hirdetés

Háy János: Az öregtó felé (részlet)

2017. április 22.

Azt mondták, hogy nem lesz vége, / így telnek el majd a napok, / Krisztus teste, világbéke, / besúgók és békepapok. – Háy János Az öregtó felé című kötetéből olvashatnak néhány verset. A kötetet ezekben a pillanatokban mutatják be a könyvfesztiválon. 

hirdetés

EGYKOR
Alkalmi költemény a Kádár-korról


Kibírhatatlanul hosszú
unalmas volt ez a korszak,
se ellenállás, se bosszú,
csak égett zsír és porszag.

Ifjú Marx és öreg Lukács,
ne szólj szám és nem fáj fejem,
Lakást utalt ki a tanács
kicsi, de az én lakhelyem.

Meleg nyarak, hideg telek,
az időjárás pártsemleges.
Nagymaroson olcsó telek,
ötvenhatot ne emlegesd.

Nem változott sehol semmi,
legfeljebb az idő haladt
Se maradni, se elmenni,
csak megbújni a fű alatt.

Kocsmák mélyén zúgolódtunk,
az nem lehet, hogy így marad,
ez volt a mi forradalmunk,
döntögettük a poharat.

Azt mondták, hogy nem lesz vége,
így telnek el majd a napok,
Krisztus teste, világbéke,
besúgók és békepapok.

Jóllakott az egész ország,
dolgozhatott, aki akart,
újraosztottuk a tortát,
felhízlaltunk minden magyart

Senki nem lesz göthös farkas,
annál fontosabb az alhas.
Szabadságra legjobb kúra,
egy kiadós diktatúra.

Évek telnek, számolom, hány,
bácsi leszek, te meg néni,
a lakásunk, mint egy lomtár,
alig lehet benne élni.

Öreg néne őzikéje,
akarod, hogy így hívjalak?
Később meg majd Őszikének,
ahogyan az idő halad.
 

Kibírhatatlanul hosszú,
unalmas volt ez a korszak,
se ellenállás, se bosszú,
de akkor még az évek előtt voltam,
köptem az egészre,
nem érdekelt, hogy minek van eleje,
minek lesz vége.
Hevertem az ágyon, kiabáltam,
hozz vizet, üvölt bennem a gyomor.
Az ember mindenért megfizet,
s mindenért mást okol,
hogy a társadalom, hogy a rendszer,
holott csak a lélekre
nem volt ellenszer.
Szeretlek, mondtam egy lánynak,
aztán tettük, amit tenni kellett az ágyban,
s most nem az jut eszembe,
hogy az a lány már nem lány,
hanem hogy pár napja meghalt.
Ettől lett a világ kibírhatatlan,
megjelent az idő,
mint egy rohadt orosz rendőr
és ráborult a napjainkra.

A FEJFAKUTATÓ

Egy fejfakutatóval utazott.
Nem tudta, hogy ilyen
foglalkozás is van, hogy
ebből is meg lehet élni.
Olyan típusú ember volt,
mármint a fejfakutató,
akit nagyon érdekelte önmaga,
holott épp elég öreg volt,
akár meg is unhatta volna
magát, de nem.
Beszélt, mert nem szerette volna,
ha a másiknak az övénél sokkal érdektelenebb
mondataira sor kerülne.
Büdös lehelet kísérte a szavakat.
Az utitárs próbálta a fejét elfordítani,
de a bűz követte az orrát.
A tenyerét az arca elé tette, hiába.
Rágógumit vett elő és
megkínálta a fejfakutatót.
Az közölte ezzel a számára érdekes,
ugyanakkor mások számára
jobbára csak büdöset hozó szavakkal,
hogy megveti a rágógumifogyasztókat,
de persze ez csak más, általa nem ismert
rágógumifogyasztókra vonatkozik,
az utitárs nyugodta rágja, ha úgy
érzi jól magát.
Vajon van-e idő, amikor az ember
megszokja, gondolkodott az utitárs.
Nem volt.
Aztán arra gondolt, milyen legyen
egy fejfakutató szájszaga.
Nem tartotta szimbolikusnak, hogy ilyen,
mondjuk a sír leheletének,
csak tényszerűnek, de ez a tényszerűség
mégis önkéntelen szimbolikussá vált.
Elszégyellte magát, milyen olcsó
utakra téved a gondolkodás, gondolta.

NE HAGYJ

Ne hagyj elhullanom
ezen az őszön,
hogy mint a vadaknak
a fák alatti avarban,
száradjon ki a bőröm.
Ne hagyj elhullanom,
ezen az őszön.
Szemed legyen őrszem,
nézze, hogy hová lépek,
engedjen vízen járni,
és ne engedjen véren,
vezessen át valóságon,
furfangos meséken,
a túlpartról vissza, oda,
ahol még emberek élnek,
ne hagyj elhullanom,
se ősszel, se télen.

VAN NEKI

Van neki az a szerve,
ami miatt megfelelő
bizonyos biológiai feladatokra,
mondjuk a fajfenntartásra.
Bár látva őt, bizonytalan,
hogy szükséges-e ezt a fajt,
talán valami állatról lehetett szó,
amelyik nem tartozik a vonzó,
szerethető állatok körébe,
amely állat kiesik az állatvédő
mozgalmak figyelméből,
akár kínozni is lehetne,
nincs puha bundája,
meleg tekintete, okos nézése
és repülni sem tud.
Hogy épp ezt a fajt,
nem biztos, hogy állatról van szó,
és biztos nem növényről,
tovább nézte az adást,
fenntartani.

ÁRVA

Árvalányhaj, mondta,
és az ágyékára mutatott.
A lány nézte és odanyúlt,
de árva maradt,
ahogyan ő is, vajon
gondolta, lesz-e idő,
a férfi öreg volt,
amikor pótolhatja,
mert már meghal.
Arra az évre gondolt,
amikor,
amikor épp annyi lesz,
mint most a férfi, öregen
fekszik az ágyban,
és azt mondja, árva,
árvalányhaj.

Itt van az ember,
itt van újra,
itt a feje, keze, lába,
itt a füle, szeme, szája,
itt az epéje, a mája,
itt a gyomra, a szive,
itt a sorsa magára
hagyva vagy épp
együtt valaki mással,
itt van az ember,
itt van újra,
szép mint mindig.

Halálárnyék, éles fény. Indulás és érkezés, víz, alma, kenyér, keksz. Egy nagyszerű életmű fontos állomása: Háy János új versei.

Háy János: Az öregtó felé, Európa Könyvkiadó, 2017

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.