hirdetés

Háy János: Alan Taschén

Első nyilvánosság extra II/5.

2004. február 3.

2003. december 30-án a litera immár másodszor tartotta előszilveszteri buliját a Toldi moziban. Akik felolvastak: Bódis Kriszta, Cserna-Szabó András, Erdős Virág, Garaczi László, Háy János, Kornis Mihály, Pályi András, Peer Krisztián és Szív Ernő.
Ötödikként Háy János írása olvasható a különlegesen hosszú életű Alan Taschén-ről.

hirdetés

Alan Taschén nem volt a haverom, nemhogy egész, de még felebarátom se. Öregebb is volt nálam, meg nem is kedveltük egymást. Mondhatni utált, és én is utáltam őt. 1860-ban született száz évvel a születésem előtt Wiener Neustadtban, de hogy ne nézzék vidéki bunkónak, a najstadtot, mikor Bécsbe került egyetemre, lehagyta, s igazi víner lett, mint a snitzli. Patológusként dolgozott Bécsben, ilyen stüszivadásznak öltözött osztrákokat preparált. Bécs akkor is kis város volt. Kis császárváros, így Alan egy tudományos konferencián hamar összetalálkozott Freuddal, aki épp azt fejtegette orvostársainak, hogy az egész osztrák nép anyakomplexusban szenved, azért járnak felnőtt korukban is térdnélgombolós, kantáros rövidgatyában. Alan számtalan remek ötlettel segítette a pszichoanalízis rendszerének kidolgozását. Például ő sugallta a bécsi mesternek, hogy a morfiumfüggőséget kokainnal gyógyítsa, vagy hogy a rákos daganatokat álomfejtéssel próbálja kiüldözni a testből. Egészen addig volt a mester hű fegyverhordozója, míg az a híres vita le nem zajlott Freud és Jung között. Azon a napon, mikor egyik hisztériával kezelt dúsgazdag páciens, bizonyos A. baronessz bejelentette Freudnak, úgy érzi, meggyógyult, a bécsi orvos keserűségében azt vágta Jung képébe, hogy olyan, hogy archetípus, nincsen, és minden pszichológiai probléma a szexuális elfojtásból ered. Erre Jung csak úgy visszakézből odabökte Freudnak, hogy különben maga is egy archetípus. Erre Freud végképp elvesztette felettes énjét, és üvöltözni kezdett: Maga itt nekem ne zsidózzon, mert azt kurvára utálom. Ne próbálja - vágott vissza Jung - a szexuális problémáit faji alapon értelmezni. Mire Freud: Még a szeretőmet is belekeveri. Az már nem a maga szeretője - nevetett Jung -, hanem az enyém, mert én jobban nézek ki, és kevésbé fojtom el az archetipikus libidómat. Rohadék - kiabálta Freud, meg hogy takarodjon a házamból. No de Sigmund - nevette el magát Jung -, ez a Kórbonctani Intézet, nem a maga háza. Maga Kórbonctani Intézetet csinált a házamból, egy hullakamrát - üvöltött Freud -, maga egy alkimista, egy feketemágus. Pedig valójában - mondta Jung halál nyugodtan - a maga házából kuplerájt kéne létrehozni anya-idolokból, hogy végre megfelelő körülmények között kezelhesse Ödipusz-komplexusát.
Ez az anyázás tette be Alannak az ajtót. Nagyon szerette a mamáját, és baromira rosszul esett volna neki, ha Freud vagy Jung kupiba dugja, és az emberek lekurvázzák.
Szarok én a pszichológiára - mondta magában -, meg a pszichológusokra, különben is itt vannak ezek a kurva nácik, azokban a ronda barna cuccokban, már vizuálisan is kellemetlen. Elhúzok inkább Amerikába, nem fogom itt kockára tenni a szépérzékemet. Alan Amerikában élte át a háborút, egy kényelmes amerikai karosszékből, akár egy családi akcióvígjátékot, nézte végig, amint vederszám ömlik a vér az ódon kontinensre. Fájt is neki nagyon a szíve, ezért különösen rosszul esett, hogy pár pofátlan jenki azt terjesztette róla, hogy rokonságban van Mengelével, meg Göbbelsszel. Egyesek azt is tudni vélték, hogy a nagyapja az Eichmann nagyapjával járt egy iskolába, mert unokatestvérek voltak, s a német unokatestvérek mind egy iskolába járnak, hogy ne felejtsék el a rokonságot. Ilyenek a németek, már gyerekkorban megtanulják az együvé tartozást. Szóval ez az Alan gyerek - mondogatták, és köptek egyet - egy kiköpött náci.
Alan, hogy a gyanút eloszlassa, Elenre angolosította a nevét. A háborút követően a rosszindulatú média még így is tovább baszogatta: hogy persze, könnyű megpattanni, s a tengerentúlról nyomni a pacifista dumát, szívni a szabad marihuánát, mikor Európa tüdőre slukkolja a halált. Elen most már aztán tényleg megsértődött, hogy ő feladta a németországi karriert erkölcsi okokból, pedig lehetett volna a harmadik birodalom első számú pszichológusa, Hitler lelkének búvára. Ő nem, ő erről lemondott, és akkor ilyen csúnya vele a sajtó. Elen sértődésből nem miniszterelnök akart lenni, vagy pártelnök, mint a magyar politikusok, hanem felszívódott a versenyszférában.
Kicsit benne volt a filmiparban, meg az olajüzletben, de vállalkozásai közül a legnagyobb gazdasági sikert az erotikus metszésű touch me, touch me feliratú női, és a body zone feliratú férfi alsókkal érte el. A sikert egy véletlennek köszönhette. Az alsókat, eredeti funkciójukról megfeledkezve, zászlajára tűzte a szabad szerelemért harcoló beatmozgalom. Elen, hogy fullra növelje az eladást és tökéletesítse a terméket, nem regényeket - mint a magyar írók példányszámnövelési céllal -, hanem verseket kezdett írni. A versek részben a világbékéről, részben a háborút helyettesítő szerelemről szóltak. Elen pár év alatt Allen Ginsberg néven világhírű költő és szabadságharcos lett. Munkásságának eredményeként a szabad szerelmet hamarosan vény nélkül árusították a gyógyszertárakban, majd Amerika-szerte kapható lett a közértekben, sőt még a nagyobb benzinkutaknál is. A szegények vásárolhattak akciósan a raktáráruházakban vagy a kínai piacon egy párt olcsón, sok párt szinte bagóért. A gazdagok számára pedig elkészültek az egyedi tervezésű Armani- meg Pierre Cardin-modellek. Elen módszere afféle gazdasági csoda lett, mint a koreai kistigrisek, olyan. A szabad szerelmet eddig egyáltalán nem használók körében is népszerű lett a termék. Például az apa-lánya, anya-fia viszonylatban is problémamentesen működött.



