Ha a minap e hasábokon köszöntött Corvintetőről kissé oldalt fordult testtartásban láthatjuk a Gellérthegy tetején a rendszerek múlásának vasakarattal ellenálló hölgyet, hát a VIII. kerület vezetői által megálmodott Corvin sétány beígért tetőlakásainak bizonyára pompás teraszain teázva szemből is megszemlélhetjük majd őt, fecskemód csapongó tekintetünket az Iparművészeti Múzeum útba eső kupolatornya vezeti majd. Két jó hírem közül az elsővel végeztem is e mondatban, igaz, a másodikért van az írás maga: a West-Balkán itteni, harmadik városi helye ezen a nyáron ítéletem szerint viszi a pálmát a különféle udvari és nyílt téri kocsma-cafék mezőnyében. Könnyebb legyen néki e pálma, mint a vaslédinek a magáé a hegy tetején. Kioszk-kávéház állt ott a háború előtt, újranyitása esetén szívesen kérdezgetném rozsdaszín kávém kavargatva őt, mit lát odalent. Szükségem volna jó szavaira, a magasból lenézők megbocsátására, emelkedett örömére. Mert föntről még mindig iszonyúan szép ez a város. Ha repülőn ülök, és arcomat bűvölten a párás plasztiknak nyomom, a zakóm zsebében megremeg a térítésmentes vény.

 

 

          Jókora utat tett meg a West-Balkán, amíg a Kopaszi gátról ide, a Futó utcába jutott. Vándorlását a harmadik évezredben kezdte meg, 2001 és 2003 közt állt a gáton, 2004 nyarától 2007 március 3-ig itt, a Corvin mozi mögött, a Kisfaludy utcában telepedett meg, melynek előre tudható bontása miatt e harmadik helyét már tavaly nyáron, 2006 júniusában megnyitotta. Északi, majd keleti irányú mozdulásával szemlátomást teljesíti a nevében foglalt programot, általa nem a Balkán hódít tért nyugati irányban, hanem a Nyugat terjeszkedik rohamtempóban az e pillanatban túlságosan ismerősnek tetsző jövő felé. A fennállása óta minden helyén és mindenkor komoly kulturális és vendéglátós képzelőerőről és tehetségről tanúságot tevő csapat vándorlása szimbóluma is lehet a város újabb elváltozásának. Miként mind a többi udvari kocsma-cafék, a West-Balkán puszta léte sem lett volna és lenne lehetséges e fenyegető - sokaknak, meglehet: örömteli – változások, a Budapest belső negyedei iránti heves beruházói érdeklődés, és e beruházásokban érdekelt kerületi önkormányzatok készséges közreműködése nélkül. Igaz, itt már a Nagykörúton is kívül vagyunk, építészetileg azonban mégiscsak bent, a város történelmi idejének sűrűjében. Olyan negyedben járunk ugyanis – s nemsokára: jártunk csupán -, amelyben a botrányos hetvenes évekbeli szocialista panel-offenzíváig alig akadt 20. századi épület. Budapesten pedig a 19. századi (-végi is akár) épületek időértéke Párizs 17-18. századával ér fel. Cseppet sem véletlen tehát, hogy a nagyszabású Corvin-project (Pardon!) irányítói – a szakmai és civil ellenállásra fittyet hányó teréz- és erzsébetvárosi vezetéssel szemben -, micsoda komoly hangsúlyt fektettek a közvélemény meggyőzésére. Ha megszemléltük a mai Üllői úti fákat és befordultunk a Kisfaludy utcába, tekintetünknek nem lesz ideje elidőzni a West-Balkán-II. hűlt helyén, mert szorongó sugarait nyomban roppant térség nyeli el. Nagyjából az amúgy szépen felújított Corvin mozi hossztengelyében el egészen a Nagytemplom utcáig (és tovább) iszonyú sétány vár bennünket. Akár a Circus Maximus is elférne itt, akkora a tér. Az űr, amely egyetlen ház lebontása nyomán támad a városban, mindig összeszorítja a torkom, most szinte közönyösen állok. A betonsétány szélén 45 fokba fordított óriás táblák hirdetik, micsoda boldogság lesz itt. Mondjuk, legyen. Ahogy a fantáziaképeket nézem, jó, ha valami szélesebb Tompa utca sül ki az egészből, mondom, legyen. Tény marad emellett, melyet az utóbb születettekkel és a városi múlt iránt érdeklődőkkel ez úton tudatok, hogy azok, akiknek ezt ott hatalmukban állt megtenni, eltörölték a föld színéről a budapesti múlt egy darabját. Hogy a nyolcadik kerületnek ez a Külső-Ferencvárossal mindig is szorosan együtt lüktető negyede az ismert kora-nagyvárosi bajok mellett micsoda helye volt a szellemnek, szerelemnek és a nehézkedés törvényét megszégyenítő vágynak, arra nézvést jó szívvel ajánlom az itt (is) éltek műveit.

