hirdetés

Hungarofuturista Kiskönyvtár I.

2018. február 20.

A Hungarofuturista Kiskönyvtár a hungarofuturista mozgalmi tudás megalapozásaként született meg. A mozgalom tagjai hungarofuturista szemszögből olvasnak hungarofuturista (vagy éppen hungarofuturistává) műveket. Összeállításunk első részében Havasréti József, Fekete I. Alfonz és Kompolthy Zsigmond ajánlóit olvashatják.

hirdetés

HAVASRÉTI JÓZSEF
Receptkönyv?
(Kovács Ákos: A kitalált hagyomány (2006))

Az erősen szerteágazó hungarofuturista (HUF) törekvések közül most két tendenciát emelnék ki. Az egyik a történeti avantgárd sajátos jövőlátása; elég itt megemlíteni Moholy-Nagy urbanisztikai és mediális vízióit, vagy Tamkó Sirató Károly írásait. A másik a „politikai okkultizmusnak” nevezett zűrzavar, mely aligha nevezhető a HUF részének, ám gyakran képezi a HUF-művek reflexiós bázisát, vagy ironikus célpontját. A turánizmus, a sumér nyelvrokonság, a székely rovásírás vagy a Dobogókő kultusza sajátos etnikai víziókat hordoz, illetve olyan jelenségekre tereli a figyelmet, melyek időhidat képeznek múlt és jövő között. Autoritásukat a (jellemzően imaginárius) múlthoz tartozásukból merítik, de ezt az autoritást az alkatában elkorcsosultnak, ellenségeitől fenyegetettnek, diaszporikus létében tengődőnek észlelt magyarság megváltásának eszközeként gondolják el.

A dicső múlt és a nyomorúságos jelen egyaránt a jövőbe transzponálódik, ahol a sérült éppé, a gyenge erőssé, a szétszórt összegyűjtötté, a lerombolt helyreállítottá válik. E képzelgések nem működhetnek légüres térben, szükség van az évszázadok által összehordott törmelékanyagra, mint szemantikai támasztékra, melyre a vízió felépül, és megragadhatóvá válik. Ezt mutatják be azok a könyvek (a néprajz, az ősrégészet, a művészettörténet, a vallástörténet köntösében), melyek elhitetek az olvasóval, hogy az adott jelenségkör (mondjuk a székely rovásírás) „már mindig is” létezett és valamiféle paradox – harsogóan nacionalista és rejtőzködően hermetikus – tradíció részévé vált. Ezt bírálják azok a könyvek, melyek a tudomány felvilágosító erejében bízva kiemelik, hogy a nacionalista okkultizmus alkotóelmei történeti konstrukciók csupán, remélve, hogy a racionális kritika hatására ezek virulenciája alábbhagy, netán megszűnik.

Ilyen „felvilágosító” munkaként jelent meg 2006-ban Kovács Ákos nagyszerű könyve: A kitalált hagyomány. A szerző kutatásai szerint a kötetben bemutatott hagyományok konstrukciók, egy aktualizáló-kisajátító diskurzus részei. Ilyen a pusztaszeri Árpád-ünnep, a Szent Kristóf-kultusz, vagy a speciálisan magyar hangszernek tekintett tárogató története. A kötet most (megjelenése után bő tíz évvel újraolvasva) különös fényben tűnik fel: a történeti leírás egyértelmű kordiagnózissá, valamint sajátos anyagának köszönhetően mind a politikai okkultizmus, mind a HUF (egyik) lehetséges grammatikájává, még inkább: receptkönyvévé válik.