A gazdasági sikernek nem vethetnek gátat az országhatárok, főleg a globális felmelegedés korában. Az amerikai imperializmus a gyártmányt szabad iszlám szerelem címszó alatt exportálta a közel-keleti arab államokba. Az arab fundamentalisták persze baromira húzták azt a ravasz, ellenszenves és rasszista orrukat, mert olyan van nekik, de némi gazdasági és fegyveres rásegítéssel a termék mégiscsak terjedni kezdett. Persze az igazi fogyasztó - ezt Elen nagyon jól tudta - mégiscsak a vén Európa, a gyönyörű nő, ahogy azt a mi Varga Miklós gyerekünk énekelte oly szívhez szólóan. Szóval vissza kell jönni, hiába nincs kedve, ez gazdasági kényszer.
Elen, hogy a kedvetlenségét leplezze, először egy hallgatag francia filmszínész képében tűnt föl. A néma hős, Alain Delon a nők bálványa lett. Mikor az európai nőknek nem akart összejönni sem a vaginális, sem a klitorális orgazmus, mert olyan kurva hülye pasit szedtek össze, aki a csiklóról sose hallott, a gé-pontról meg azt hitte, hogy matekórán tanulták második gimiben a Gyula bácsitól, szóval ha ez a fasz nem tudott semmit felnyomni élvezetben, akkor a nők csak Alainre gondoltak, s úgy kielégültek, mint Mária Terézia a lipicai ménessel. Szóval a nő is jól járt, meg a faszi is csak azt mondta a kocsmában, hogy az ő csaja akkorát tud élvezni, hogy megrepednek tőle a konyhaszekrényben a jénai tálak.
Alan neve hamarosan Európa retardált szektorában is feltűnt, ott, ahol a törököt meg az oroszt megállították a szittyák, ott, ahol a kultúrnemzetek hódításától óvják feleink az ukránokat, szlovákokat meg beloruszokat, nehogy ezeket az érzelmes lelkű szláv népeket megfertezze a bűnös Nyugat. De Alan a keleti barmok vasfüggönyén is át tudott szökni. Csinos nőként tűnt föl Budapest utcáin. Alain Polcz, vagy magyarosan Polcz Alaine haláltanfolyamokat szervezett haldoklóknak. Ha nem tudnák, hogyan kell meghalni, akkor megtanulhatják így a haláluk előtt. Szóval még mielőtt meghalnának, egyszer meghalhatnak csak úgy gyakorlásból, mint egy számítógépes játékban. Ez a szolgáltatás rendkívül elterjedt lett a fővárosban. A callanetics, a Feng shui és a sunrider társaságában beépült a negyvenes nők fitness-programjába, de megjelent az ifjú értelmiség köreiben is, akik életmentő halálkúrákat szerveztek hallucinogén gombák, LSD-s bélyegek és vedernyi alkohol segítségével.
Igen, az alantas én beszökött a szittyák életébe. Belepüfölte a haverjaim arcát a kocsmaasztalokba, felvagdosta a csajok arcát, akiket szerettem, néhány taszító pofát belökött a médiába és a parlamentbe, hogy egész nap láthassam őket, aztán ráérő idejében beugrott a testembe, hogy az én bélrendszerem legyen az utolsó tekercs.
Ő lett nekem a halál képe. A léttől való rettegés ábrázata. Ő nekem a félelem arca, hogy elmúlik, hogy már addig se lehessen kibírni, amíg végre el.
Én véges vagyok, ő örök, örökösen ott ólálkodik körülöttem és bennem, hogy rémületben tartson. Lezavar, csak úgy viccből, egy pszeudo-infarktust, hadd tudjam meg, mitől döglik a szittya. Az ágyam fölé hajol és ijesztget, mikor végre elalszom. Kiveszi a lelkem és megmutatja neki az ágyban heverő testet. Haláltúrákat szervez last minute, és magával cipel. Nőket küld hozzám, akik anális közösülés közben állathangokat adnak, hogy elfelejtsem. De nem feledhetem. Ott van minden porcikámban és mindenki porcikáiban. Olyan, mint a zsarnokság, hogy mindenütt ott van. Az alantas én a zsarnokom. Egy piaczsarnok, aki örökösen génkezelt élelmiszerrel töm, izomra zabáltatja az agyamat, és én nem szabadulhatok tőle. Meglógok a hátsó ajtón, mégis a markában maradok, loholok előle, hogy mentsem az irhám, de csak egyik ujjáról a másikra jutok. A pofámba röhög, hogy minden én én vagyok, s tőle is csak úgy szabadulhatok, ha már nem vagyok.

 

Háy János

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.