeretném változtatni a firmát.”
„A Hátország a szociálliberális iga alatt nyögő magyarságot jelképezi. Egy, az egész nemzet számára életbevágóan fontos visszafoglalási igényt jelent be. […] A magyarság a hátországból, az elnyomott, háttérbe szorított, elhallgatott, félreszorított értékeivel […] megindítja a visszafoglalást a liberális, pesti vicchullám, pénzcsinálás, és újabban a szórakoztató liberális állam sokszor a bordélyházak szintjére süllyedt csomópontjai ellen”.
„Az egész Demszky-éra színháza a szórakoztató biznisz szolgálatába lett rendelve. Ennek a liberális, szórakoztatóipari igénytelenségnek akar hadat üzenni a Hátország színház, a magyar dráma színháza, amely visszatérést jelent a görög sorsszínházhoz.”
„Nézőit az egész magyar hátországból, a nemzetállam gondolatát magukévá tett magyar emberekből kell összeszerveznie. Nevezhetnénk akár a Fényes Szelek színházának is, ha a kommunista métely ezt a mozgalmat is nem járatta volna le és nem fordította volna önmaga  ellen. Egy igazságos földosztás ma is aktuális, egy  igazságos színházosztás úgyszintén.”

A pályázat teljes terjedelmében pdf-ben itt letölthető.

A bizottsági meghallgatáson Dörner olyan konkrét kérdésekre, minthogy hány bemutatót tervez, az „először kevesebbet, később egyre többet” választ adta, arra, „hogy a pályázatában leendő munkatársként felsorolt személyek beleegyeztek-e az esetleges közös munkába, a későbbi nyertes azt felelte, hogy a felsoroltak közül nem beszélt senkivel, mert senkit nem akart kompromittálni, a közös munkáról csak felkérése után kezd tárgyalni velük” – olvasható a hvg.hu-n. Ascher Tamás, aki sokakkal együtt „Elszomorító, bosszantó, felháborító” fejleménynek nevezte Dörner kinevezését a szinhaz.hu oldalán, még arra is rávilágít, hogy Dörner nemcsak nem egyezett meg a pályázatban felsorolt lehetséges együttműködő partnereivel, de szándékáról nem is tájékoztatta azokat, sőt, Bocsárdi Lászlónak, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vezetőjének nevét hibásan Bocsárdi Miklósként szerepelteti. Bocsárdi és a Tamási Áron Színház mindezek után közleményben határolódott el a pályázattól (feltehetőleg már most nincs ezzel egyedül).

A nagy felháborodást keltett döntésre a szakmából elsőként a szinhaz.hu oldala reagált. Ascher Tamás a vele készült interjúban így fogalmaz: „A magyar színházi életben többször előfordult – mindkét oldalon – politikai rásegítés az igazgatók kinevezésekor. Ezek a színházvezetők aztán jól vagy rosszul tették a dolgukat, de soha nem fordult elő, hogy a kezükbe kapott műhelyt politikai propaganda animálására szervezték volna át. Noha a Teátrumi Társaság tevékenysége politikai jelszavak kíséretében zajlik (ily módon ténykedése valamelyest előkészítője ennek a mostani esetnek) – mégsem állíthatjuk, hogy a Társaság kötelékébe tartozó színházak propaganda-színházak. Első eset, hogy a fennálló rezsim nyíltan támogat színházi program helyett egyértelmű, durva politikai célkitűzéseket, cinikusan feláldozva egy ígéretes műhelyt obskúrus háttér-alkuk, sötétben zajló ki tudja, miféle játszmák jegyében. Ez szégyen.”
Hasonlóképp vélekedik Schilling Árpád is a Revizoron (megemlítve szintén, hogy a színházvezetők kinevezése körüli botrányok közt nem ez az első az országban, utal itt az Új Színházat alapító Székely Gábor eltávolításának ügyére). „Joguk van mindehhez: a szabad véleménynyilvánításhoz, a gyűlölethez és a színpadi politizáláshoz. Joguk csak ahhoz nincs, hogy egy végiggondolatlan, konkrétumokat csak elvétve tartalmazó, minősíthetetlen stílusú, frázispufogtató pamflettel állami intézményvezetővé válhassanak. Kivéve akkor, ha az állami szervek képviselői éppen ezt akarják” – írja.

Ami az irodalmat illeti, érdemes összevetnünk Dörner György és Csurka István terveit az Új Színház jelenlegi repertoárjával és tervezett bemutatóival.