 

*

FEKETE I. ALFONZ
Az emberről, aki a kilépett a sötétbe és nem jött vissza
(Talamon Alfonz: Talamon Alfonz művei (2001))

A szlovákiai magyar Talamon Alfonz felszakítja a Kárpát-medencei irodalmi horizont szegletét, majd felprédálja az előtte elterülő a realizmustól álomittas területet. Szövegeiben szabadon engedi tombolni a Franz Kaffka-Bruno Schulz-Alfred Kubin trió keneljeiben kitenyésztett (rém)álmokat ürítő toportyánférgeket. E kárpát-medencei anyaföldi valóságból sarjad ki, bokrosodik meg és terebélyesedik világfává minden. A pagony tisztása felett az égbolton átvillan a meghatározhatatlan és érinthetetlen jelenlét. Összeköti a fentet a lenttel, így a lajtorján mindenki cikázhat, aki a nemzettest darabjának vallja magát. Az elbeszélések és regények főszereplői a valóság szövetét gombolyítják ujjaikra, miközben jelenések, látomások és rémek tiporják el és alacsonyítják le őket.

A szerző megnyitja képzeletének áramlását (A képzelet szertartásai, 1988), teret tör az olvasó nyaka köré tekeredő hosszúmondatainak, miközben az ismertet bűvöli kísértetiessé és idegenné. Kimutat a posztmagyar valóságba. Nem jelent ki vagy állít biztosat, a megtalált darabokat szűri át magán, így teszi megkérdőjelezhetetlenné, emel mítikussá. Terei a hétköznapiban gyökereznek, mélyen belefúródva a mindannyiunk által sejtett, de itt már felfejtett közös tudattalanba. Ideje a hosszúra nyújtott huszadik század, ahol „mintha csak most találta volna meg az ördög a lelkünket, és dobta bele az éhes madárfióka csőreként tátongó időtölcsér émelyítően szűkülő torkába” (A pikádorok ivadéka, 72).

A magyar Holdra indulást a Gályák Imbrium tengerén (1992) főhőse, B.B., a vidéki vasúti forgalmista hozza tető alá. Körülnéz közvetlen mikrokörnyezetében, fejest ugrik szubjektív, benyomásokra épülő valóságába. A fantasztikum itatóspapírján itt-ott átüt a realizmus vasútállomásának körvonala. Az álomkereskedő utazásaiban (1995) a lázzal telt és lidércnyomásos önkívület tud újabb valóságot létrehozni. Az összeszűkülő tér- és időkoordináták lomhákká és tunyákká válnak. Itt már az emberi tudat nem simítja el a holttér egyenetlenségeit, inkább odafókuszál, hosszú bepillantást enged ebbe a térbe, ahol korábban Csontváry Kosztka Tivadar és Gulácsy Lajos nyöszörögve térdelt egy ismeretlen halom előtt.

A szerző utolsó kötetével a Samuel Borkopf: Barátaimnak, egy Trianon előtti kocsmából (1998) cíművel teljesen más tájékát kezdte felfedezni a magyar irodalomnak. Jókedélyű humor és anekdoták jellemzik ekkor már Talamon Alfonzot. A hibriditás bögrecsárdájában csődül össze a Monarchia keltetőjéből előbukkanó etnikumok képviselői, hogy spekuláljanak  jövőn, jelenen és múlton és együtt zengjék a nacionalista balgaság dicséretét. Nagy veszteség, hogy ez az ember kilépett a sötétbe és azóta sem tért vissza onnan.

 

*

KOMPOLTHY ZSIGMOND
Makk ezredes, az erős kapa

Ez igék olyak, mint kemény, erős, éles kapák, kikkel bekapálta János az vakmerő, gonosz és keménylelkű szíveket, hogy megismernék az ő belső, meggyökerezett gonoszságukat. (Bornemisza Péter)

Ha a posztmagyar honfoglalás nem más, mint kísértetjárás (és tánca a kísértet-csárdás), akkor Makk József (más néven Josef Mack) tüzérezredes e karneváli apokalipszis félőrült, önmaga által kilőtt tűzgolyóbisa, ki eszelős tempóban (prestissimo possibile – piú presto… ahogy az elmeosztályon végzett Robert Schumann írta a Szimfonikus etűdök tempójelzéseként) száguldotta be a neki kiszabott  terepet. Önjellemzése: „Hol találtok engemet? Mindenütt a határszéleken, minden fővárosban, mindenütt, ahol emigráció tartózkodik. Én ma itt, holnap ott leszek. De leszek mindenütt. Bukovinában, Galiciában, Ausztriában, Stájerhonban, Horvátországban, Szerbiában, Oláh- s Moldvaországokban. Leszek annak idején Bécsben és Pesten és minden várban. Leszek minden olasz, német, lengyel emigrációban is. Leszek külföldi státushivatalokban is. Leszek egyes ügybarátjainknál is.”

