hirdetés

Honlap után veletek

Sark kávézó

2007. március 1.
Hogy is ne boldogultam volna meg (sic!), amikor a Csányi utca és a Klauzál tér sarkán egyenesen egy Sark nevű helyre bukkantam. A nyilvános tér nyelvi leleményein mindig gyermekmód örvendezem, sokat ugyan nem vidulok, kevés van belőlük. Szóval azt a Sarkot nyomban McKiwantam, beleveszem a kötetembe, gondoltam.
hirdetés

          Amikor annak idején, 2004 őszén és 2005 elején a jelen sorozat címét örökül hagyó köteten dolgoztam, vigyázó tekintetem különös fénnyel vetettem a sarkokra, melyeken a boldog, s a két háború közti zavaros békeidőkben nagy számban kávéházak és kávémérések, majd az unalmas időkben presszók álltak: vajon miféle intézmények telepedtek a helyükre az ingyen kapott szabadság mozgalmas állóidejében, melyben az idő múlását csak a tükörben látható alak arcvonásainak lassú elváltozása jelzi. Hogy is ne boldogultam volna meg (sic!), amikor a Csányi utca és a Klauzál tér sarkán egyenesen egy Sark nevű helyre bukkantam. A nyilvános tér nyelvi leleményein mindig gyermekmód örvendezem, sokat ugyan nem vidulok, kevés van belőlük. Szóval azt a Sarkot nyomban McKiwantam, beleveszem a kötetembe, gondoltam.
 
 
          A helyekre, s kivált a vendéghelyekre való belépés – miként az udvarlás -, álldogálással, nézelődéssel kezdődik. Tegyük hozzá rögtön, nem csak mi nézünk, a hely is néz bennünket. E vonzások és taszítások hamarosan választást szülnek, belépünk, ha a hely is kiválaszt bennünket, és nem lépünk be, ha tekintetünket nem melengeti a pult, a székek, az asztalok és a pincérek viszont-tekintete. Miután az életet minden tekintetben a zavar zaklatja, és döntéseinket ritkán övezi az egyérzelműség nyugalma, aggodalmunk sosem indokolatlan: bármelyik pillanatban minden összeomolhat körülöttünk. Álltam hát boldogan a sarkon a Sark előtt, és az első örömöt bosszúságomra nyomban megzavarta valami. Egy, azaz egy játékautomata villogott az amúgy kívánatos belső térben, a galéria alatti falszakaszon. Olyan volt az, mintha egy szerek és mesterkedések nélkül is szép lány (hölgy) pirosra festette volna az egyik szemét, vagy mintha nagymama svájci sapkában ment volna templomba. Nem tudtam mit kezdeni vele, s a Sark így végül is nem került be a kötetbe.
 
 
          Nem nyafognék, de most már két sört (co. kocsmai nép), javasoltam nemrégiben Csontó Sándor barátomnak, a hely egykori üzletvezetőjének, aki az alapítók, a Tilos Rádiós Halász Attila és Rozgonyi Zoltán (Rozi) társaságában részt vett a Sark 2002-es kialakításában, megnyitásában és üzemeltetésében. Csontó (Arab) Sanyi ismerős alakját budapesti helyeink látogatójaként jó ideje nem egyedül hiányolom a vendégterekből, sarki utazása előtt öt évet állt a Libella és a Ráckert pultja mögött. Nem csak jó modor és finom ízlés szerint való pultos volt, de a mai helyek mellett a város vendéglátós múltját – ezt az évtizedeken át magára hagyott kertet is – jól ismeri, és szép szövegekkel műveli. Az alapítók Tilos Rádiós múltja is a jelenbe ér. A Nagyváradról érkezett – végzettsége szerint román-testnevelés szakos - Halász Attila hosszú időn át vezette a `Rádió utca` című roma műsort, a szerszámkészítő kisiparos, majd római katolikus teológus Rozgonyi Zoltán 1992 óta van ott, s öt éven át vezette is a rádiót. Jelenleg pedig a Kolorlokál című szerda reggeli műsor gazdája. Futballoznak is mind a ketten, Halász Attila a Nagyvárad másod osztályú csapatának egykori középpályásaként, Rozgonyi Zoltán pedig a salakpályáról érkezett a kispályás bajnokságban játszó Sark FC-be. Velük beszélgetve, no és az elmúlt két évben tett látogatásaim élményeire hagyatkozva, végre minden a helyére kerül. Nem kellett csalódnom a megzavart első benyomásban, jó hely a Sark. (A játékautomata a bérbeadóval kötött szerződés egyik kitétele értelmében áll a térben.)
 
 
          Születése és mai arculata egyaránt a napjainkban leglátogatottabb honlappá előlépett WIW-vel (Who is who?, újabban IWIW, International who is who?) való kapcsolat jegyében áll. Ennek keretében a hely a saját géppel érkezők számára azóta is korlátlan – WIFI-rendszerű – internet-hozzáférhetést biztosít. A honlap alapfunkciója szülte a belső kiképzésének – Szabó Ágnes festőművésztől származó - egyedi ötletét, hatalmas, a világ minden tájáról és a népek minden bokrából való arcok borítják a falat, az embernek tényleg ismerkedni támad kedve. Csak a (t)rend kedvéért jegyzem meg, hogy az angolul és németül is beszélő pultosok a máshonnan érkezőknek is kedvet csinálnak ehhez. A vendégtér bősége nem apad el a kicsiny galérián, tágas pince is várja alant a színvonalas élőzenére, egyéb szellemi eseményre vagy épp csak bulizni érkezőket, a kínálatot Rádler Tünde üzletvezető, a Vörösmarty mozi éveken át oly látogatott, híres büféjének létrehozója állítja össze. Cseppet sem mellesleg alant a Ráckert egykori székein és asztalainál ülhetünk. Nem csak többféle csapolt sör, de jó folyó borok is vannak, a Pasco-kávék 100%-os arabica keverékből készülnek. A politikusok belépését az ajtón közlekedési tábla tiltja, a Parlament fekete sziluettje a `Megállni tilos` táblában kushad. Hírek szerint ennek ellenére egy ízben Gyurcsány Ferenc, máskor meg – talán (választó)kerületi gyökereit ápolandó -, Deutsch-Für Tamás is vendégeskedett ott. A hely esténként kivált szembetűnő, sarki fénye oly hívó a budapesti éjszakában. Nyáron meghal a belváros, mondják az alapítók, nem úgy a Margitsziget, ahol a Sark pompás nyári kihelyezett üzeme található. Ha emitt a törzsközönség nem meglepő módon egészen hasonló az egykori Tilos az Á, a Ráckert, vagy épp az ugyancsak Klauzál téri Ellátó közönségének összetételéhez, hát a május és szeptember közt délután négytől egész éjszakán át nyitva tartó, 2003 nyarán nyílt Sirály csónakházat gyerekes családok is nagy számban látogatják, már csak az ott kiépített játszótér miatt is. A törzsvendégségnek persze részei helyi lakosok is, ide jár a szomszédos hegedűkészítő, a HAIR_NETT fodrásza pedig vendég után betér egy fröccsre. A Sark és a tér kapcsolatáról lesz kevésbé üdvös mondandóm is, ám mivel ez az itt soron következő Ellátót is illeti, ott fejtegetem majd.
 
 
          Magam nem léptem föl az IWIW-re, így magányom zavartalanságának nyugalmas tudatában mondom: honlap után veletek a Sarkban.

Zeke Gyula

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.