hirdetés

Horkay Hörcher Ferenc: A szelídek városa (részlet)

2018. február 17.

Két napon át szakadatlanul / esett a hó. Ezalatt a társaság / a turistaház padlásán megbúvó / teremből ki sem mozdult, / nappal a hó, este a hold / fénye mellett verseket / olvastunk rituális mormolással, / mint szerzetesek rórátén – Horkay Hörcher Ferenc új, A szelídek városa című kötetéből olvashatnak néhány verset.

hirdetés

Búcsú Amerikától

Elment az idő. Mindig így
történik, bármennyire nem hiszed,
nem akarod, ez történik vele.
Veled. Az utolsó héten leesett
a hó, hatalmas szélvihar viszi-
fújja a kupacokat, öreg barátod
csak csoszogni mer, hatalmas,
idomtalan kucsma a fején,
nem fogadja el a segítséged.
Te indián sapkát húztál,
lemész a tóhoz a sötétben,
az ember nagyságú betlehemnél
fuldokló sírás tör rád, röviden,
ugatásszerűen, aztán letérdelsz
a havas térdeplőre, imádkozol.
A bűneid mind veled vannak,
ezt jelzed Istennek. Megköszönöd,
hogy veled volt életedben.
Végül az őzt szabadon engeded.

Sírni saját halálon

Késő éjszaka volt, amikor az egyetemi szobámból hazaindultam.
Továbbzsongtak fejemben a gondolatok, amelyekkel addig birkóztam,
a melegítőben kocogó diákok elég értetlenül néztek rám.

Már elhagytam a Campus területét, túl voltam a kihalt,
kerítéssel elzárt, hatalmas autóparkolón is, ahol a hallgatók
pihentetik autóikat, és már be is kanyarodtam a kis telepre,

ahol a vendégtanárok és a fiatal kutatók laknak. Valami
nyugtalanított, de sokáig nem tudtam rájönni, mi az. Aztán
beugrott: napközben kutyám kimúlásának gondolata rémisztett meg.

És már nem tudtam uralkodni magamon, sírtam. Káromolni
kezdtem a „kurva élet"-et, amely biztos halált hoz minden élőnek,
és amely olyan lehetetlenül nehézzé teszi a hűséget.

Már hazaértem, mire kikászálódtam e kínzó rémeszmék közül,
a riasztót kikapcsoltam, s beakasztottam kabátomat a szekrénybe.
S ha ez az élet mégsem a vége a történetnek? – kérdeztem ekkor.

Menekültek a hóhatár felett

Két napon át szakadatlanul
esett a hó. Ezalatt a társaság
a turistaház padlásán megbúvó
teremből ki sem mozdult,
nappal a hó, este a hold
fénye mellett verseket
olvastunk rituális mormolással,
mint szerzetesek rórátén,
a menedékházból úgysem
menekülhettünk, mindent
körbeölelt a puha végtelen.

 

Horkay ​Hörcher Ferenc – Budán született, 1964-ben. Az ELTE-n, Oxfordban és Brüsszelben tanult, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít esztétikát és politikai eszmetörténetet, az MTA Filozófiai Intézetében kutat. Ez a negyedik verseskötete. Eddigi kötetei: Fényudvar (Seneca, 1996), Préda (FISZ, 2002), A Dante-paradoxon (Magyar Napló, 2011).

Összerakosgatod emlékeid széthulló dirib-darabjait,
megbarnult fényképet, vázlatfüzetet, családi legendát,
vitrin ezüstöt, tűzoltósisakot, nagyszüleid porlepte tárgyait,
s jól alakítható építőköveknek tekintve a sok holmit,
még egyszer házat építesz belőlük, kéttornyú katedrálist,
lakható utcákat, tereket, napfoltos-árnyas sétányokat,
otthonos zugokat és dübörgő forgalmú pályaudvart,
könyvtárat, piacot, domboldalra futó temetőket.

Mire felkerül az utolsó kémény, toronyra a kereszt,
megérkeznek ők is, múltad menekültjei, a szelídek,
hogy belakják városod vak, nélkülük kongó tereit.
Megilletődötten fogadod a különös hódítókat,
hagyod, hogy halottaid visszaköltözzenek szobáikba,
szerelmeid szíved kamráiba. A tieid ők, hitehagyott
hősök, megcsalt kedveseid, kitartanak melletted,
amíg tart a játék, vedutát fest a vak emlékezet.

(A szelídek városa)

Horkay Hörcher Ferenc: A szelídek városa, Orpheusz / Guttenberg Pál Népfőiskola, Budapest, 2018, 124 oldal

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.