Holdbéli blogger
Majális a Holdban, 2008. május 15-16.
A Holdnak az udvarában ülök, az Őszikék szigetén, Krúdy, Molnár parkjaiban, sétányain, a hajdani Kaszinó kertjében, és épp spenótos házi gnocchit rendelek fokhagymásan, mikor is észreveszek az egyik asztalnál egy párt. A pasi egy extra méretű bikinifelsőt próbál épp választottja kebleihez, a nő kissé kidülleszti melleit (=belelógatja a melltartóba), hogy jobban érezzék, pásszent-e. Tavasz van, sziget, a gnocchi remek, az Irsai drága.
- 2008. május 27.
Világéletemben naplóíró voltam, hejj! Írtam titkosat mára megfejthetetlen rejtjelekkel, csakis szerelmi ügyekben. (Világéletemben szerelmes voltam, ejj!) Egyre emlékszem, minden betűt ábécében az utána következő harmadikkal kellett helyettesíteni. Hogy minek ez az igyekezet? Elrejteni valamit… Hova?
Aztán eljött a pillanat, amikor rájöttem, hogy az írás, a szavak egymásutánja, kombinációja éppolyan rejtjeles. Szóval kedves olvasó, minden szó az utána gondolatban (mondjuk asszociációs rendben) következő harmadik szót jelenti. Épp azt, aha.
A Holdnak az udvarában ülök, az Őszikék szigetén, Krúdy, Molnár parkjaiban, sétányain, a hajdani Kaszinó kertjében, és épp spenótos házi gnocchit rendelek fokhagymásan, mikor is észreveszek az egyik asztalnál egy párt. A pasi egy extra méretű bikinifelsőt próbál épp választottja kebleihez, a nő kissé kidülleszti melleit (=belelógatja a melltartóba), hogy jobban érezzék, pásszent-e. Tavasz van, sziget, a gnocchi remek, az Irsai drága.
A Kaszinó épületében, üvegfalas, kellemes térben pakolófiúk húzkodják a két kanapét srére, nehéz ügy a szimmetria. Az Írók Boltja könyvesstandot küldött, rajta a két nap minden fellépőjének egy-egy kötete egy eladólánnyal, aki még sosem látott élő írót. Dunajcsik Matyi előre csekkolja a helyszínt, nem bánom, mivel van egy zseniális ötlete, amit azonnal kopirájtolok (a Margitsziget szökőkútjából nem klasszikus zenét hall majd a gyanútlan ücsörgő, hanem kortárs irodalmat). Khm, talán mégsem?
Lassan érkeznek a többiek, kivonul a fél Telep. Megtudom, hogy a meleg fogyaszt, és hallok egy ismerősről, aki akaratán kívül „nőkbálványa” formára izzadta magát (persze előtte volt 25 szar éve).
Fotók: Valuska Gábor
Bosznai Tibor (a Holdudvar egyik gazdája = művészeti vezető) és a magam – a fotóapparátok tüzében kissé kelekótyába hajló – bevezetője után Falvai Mátyás prózaíró (és kritikus, és… zugszaxofonista) rendeli magához a fiúkat a Telepről. Pollágh Péter és Nemes Z. Márió lassan, megfontoltan válaszolgat a kérdésekre, mintha-kicsit pókerarccal (trendin). Négy-négy verset olvasnak aztán. Bevallom, Nemes Z. szövegei a maguk különös, epikus és az abszurdtól el- vagy felszabadult, vértől, húscafatoktól és bőrdarabkáktól iszamós versei eléggé bejönnek. Mondjuk, egy másodperccel sem hallgatnám őket tovább, akkor inkább a marhasokkoló.
Kis szünet után színre lép sárga, kismintás zokniban, mikuláspiros tengerészzakóban és lifegő vörös rózsás nejlonszatyorral Karafiáth és a maga visszafogott botostánc-beállásával Grecsó.
Falvai profi kérdései nyomán kiderül, Karafiáth Orsi minden műve szerelmi bánatból vagy bosszúból született, amint most megjelent regénye is (Maffia-klub), mely – megtudjuk – könnyűszerrel beazonosítható barátok és barátnők történeteit meséli el, sokszor a saját, vendégszövegként beemelt levél- vagy naplórészleteikkel. Állítólag nem sértődött meg (szinte) senki… Falvai szerint Grecsó mindegyik regényét áthatja a misztikum, ami nehezen életre hívható és működtethető a fővárosi közegben. Bár, ha például a falusi házukat örökre elhagyó, gyerekvigyázónak panelba, bérházba költözött anyókákra gondolunk... Érdekes problematika.