 

 

          Számomra a West-Balkán - III. mindezek miatt – ismét csak már említett társaihoz hasonlóan -, elsősorban a vigasz helye. A jó a minden rosszban. Mert jó ott ülni. Kívülről, a puszta térségből egy nyár- és egy akácfa int felénk, a fejünk felett négy daru szédeleg, lakások még nem, de egy irodaház már épülőfélben van a Futó utca túloldalán. Kezdem az üvegpoharakkal, amelyek nem mondhatóak megszokottnak az ilyesfajta helyeken. Az asztalok és székek nagy többsége fa, hogy azért mégis a műanyagkorban vagyunk azt csak a tér tartását megszabó negyedszáz méternyi központi pultra nézve látjuk. Nyitott előterének tetőzetéről teljes hosszban másfél méteres plasztikköpeny ereszkedik alá, mint megtudom, az oldal irányban is előszeretettel hulló eső ellen védi az odahúzódó vendégséget. A West-Balkán-III-at minden oldalról üres telkek veszik körül, ezek (fehér) fényében különös teljesítmény, hogy belülről nem csupán a zártság, de a védettség élményét adja. Megnyugszunk, mint az anyaméhben, és nem gondolunk rá, micsoda veszélyek várnak, ha a hajnal bűntelen óráján kénytelen világra jövünk majd. Igaz, kezdeti tétova lépéseinket sétányőrség vigyázza már.

 

 

 Szomjunkat öt pultnál olthatjuk, éhünk a grillkonyhánál enyhülhet, s magunkban is társas lénnyé leszünk a társas lányok között. Fák, virágok, fény. Öntözőcsövek, a diófa maradék ágaira függesztett cserepek egyszerre sírnak. Ha épp nincsen koncert, énekesmadarak fújják megunhatatlan számaikat etnopop kísérettel, marasztaló dallamok, melankolikus ritmusok teszik nehézzé így az asztaltól való fölállást, amelyre újabb sörök és kávék ihatása végett utóbb mégiscsak rászánjuk magunkat. A mélyzöld repkénnyel benőtt sarokfal mögött lakás volt valaha, most csak az űr örül, hogy levegőzhet kicsit. A nyílt tér minden szeglete-tárgya a Nagytemplom utca 21-es számú – bár onnan már zárt – kétemeletes ház felé vonja a lépteinket, amelynek udvarát befedte, gangos-lépcsős belső terét pedig több szintes, sosemvolt kultúrtérré tette a West-Balkán csapata. Színpad, próbatermek, galéria, stúdiók, a legváratlanabb szegletekben feltáruló pultok és vendégterek vannak benne, ilyen a világon nincs máshol. A havi programot ismertető széthajtható lap, melyet a helyet anyamód gondozó Nárai Szilvia üzletvezetőtől kapok, így egyszersmind logisztikai tér-kép is.

 

 

          Ha igaz, még a jövő nyarat is megéri a hely, hogy azután még odébb vonuljon. A jövőnek ugyanis ez a szelete is meg van írva, olvashatjuk, ha körben elsétálunk a Nagytemplom utca - Tömő utca sarokra. Áll ott meztelen egy csodaszép földszintes házacska, amint értesülök, megmenekülvén már a bontástól. Befalazott ablakaiban kilenc jókora idézet található a Pál utcai fiúkból. Középütt pedig, a sarkon ez a tábla áll: „Itt születik újjá a Pál utcai fiúk című Molnár Ferenc regény legendás helyszíne, a GRUND a Józsefvárosi Önkormányzat, a Grund Kft. És a West-Balkán Kft. összefogásával.” Pár méterrel odébb Táncsics Mihály 1872-ben épült csodaszép késő-klasszicista háza áll. Higgyem-e hát, hogy így lesz? Higgyem-e, hogy a Corvin-projekt nem éri el a Szigony utcáig nyomult panelrengeteget, és nem roppantja össze az ott úgy-ahogy megmaradt 19. század középi-végi negyedet? Ha így lesz, és a West-Balkán-IV. a maga képére formálhat ott egy-egy házat, telket, a többit pedig rendbe hozzák, három napon át fogok ünnepelni asztalomnál.

          Hovatovább…

 

 

(A képeket a West-Balkán honlapjáról válogattuk)