„A magyar drámákra helyezné a hangsúlyt Csurka István író, dramaturg, a Hátország Színház leendő intendánsa, aki együtt írta Dörner Györggyel az Új Színház igazgatói posztjára beadott győztes pályázatot. Csurka szerint sokkal politikusabb színházat szeretnének. Olyan aktuális témákra írnának ki drámapályázatot, mint például Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, vagy a privatizáció története.
A 77 éves Csurka egyébként nem akar aktívan részt venni a színház munkájában, a koncepció szerint a ’szellemi egyben tartó szerepét’ szánják neki, aki elsősorban műveivel akar jelen lenni. ’Megírtam két drámát, amelyek azt hiszem, nagy feltűnést fognak kelteni, ha valaki be meri mutatni. Eddig senki nem jelentkezett.’ A hatodik koporsó című műve Trianonról, az Írószövetségek harca pedig az értelmiség mai állapotáról szól. Elsősorban Katona József, Csiky Gergely, Vörösmarty Mihály és az egész korai magyar drámairodalom eddig kevéssé ismert szerzőire akarnak összpontosítani, de azt is fontosnak tartják, hogy a 60-as, 70-es, 80-as évek magyar szerzői is megjelenjenek, ezért Németh László, Sarkadi Imre és Gyurkovics Tibor darabjait is műsorra tűznék. Emellett bemutatnák a kortárs és múlt századi dráma nagy határon túli alakjainak műveit is” – olvasható a hvg.hu-n.
Dörner az ATV-nek tett nyilatkozatában elmondta, a 2012/13-as évadban elsőként Csurka István: Írószövetségek harca című művét állítaná színpadra, de szerepel Vörösmarty: Zalán futása, Ibsen: A tenger asszonya, Csokonai: Karnyóné és még egy Csurka-darab, A hatodik koporsó is a tervei között.

Az Új Színház repertoárján jelenleg többek közt a következő színművek szerepelnek:
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Erdő. Ford. Gállos Orsolya. Rendező: Egon Savin (Srb).
Michel de Ghelderode: Virágos kert – Képek Assisi Szent Ferenc életéből. Ford. Lanczkor Gábor. Rendező: Szikora János.
Barabás Pál – Harmath Imre – Eisemann Mihály: Kávé habbal. Rendező: Ács János.
Beth Henley: A szív bűnei – nem egy tragédia két részben. Baráthy György nyersfordítása alapján a magyar szöveget írta: Tasnádi István. Rendező: Bagó Bertalan.
John Steinbeck: Édentől keletre. Színpadra alkalmazta: Spiró György. Rendező: Szikora János.
Molnár Ferenc: A hattyú. Rendező: Szinetár Miklós.
Michael Frayn: Még egyszer hátulról. Ford. Hamvai Kornél. Rendező: Jiří Menzel.
Molière: A fösvény. Ford. Bognár Róbert. Rendező: Szergej Maszlobojscsikov.
Závada Pál: Bethlen – Fejedelmi magánügyek. Móricz Zsigmond Erdély című regénytrilógiájának átdolgozott, dramatizált változata. Rendező: Hargitai Iván.
Szonya – Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye nyomán. Az eredeti művet fordította: Görög Imre és G. Beke Margit. Rendező: Szabó Máté.

A 2011-2012-es évadra tervezett nagyszínpadi bemutatók:
Friedrich Schiller: Don Carlos.  Rendező: Bagó Bertalan.
Thomas Mann: A Varázshegy. Színpadra alkalmazta: Vera Sturm és Hermann Beil. Rendező: Szikora János.
Závada Pál: Jadviga párnája – regénytörténet. Rendező: Hargitai Iván.

A repertoárról természetesen nem tudni, a februárban munkába lépő új igazgató mit tart meg abból, de legelsősorban az a kérdés, kortárs szerzők mely műveik előadására adnak engedélyt. Závada Pál például nemrég jelentette be a Klub Rádióban, hogy nem engedi játszani Bethlen című darabját, és a jövő évre tervezett Jadviga-bemutatót is lemondja.

A Magyar Színházi Társaság tiltakozó levelét, amelyet a társaság elnöke, Csizmadia Tibor az elnökség nevében írt, és amelyet Bálint András (Radnóti Színház), Eszenyi Enikő (Vígszínház), Mácsai Pál (Örkény Színház), Máté Gábor (Katona József Színház), Meczner János (Budapesti Bábszínház), Puskás Tamás (Centrál Színház), Szabó György (Trafó - Kortárs Művészetek Háza), Szirtes Tamás (Madách Színház) és Zimányi Zsófia (Thália Színház) aláírásával támogatott, Tarlós István főpolgármester – a vitát befejezettnek tekintve – visszautasította. Dörner György kinevezését aláírta, az Új Színház névváltoztatásába azonban mégsem egyezett bele.

Ám ezzel még korántsem zárult le az Új Színház ügye. A Revizor kritikai portálon temérdek jeles művész (író, drámaíró, színész, rendező stb.) tiltakozik aláírásával Dörner kinevezése ellen. „Budapest regnáló főpolgármestere Dörner György színigazgatói kinevezésével közpénzen megalapította a Magyar Köztársaság első újnyilas színházát. Ez gyalázat. A döntés ellen a leghatározottabban tiltakozunk” – szól a tiltakozás szövege. A tiltakozáshoz, mint jelzik, bárki csatlakozhat a Revizoron és az Az nem lehet, hogy... oldalon.