Szót ejtenek a Grecsó-művekben fel-felbukkanó gurukról mint apafigurákról, Karafiáth pedig vallomást tesz „tyúk”-logikával végigvezetett kvázi-krimijének nőalakjairól.
És hát arról a mindkettejüket érintő témáról, hogy a média vagy a bulvársajtó, illetve női magazinok világa beharapja-e a romlatlan írót. Karafiáth Orsi mindenevő, mint állítja magáról, nem tesz különbséget magas és felszínes vagy köz-kultúra között, Grecsó pedig szigorúan vett munkának tekinti Nők Lapja-funkcióját, amely csak a hajnali órákban enged némi szabadságot, már ami az íróság művelését illeti.
Az olvasás jó. Grecsó a legdrámaibb részét hozta a Tánciskolának. Meg is akad utána pillanatra a levegő...
De ez nem gátolja meg, hogy bizonyos ködképek gyűljenek a kedély láthatárán.
Merthogy zárásként – május van, legyünk megengedőek – Karafiáth Orsi froclizza kicsit Grecsót, látja ugyanis, hogy ő sem végez tokatornát. Ez még a hagyján kategória, gondolom én, bár kicsit feszengek a székemben, hiába van még mindig ott a kezemben az Irsai. Valahogy kijönnek a kicsit kellemetlenből. De valószínű azért, hogy egy sokkal kínosabb helyzetben találják magukat. Az „akar-e valaki kérdést feltenni a közönség soraiból” felhívásra Balogh Endre (Prae-főszerkesztő és prae.hu főszerkesztő) jelentkezik, és ráhelyezi előbb említett mélyrepülős csevejre a bazinagy koronát. Azt kérdi: „Mikor hánytatok utoljára?” Na. Ez az a kérdés, amit nem óhajtok elölről hátulra, belülről kifelé vagy akármerre kicsit sem értelmezni. Viszont eszembe jut egy Youtube-on keringő elrettentő eset, melyben az általam enyhén szólva utált Havas Henrik kéri ki magának, hogy senki sem kéri ki magának Feketepákó (életemben először és utoljára írom le ezt a nevet) nagy akcióját, hogy tudniillik a rivális csapat büntetésére azt ajánlja (ha a versenyben alul maradnának), hogy nyalogassanak csokifaszt... Azt gondoltam, ilyen talán csak egyszer van, vagy hogy ilyen nincs, ülnek ott sokan, és néznek, kicsit húzzák a szájukat, morognak valamit az orruk alatt, megpróbálják elütni valamivel, viccelgetnek, de nem mondják neki, hogy húzzál a..., de legalább annyit, hogy tessen szíves melegebb éghajlatra teleportálni magát abban az egyszeri drága testi valójában.
Tévedtem, ott kint a Holdudvarban (majdnem) ugyanaz történt. Hogy mondjam, nem az a kínos, ha valaki kínos, hanem az, ha partnerei vannak hozzá. Merthogy Karafiáth és Grecsó válaszol. Nem baj, megértem őket, meg kell oldani a helyzetet. (Hogy miket válaszoltak: szerintem érdektelen, nem vagyok rá kíváncsi, pedig én még barátnak mondhatom magam. De elképzelem t. olvasót, hogy ő mit kezd ezzel...)
Borítsa e záró effektet a feledés homálya. Minden a leibnizi rendben. A Hold is világol, nő és fogyókúrázik... A Holdudvar kitárta kapuit, az irodalmat szeretjük, a margitszigeti éjszakákat még inkább, nekünk, literáknak a másnap is jó, mert amit egyszer elkezd az ember, azt egy ideig nem hagyja abba...
Másnap minden más. Nem annyira vicces. Persze szó sincs elvonási tünetekről. Ez esetben a másnap csak az első nap után következő második. Megalázóan csontig hatol a meleg, a nagy napernyők csukva, megnyugodhatunk, aki még naiv, irodalomra szomjas közönségnek érezte magát tegnap, ma inkább Johann Sebastiant választja a szökőkút alatt. A végtelen körforgás és/vagy ismétlődések jeles bizonyítékaként ma Dunajcsik eszi a spenótos gnocchit, én pedig hiába maradok az Irsainál, azt Falvai egy heves mozdulattal likvidálja az asztalról.
