hirdetés

Garaczi László: Hogyan lett a feleségem vegetáriánus?

Első nyilvánosság extra

2003. február 6.

Elhangzott a litera első, Szervest című előszilveszterén, 2002. december 30-án a Toldi moziban.

hirdetés

A feleségem 2002. augusztus huszonharmadikán este hét óra tizenhat perckor lett vegetáriánus, hét óra tizenötkor még nem volt vegetáriánus a feleségem, sőt nem is gyanította, hogy nemsokára vegetáriánus lesz, hét tizenhatkor pedig már vegetáriánus volt a feleségem, és azóta is az. Négy hónapja és egy hete vegetáriánus a feleségem, ezalatt falat húst meg nem evett, egyedül én ettem a húst, a feleségem nem ette a húst. Azon a bizonyos napon, augusztus huszonharmadikán este hét tizenötkor recés élű késsel álltam a konyha közepén, és valamit csináltam, amit nem kellett volna, mert a feleségem nem-vegetáriánusból vegetáriánus lett, nem-vegetáriánussága véget ért és megszűnt, vegetáriánussága maradéktalanul elfoglalta nem-vegetáriánussága helyét, elfedte, és ez a vegetáriánusság nem spanyolfal volt, mely elfedte titkos, meztelen és fájdalmas nem-vegetáriánusságát, ő abban a percben tisztán, véglegesen, elszántan és megfellebbezhetetlenül vegetáriánus lett, megtért, és ezt, legalábbis formalice, én idéztem elő.  
      Nézzük, mi történt. Fél hét, jövök haza, benyitok az előszobába, valami röpül felém, a kezem felkapom, félrecsapom a sárga, körmös csirkelábat. Egy ideig még karate állásban maradok, várom a következő lövést, aztán, mivel jelszavam: józan ész és fehér gallér, kiengedek a pózból, ekkor látom meg a gázórán a másik lábat és a tarajos, csőrös, megcsócsált csirkefejet, a szemével a mérőállást nézi.  
      Aha, szóval sült csirke lesz vacsorára.  
      És valóban, a csirke többi része ekkor már bent rotyog-sziszeg a sütőben, feleségem pedig a konyhában elmeséli, hogy a fölösleget odaadta a macskának, aki, mielőtt elfogyasztaná, szereti levegőbe hajigálni a finomabb falatokat. Azt is elmondja, hogy mikor a hentestől hazaérve a csomagot kibontotta (új és idegen hentesnél vásárolt valahol bent a városban), azt tapasztalta, hogy valaki, tán épp a hentes, levágta a csirke fejét, és betuszkolta a fenekébe. Olyan volt, mondta, mintha a csirke meg akarta volna nézni magát belülről, és addig nyújtózkodott, gebeszkedett, míg elszakadt a nyaka, és bent maradt önmagában.  
      Annál finomabb lesz, vigasztaltam a feleségemet, de ez valahogy úgy hangzott, anál finomabb.  
      A baljós jelek dacára meg se fordult bennem, hogy valami baj lehet, hogy a feleségem esetleg nem is a vacsorát, hanem önnön vegetarianizmusát készíti elő, hogy nem bazsalikomos csirke lesz, hanem megtérés, egyikünk se gyanakodott, már csak azért se, mert ott, a konyhában állva azonmód az orális és anális típusú kultúrák különbségéről kezdtem értekezni, ami ugyebár a káromkodások eltérő fajtáiban ragadható meg lepregnánsabban, a magyar azt mondja, helyezzed lécedet örömlánnyá lett szüléd ajaka közé, míg a német ugyanezt a tartalmat úgy fejezi ki, hogy Arschloch, az angol: asshole, nekik ez esik jól, ez esik szájra, popó-kultúrák, mindez pediglen Lutherből és a puritanizmusból jön, illetve ott érhető tetten, mire a feleségem azt mondta, fúj, ez undorító.  
      Közben a csirke ropogósra sült, locsolgattuk fűszeres olajjal, aztán kitettük az asztalra, combjából, melle húsából szeltünk, falatoztunk, jó volt, csirkeszerű volt, bár ahogy haladtunk befelé, a csirke mélye, hogy ne mondjam, titka felé, egyre pikánsabb, egyre bonyolultabb íz-variánsok jelentkeztek. A bazsalikomnak, ha megpirul, van néha egy ilyen kesernyés íze, mondtam halogató jelleggel, mert ekkor már sejtettem, hogy közel az igazság pillanata, közel a vég.  
     Végül ő maga, a feleségem, még nem-vegetáriánus mivoltában azt javasolta, vágjuk ketté a csirkét a könnyebb elfogyasztás végett.  
      Jöjjön, aminek jönnie kell, álltam, fogtam a kést, feleségem nem-vegetáriánus életének utolsó pillanatához érkezett, noha erről mit sem tudott. Érdemes e felfokozott percet jobban szemügyre venni, milyen lehetőségeket hordoz magában, hisz például a késhegyre tűzött csirketörzset szétnyitás nélkül bevághattam volna a lichthofba, aztán valahogy megmagyarázom, például nekem ez kell az íráshoz, időnként csirkét dobok lichthofba ihlet-konzerválás céljából. Ez esetben a feleségem még ma is enne húst, nem lenne a feleségem vegetáriánus. De nem ezt tettem, beledöftem a kést a csirke szügyébe, egyetlen rántással szétnyitottam, és feltárult a lényeg, a belső tartalom, a gasztronómiai apokalipszis: a csirkének mindene megvolt odabent, ahogy a jóisten megteremtette: szivárványosan remegő, félig nyers, egybeizmozott szervcsomók, szétfolyva rajtuk kékeszöld, nyálkás epe.  
      A feleségem szó nélkül kifordult a konyhából.  
      Mikor utolértem, a szoba közepén állt verítékezve, falfehéren, reszketve, a szent és véres perc borzadályos eufóriájában. Lassan rám emelte tekintetét, és így szólt: vegának érzem, ó, Laci, magam.  
      Még felötlött bennem a lehetőség, hogy megpróbálom valami viccel elütni a dolgot, például: hogy kell megenni egy kolibrit - kiszívod a csőrén át, és eldobod a bőrét, de aztán inkább átöleltem némán az én immár vegetáriánussá lett kis feleségemet. Új korszak határán álltunk, átéreztem a pillanat ünnepélyességét.
      Ennyi, így lett a feleségem vegetariánus.  
     Arról az érdekes témáról, hogy milyen, ha a feleség vega, a férj nem, legközelebb mesélek.
 

Garaczi László

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.