Feltehetően 1810-ben született Budán. Az osztrák hadseregben szolgált tüzértisztként, 1848-ban a magyar szabadságharchoz csatlakozott, rendkívüli rátermettséggel vett részt a pákozdi, illetve a velencei csatában, így lett voltaképpen a magyar tüzérség alapító atyja – őrnagy, majd alezredes 1849-ben Komárom várában szolgál, szervezi a Klapka elleni lázadást, akit árulónak tart; Makk a végsőkig akar harcolni.

A vár feladása előtt megszökik, 1851-ben tűnik fel a törökországi Kutahiában élő Kossuth mellett; egy amerikai festő inasának adja ki magát, és aztán leborul a kormányzó előtt: „Csókolom a gondolatait”. Kossuth eleinte gyanakvó, de magával ragadja Makk tébolyult lendülete, és 1851. június 25-én Kutahiában kiadott, ugyancsak egzaltált iratában megbízza a posztszabadságharcos felkelés irányításával:

„Ezennel Makk József magyar honvédtüzérezredest mindazoknak intézésére, rendezésére s eszközlésbe vételére, szóval mindazon előkészületekre megbízom és felhatalmazom, melyek szükségesek és hasznosak a végett, hogy hazatérhetésem közelgő idején mindent akkép rendezve s előkészítve találjak, miszerint a Haza megszabadítása végetti általános nemzeti felkelést azonnal megindíthassam s Istenem, nemzetem s szövetséges népek segedelmével biztos győzelemre vezényelhessem.”

De hogyan is tudott volna ellenállni Makknak, aki még ugyanaznap ezt a levelet küldte neki:  „Egy kérésem van. Ne tagadja meg. 
Kaputomat, téli kaputomat eladtam Salonikában, hogy továbbutazhassak. Kaputot kérek, amolyan régi kaputot, melyet ön nem visel. Emlék leend. Becsét bízza reám. 
Kérem ne tagadja meg. Ha nincs kaputja, papucsot vagy csibukot, szóval emléket. 
Megtiszteltetésnek veendem. Ha eltemettetek e kaputba, a papucsba vagy a csibukkal a számban fognak eltemetni. 
Ez utolsó esetben sírkövemen ez leend a felírás: 
Nach gethaner Arbeit [a jól végzett munka után] pipázik Makk.”

Ezt követően megírja a János szózata címen köröztetett forradalmi röpiratát, melyet meghúzott változatban mellékletben közlök*. Az örvényes és hínáros magyar agy egyik legrémületesebb robbanása ez.

A felkelés megbukik, 1854-ben a vezetőket kivégzik vagy bebörtönzik, Makk ismét szökésben van. Londonban tűnik fel, aztán részt vesz az olaszországi szabadságharcban, végül az északiak oldalán harcol Amerikában. Észak-Karolina államban hal meg 1868. augusztus 7-én. Egy forradalmár feljegyzései (Aufzeichnungen eines Revolutionärs) címmel állítólag megírta emlékiratát, de a kézirat elégett vagy lappang. Járjunk utána, hungarofuturista barátaim!

 

*Makk József ezredes „János Szózata", melyet az országba beküldött. [Konstatinápoly? 1851 július?]

Üdvözlégy magyar haza, üdvözlégy magyar nép, te sokat szenvedett magyar haza, te halálig üldözött magyar nép. Eljövend a Megváltó, roham sebességgel közelg a perce a megváltásnak, az emberiség felszabadulásának perce. Meg vannak számítva a zsarnokság percei, íme, már-már lefolyanak csalhatlan jelek fognak mutatkozni a szabadság egén. Még itt leend a megváltó. Azért vigyázzatok és hallgassatok, de készüljetek és hallgassatok, cselekedjetek is és hallgassatok. Mindenki csak leghittebb barátjával érintkezzen négyszem között: csak  négyszemközt!