Németh Gábor bevezetése után, amelyben a Telep csoportot is üdvözli, Sopotnik és Dunajcsik olvas. Sopotnik, aki „íróalázó” (persze viccelek...) gyöngyszemeivel hívta fel magára a belső berkek figyelmét, egyáltalán nem lát – már – semmiféle hibát az irodalmi élet működésében. Új könyvét a Kalligram adja ki, futóversek, jók... Kár, hogy fut. El- vagy befut. Kár, hogy onnan nézve más.
Vagyis onnan nézve nincs, vagy nem látni, vagy nem lehet/kell/érdemes/ildomos róla beszélni. Lehet, hogy nem kéne nekiszegeznem ezt, írónak nem az a dolga, hogy környezetét, közegét életfogytig értelmezze, értékelje. Versben. Másban, máshol azért...
Dunajcsik barokkos folyondárában Freudé a főszerep, egy meg nem valósult férfiszerelem érzéki, érzékeny és önmarcangoló, önfeltáró meséje. Valahogy sok, túlírt, túlrejtett, túljátszott. Mondom neki még est előtt, milyen jó lett volna bizonyos kritikavitát inspiráló Narancs-cikket folytatni, hogy időközönként előállt volna ő vagy más egy jobbhoroggal, valami kemény szakmai tockossal, amely körül tényleg érdemi viták folyhattak volna még. Mert nekem kicsit elegem van a palotaforradalmakból és biliben megrendezett viharokból. Sokkal izgisebb a folyamatos, közös és reflexív gondolkodás meg a tett ugye. A bátor, a tiszta stb.
Kis szünet után Háy János és Tóth Krisztina süpped a kanapéba, verset mondani... Háy Meleg kilincs című válogatáskötetéből olvassa legrégebbi és legismertebb verseit. Már kívülről fújja a közönség, az ilyet hívják slágernek: Háztartási vers, Csigák a Triászból, Nátriumbenzonát, és egy kőkemény rakendroll, Az atya. Tóth Kriszta versei mindig megütnek, az a részletgazdag, leheletfinom brutalitás, a tárgyiban, a megfigyelt kicsiben feltáruló, kinyíló, mélyről felbukó valami... Mi az? Világosság? Nem tudom, egyszer még megírom pontosabban is, mi az az egész, amit nem akarnék – legalábbis az értelmezés eszközeivel – felboncolni...
Csaltam, kérem, hejj! Mer' ez nem napló. Nincs olyan, hogy nyilvános napló, fából vaskarika. Mint ahogy titkot sem lehet elmondani, mert akkor már nem titok. Naplót nem lehet világba beleírni, mert a világban már valakinek szól, megfelel, megformálom, alakul, simul valamihez.
Persze nagy kérdés, hogy a fiókjuknak, zseblámpafénynél paplan alatt naplót írók (mint hajdan én) nem számítanak-e titkon mégis arra, hogy egyszer valaki elolvassa rejtjeles vallomásaikat. Nem képzelnek-e oda valakit, akihez beszélni lehet, és aki érti, amit mondunk? De. És akkor értem. Világéletemben beszéltem valakihez. Világéletemben nem voltam magam... Aki ír, az beszélget, pamparapam...
Hozzászólás
Magyarul, minden ötvenen felüli nőn vezeted le a frusztráltságodat, amit MÁSOK okoztak neked, ami nem különbözik persze attól, ha cigányoznál és rajtuk vernéd le. Cimkézed az ötvenen felüli nőket, de ha ezt valaki kifogásolja, akkor bajod van a cimkével. Ezenkívül, ha már elmúlt a frusztráltságod, akkor takaríthatod is a blogodat, megnyomhatod a delet gombot, és az értelmetlen sértéseket le is szedheted onnan, hogy az ötvenen felüli nőknek legyen kedve odajárni, megnézni a fényképeidet.
na, szoval csak a cimkével van bajom: hüje kisfasz vagyok, de nem szexszista széphétvégét
a héten ment az indexen az amnesty international felmérésről egy cikk ahol kiemelték a cigányok és igen, a nők hátrányos megkülönböztetését m.o-on.. hja, lehet németeknél a törökökre igaz, ami nálunk a cigányokra. és igen én, kicsit, mert az egy dolog, hogy néha faszságokat beszélek, de ebből kár levonni messzemenő következtetést, mert indulatvezérelt vagyok és kirakom a blogomra, hogy mennyire utálom a klimaxolo picsákat, az nem azt jelenti, hogy az úgy is van egyrészről - másrészről a blog az pont erre van, levezetem a felgyült feszültséget
Te sértődtél meg? Mikor minden nőt 50-en felül megsértettetek a blogodon? Ennyire nem olvashattam félre azt a bejegyzést. (nyugodtan felteheted ide a linket) Nagyon megcsavartad a labdát szerintem a cigányokkal. Először látni kellene egy szociálpszichológiai felmérést arról, hogy honunkban mit vesznek észre először az emberek a másikon köztéren, azt, hogy nő vagy férfi, vagy azt, hogy cigány vagy nem cigány... nyilván nem mindenki reagál pont ugyanúgy, de azért van egy tendencia. Szerintem mi még döntően azt vesszük észre egymásról, hogy a szembejövő nő vagy férfi, de ez csak egy "smart guess" részemről.
