Vége van az évnek, a gázok elégtek, lábtyű kellene az ági cinegének, egykori általános iskolám helyén a magyar médiát uborka híján több napig lázban tartó kettős gyilkosság esett, eltelt az első teljes hét, s mintha mindenki téli álomból ébredezne: a szilveszteri tudati tabula rasa után a hűtők már nem terhesek a négy napja is unt, de az idei gazdagság reményében elengedni csak nehezen tudott lencseleveses fazekakkal (lásd még az óév vékony jéghártyáján az újévbe csúszott ünnepi kulinária-sorozat maradékát), csak az idők valami új előszelével − nem gondolni a lencsére! −, a hétfejű pezsgősdugók csapásaitól árokba szédült ünneplők is napokkal ezelőtt odahagyták, miután megfizették a bérét, a semmiből hirtelen támadt segédjüket, Detox lovagot (szilveszteri bulik hangulatáról sokat tud Garaczi László készülő regénye is − kótyagos nyelvművelőknek farce és hártyaarc), s ha már lekéstek az újévre vonatkozó fogadalmakról, pénz, barátok, kedv s remények híján kicsit azért még kóvályognak ebben a holt időben lilán, mielőtt istenhozzádot intenének az újtól való félelem ürességének, egyfajta hiánynak (efféle hiányokat szemrevételez naplójában a héten Ficsku Pál is), de szeretném állítani, a litera most is "mágikus történések helyszíne, egyfajta alkimista műhely, ahol megtörténik a nagy átváltozás, az unio mystica", vagy ha a literán nem, hát Győrffy Ákos publicisztikájában bizton, mely az unio mystica emlegetésével szépen rímel a Jánossy Lajos által szemlézett  Új Forrás Hamvas-blokkjára, Hamvas barátság-elképzelésére is.

S ha már a rímekhez értkeztünk, Garaczi írásának végkifejlete és az utak vékony jégrétege is összecseng a litera bemutatja januári választottja, Csobánka Zsuzsa verseivel: „Vannak tettek, amelyeket bár a testünk vitt véghez, / közünk nincsen hozzá semmi. Mintha nem is mi lennénk, / kettéválik az ember, a teste becéz, markol, elélvez, / nézi a szív a testet, csak mosolyog rajta. / Milyen mohó, megszakad. // Az indázó gyökerek mentén óvatosan kell lépkedj.”. (S akkor ne maradjon ki Magyari Andrea sem, akivel Demus Gábor készített interjút.)

A hétvégi kritikában Bán Zoltán András a Kafka Naplók kapcsán a Felice-hez és Milenához írott levelek fordításának hiányát kéri számon a magyar kiadókon, s a Nadal-díj hatvanöt éves történetében  is bizonyára szép számmal találhatnánk magyarra még nem fordított, ám arra érdemes regényeket − de mégis, divat vagy sem Korunkban, egy idézet még idekívánkozik: „Amiről én beszélek, az a létezésnek olyan kitüntetett pillanata, olyan intenzív meg- és átélése az adott helynek és helyzetnek, ami messze előresugárzik az időben. Az ilyen pillanatok az időtlenség élményével ajándékoznak meg, egy világon kívüli pont ígéretével. Mint egy gyermekkor előtti emlék, hogy ismét Mészölyt citáljam.” – írja Győrffy Ákos.

Programajánlói kötelezettségemnek is eleget téve a hétvégére most az Élőkép Társulat és a MOME diákjainak közös, Ex Libris című előadását javaslom a Merlin Színház padlásán (melegen öltözzenek!), s a mától a MU-ban zajló SzolóDuó Táncfesztivált, hétfőre pedig a Spidron Műhely Don Juanját, szintén a Merlinben – s akkor már csak a szászhalombattai Matrica múzeumot matricázom (matrikázom) a köztudatba, ahol szombaton négytől a Csillagszálló mutatkozik be. A többiről jövő héten, addig elégedjünk meg avval, hogy ilyenek voltak e hét napjai: lassan tűntek tova, s egy pontba sűrítették a jövőre irányuló várakozást, hogy kedvvel, reménnyel mondhassák ki a végszót: Isten véletek!