Az egység, az elkerülhetetlen szükséges egység hiánya egy darab időre meghiúsította törekvésteket. Az árulás, a leggyalázatosabb árulás éppen az egység hiánya által lábra kaphatott, ellenségeiteknek szolgált. Oh, ti a legközelebbi múltban nem élvezhettétek véres verejtékkel keresett mindennapi kenyereteket, nem élvezhettétek a szabadság édes gyümölcseit.

De íme, itt van az idő, hazafias törekvésteknek elismerő ideje, eljött egy legyilkolt nemzet örök átkával kísérendő hűtlenség megtorlásának órája. Az, kiben egyedül a nemzet bízik, kibe vezérlését bízta, kit törvényes kormányzónak választott, a nép soha nem csüggedt bizalma, fáradhatatlanul működött számkivetése nehéz napjaiban. Én láttam őt számkivetésében és tudom fáradságának eredményét, az európai mozgalmak szálai kezei közt vannak.

Nem lesztek magatokra hagyva, mint ezelőtt, nem fogtok a hazában lakó testvéreitektől félreismertetni, nem lesz semmiféle beleavatkozás, de lesz a külföld hatalmai által csak kevés eredmény után is gyors elismerése a szabadságtoknak s függetlenségteknek. Ez az ő míve: Ő világosította fel a hazában lakó népeket, ő világosítandja fel ezután is. Ezek kiábrándultak csalódásaikból, jól tudják, mit ígért nekik a német, mit a magyar, s hogy csalta meg őket a német. Ezen népfajok még jobban gyűlölik közös zsarnokunkat, mint ti magatok. Szövetkezendenek veletek, nem többé ellenetek, veletek harcolandnak. Ez az ő míve. Ő tudatta a külhatalmasságokkal ügyünknek szentségét, törekvéseinknek igazságosságát annak, ki magát osztrák császárnak nevezi és nem is törvényes királyunk, hanem egy tyrann hatalmát bitorló hóhér annak, ki testvéreinket martyrként legyilkoltatta, istentelenségét ő fátyoloztatta le, az ármányt, mely által ez a SZARHÁZI egy nemzetet, nem valamennyi a birodalomban lakó népeket le akart igázni. Ez az ő míve! ö eszközölte ki a külföldi hatalmasságok beavatkozásuk tehetlenségét, ő eszközölte ki szabadságunk, függetlenségünk, nemzetiségünk gyors elismerését, ő szövetkezett, hogy a győzelmet minden előfordulható esetre biztosítsa valamennyi külföldi testvér néppel, amint ezt tiszte követeli a nemzet nevében. Minden népekkel, kik hasonló járom alatt nyögnek, mint ti, édes hazánkfiai. Ti e harcban részt fogtok venni, hogy pedig résztvehessetek, meg mondom a teendőket.

Ki vagyok én? Szent János, ki szívéből örvend, hogy a világ az emberiség és ezzel nemzetünknek, hazánknak (mert én csak amolyas magyar szent János vagyok, ti ismertek engemet, valamint én is ismerlek bennetek) és csak a Megváltónak előfutárja vagyok.

Az árulás legnagyobb szövetségese az ellenségünknek. Az árulásnak okai valóságos rosszlelkűség, vesztegetés, félelem, gyávaság, ostobaság, vigyázatlanság, fecsegés sat.
De bármi okból követte el árulását az áruló, ez nékem mindegy leend. Én csak eredményekből ítélem meg, én a fecsegés és vigyázatlanságból eredő, az ostobaságból eredő árulást szinte akasztófával fogom lakoltatni.