értem, én erre meg azt mondtam, hogy a cigányok a mi feketéink és hogy w. goldberg ha európába jön, akkor se tud cigánnyá változni.. de jó, hagyjuk, csak a multheti kommenteden kicsit besértődtem, hogy te engem szexistának tartasz, mikor nem vagyok az. mindegy is, széphétvégét
ford! 13 évet éltem az államokban, főleg NY citiben. Hidd el, hogy nagyon az elevenembe vágott az ugynevezett fehér-fekete gyűlölet. Aztán elolvastam egyszer egy Whoopy Goldberg interjút. Elmesélte, hogy mekkora érzés volt neki Európa utcáin sétálgatni, mert ott végre embernek érezhette magát és nem feketének. Később bukkantam egy szociálpszichológiai folyóiratban egy cikkre, amely a 8-as számú hosszászólásomban elmondott érdekességre hívta fel a figyelmet, tehát, hogy utcán, nyilvános térben miként osztályozzák az emberek a szembejövőket, ha amerikaiak amerikában, illetve ha európaiak európában. Szóval nem én húztam a párhuzamot, és bizonyos értelemben ez nem az a párhuzam, amire gondolsz. Ugyanis itt csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy amerikában akkora a fekete gyülölet (de majd most meglátjuk, hogy ez változott e valamit a hollywoody filmek hatására, ahol az elnökök feketék) hogy nem azt észlelik elsőre a szembejövőről, hogy nő vagy férfi, hanem, hogy fekete vagy fehér. Azonban az, hogy Európában a nemet és nem a bőrszínt észlelik elsőként a nők és a férfiak, az ebben az összehasonlításban csak azt jelenti, hogy Európában kevésbé pregnáns és hangsúlyos a fekete-fehér probléma, és inkább a nemek iránti érdeklődés a nagyobb.
fourjack, neked tényleg ez lehet a vesszőparipád:) sztem hamár párhuzamot keresünk európában inkább a cigányság helyzete hasonlít a feketék megitéléséhez, persze lehet tévedek
"És Obama rulez" - Az lehet, majd meglátjuk, kiváncsian várom, hogy megengedi é néki az ámerikai nép, (tart é ott az amerikai nép, hogy képes legyen elfogadni egy fekete embert), mert azért idáig talán nem látszik el, de a fekete és fehér között mégiscsak nagyobb az utálkozás amerikában, mint a nő és férfi között. Szociálpszichológusok szerint - és ezt én is meg tudom erősíteni személyes tapasztalatból - amerikában, ha szembe jön egy ember, akkor az első, amit észlelnek, hogy az illető fekete vagy fehér. Mindez Ejurópában úgy néz ki, hogy ha szembe jön egy ember, az első amit észlelsz az az, hogy az illető nő vagy férfi. Elnézést, hogy hosszúra nyúltam, csak azt akartam mondani, hogy annyira belterjes a vitátok, hogy egyszerűen nem is tudom követni, miről van szó. Viszont abban egészen biztos vagyok, hogy a "kékharisnya" nem érv. "Kékharisnyák márpedig nincsenek" - K.K. Ettől még lehet nem szeretned ezt a cikket, csak a kékharisnya, mint érv, kisiklatja az egész felvetést. Please, always speak to the point like Obama does!
És Obama rulez.
Jaj, tényleg előbb a tyúk, aztán a tojás. http://www.freeweb.hu/simon-marton/ujhonlap/index.php Kedves Gábor, ne mond már hogy nincs M.M.L. Komolyan.
Kedves Sándor, miért állsz meg féluton? Most szólok: az USA következő elnöke Barack Obama lesz, nyilván nem függetlenül attól, hogy mi folyik itt a literában. Elképzelem Nagy Gabit, ahogy a zsíros jövőt tervezgeti, inkluzíve fergeteges turnék a Telep-csoporttal. Már amennyire "szellemi és testi fogyatékai" engedik. Ne hülyéskedj már. Vagy ez az M. M. L.-trip csak vicc volt? Mert annak kicsit durva. Szeretettel: Németh Gábor
Kedves Sándor, Szeretnék valamit tisztázni. Az első kommentedben azt írod: "Külön izgalmasnak találom, hogy ezen a rendezvényen 30 alatti költőkből csak a telep csoport képviseltette magát, gondolom ez sincs összefüggésben azzal, hogy cirka pár hétre a szerzőt visszahívták a fiúk valahová máshová." A mondat végén sejtetett dolog egészen egyszerűen nem igaz, a feltételezése pedig a Literára is, és ránk nézve is sértő és abszurd. Se a cikk szerzője, se a Litera (vagy a Holdudvar) stábjának egyik tagja sem kapott semmilyen "ellenszolgáltatást" a rendezvényre való meghívásunkért, se a Teleptől, se egyénileg az egyes felolvasóktól. Nagy Gabit már csak azért se nagyon tudnánk "valahová máshová" meghívni, mivel nem szokott verseket és / vagy prózát felolvasni, hanem moderálni és / vagy beszámolókat írni szokott, és mindkét utóbbi tevékenység olyan, hogy inkább az tesz szívességet, aki csinálja, nem az, aki felkéri erre. Hogy az estek szervezői, a Litera és a Holdudvar stábja miért gondolta úgy, hogy a "fiatal" szerzőket mindkét estén Telep-tagok képviseljék, ezt tőlük kell megkérdezni. Mindenesetre az biztos, hogy nem mi pedáloztunk ezekért a fellépésekért, hanem ők kerestek meg minket, ráadásul nem is a csoportot (ilyenkor általában egy tagot keresnek meg az adott rendezvény szervezői, és mi idő és kedv függvényében magunk között eldöntjük, hogy ki, mikor tud részt venni – ilyen volt például a POSzT-on vagy a Művészetek Völgyében való részvételünk), hanem az egyes szerzőket egyenként: én magam is csak a végleges program olvasásakor láttam, hogy az estek első programjában mind a négy szerző Telep-tag. És mivel sem lehetőségünk, sem szándékunk nincs arra, hogy bármilyen módon "megháláljuk" a meghívást azon túl, hogy elfogadtuk, megjelentünk az esten és ott igyekeztünk a legjobb formánkat hozni felolvasóként és beszélgetőtársként, egyetlen dologra tudok csak gondolni: hogy az estek szervezői úgy gondolták: az esteken szereplő négy szerző (akik nem jelentik a teljes csoportot) jó és érdekes szövegeket ír, melyek méltók a közönség figyelmére. Megtisztelő elismerés és szívesség között azonban óriási a különbség: a szervezők döntését lehet vitatni, viszont olyan motivációt feltételezni mögötte, mint amit te feltételezel a kommentedben, meglehetős rosszindulatra vall. Mellesleg: a Költészet Napján a KönyvesBlog által közölt 24 kortárs költő közül ketten Telep-tagok voltak – ami arra enged következtetni, hogy még a "palotaforradalmárok" szerint sem lehet kizáró tényező, ha egy szerzőről hivatalosan is tudható, melyik csapatban játszik. Üdvözlettel, Dunajcsik Mátyás
Jaj Gabriella ne már, itt a cikk. http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=15134 Talán olvasd el megint. JS
Kedves Sándor! Köszönöm, hogy olvastad, és megírod, amit.... De, húha. Ez egy napló. Csak egy napló. Nem kíván világot megváltani. Nem tudom, Te hogy emlékszel, de szerintem említett Narancs-cikk nem csak a Könyvesblogról szólt, sőt. Én pedig azért nem említettem a Könyvesblogot, mert eszembe sem jutott. Szidni vagy célzásokat tenni rá meg főleg nem jutott eszembe. Mint mindenki tudja, jelzett oldal a litera lapcsalád része/tagja, együtt dolgozunk, és jól dolgozunk együtt. Úgyhogy szerintem valamit nagyon félreértettél. Én nem gondolom, hogy az ún. magas irodalmat képviselném, mint ahogy a mélyet, az alacsonyt stb. sem. Szerintem irodalom van. Nem beszélek le, de fel sem. Mondom a magamét, ennyi. Beszélgessünk, nem tudok jobb megoldást. Üdvözlettel, Nagy Gabriella És sajnos nincs kék harisnyám, még... :D