Aki tulajdon vérét, testvérét elárulta, bizonyosan számolt életével, lelkiismeretével: eljő az igazság ideje, el a visszatorlás ideje, el a visszafizetés ideje, órája. Én szintén számoltam lelkiismeretemmel, és szentül fogadtam s megtartom, beváltom lelkiismeretemnek adott becsületszavamat: mindent, mindent, de

mindent elsöprők, ami utamban áll. Nem leend kegyelem, nem leend irgalom az árulónak. A kegyelem kútforrásához nem fog juthatni az áruló, nem az igazság istennő mérlegébe, hanem a vak igazság kardjára fektetem. Megsemmisítem családostól, megöletem, főbelövetem, felakasztatom, bunkósbottal üttettem le az árulót, koldusbotra juttatom apját, anyját, testvéreit, gyermekeit. Meztelenül kergetem ki az országból. Aki jó hazafit elárul, úgy hogy ez megöletett, az a német császár hóhérja, azt megöletem, megnyúzatom, pörköltetem s kutyának dobatom eledelül. Aki jó hazafit elárul úgy, hogy csak egy nap is volt a német börtönében, azt felakasztatom, vagy nehogy sok pénzbe kerüljön az ebbeli kivégeztetés, főbelövetem, noha sajnálom a puskaport, a golyót és a ceremóniát. Aki jó hazafit elárul úgy, hogy ezt évekrei börtönre és rabláncra vetette a német, azt szárbottal fizetendem és azután bottal üttetem le, mint a kutyát a bakó, aki jó hazafit elárult, úgy hogy annak egész vagyonával lakolnia kelletett az ártatlannak.

Aki szomszédját, testvérét ijesztgette, gyanúsította, az árulás lehetőségével, felakasztatom. Aki jó hazafit csak gúnyolt, csúfolt, kinevetett hazafiságáért, nyilvános helyen felakasztatom. Minden, de minden vagyonát prédáltatni fogom, elvétetem marháit, lovait, juhait, pénzét, ruháját, szénáját, zabját, szerszámját. Felgyújtatom házát, legeltetem a tábort földjein, annak vagyonát, annak szerszámját, annak földjeit, annak házát. Aki 1852. évi január elsejétől mer nyilvános helyen csüggesztő szavakat mondani, aki meri a magyart gyalázni, aki merészeli a rácot, horvátot, az oláht, hazánkbani németeket, a zsidókat, a cigányokat hazafiságokért gyalázni, én a fönebbieket mind testvéreimnek ismerem, édes hazánkfiainak. Ezek mindnyájan barátink, részint borzasztó tévedésekből kiábrándult barátink. Én jeles katonáknak ismerem őket, én szabadság embereinek ismerem el, mert ők akkor, midőn hitték, hogy mi magyarok le akarjuk őket igázni, hitükben megcsalattattak a német császár, az osztrák császár által Ezer esztendeig voltak testvéreink, sőt rosszabb időkben egy percig tévedtek, ma ismét testvéreink, tovább halljátok, akik véreinket ügyünk szent és igazságos ügyünket elárulták, számoltak lelkiismeretökkel. Én is tevém, számoltam lelkiismeretemmel. Tisztában vagyok, tudom mi érné egyéniségemet, ha kezükbe kerülnék. Kacagok, de az Isten mikor teremtett, azt monda nekem: eredj a földre és működjél lelkiismereted szerint, én semmiségem érzetében imádom az Istent és működendek.

Én, mind az árulás feletti szózatomban mondám, számot vetettem lelkiismeretemmel. Előttem csak a szent cél, az emberiség szabadsága lebeg. Vissza nem fogok borzadni gyermekies félénkséggel oly eszközöktől sem, melyeket a deszpotizmus régóta használt, Én ezeket a fennforgó emberiség szabadsága érdekében használandom. Ha magába a Burgba menekülne is az, ki futáromat elárulná, az én kezem el fogja érni egész családjával. Íme tudtul adom csupán csak azért, nehogy sokáig maradhasson életbe az, ki egy futáromat elárulni merte. Íme a magyar hadsereg organisateurje, ki annak idejében felhatalmazásomat közhírré teendem, kinyilatkoztatom, hogy: fizetek 1000 p. frt-ot minden gyermekért, 2000 p. frt-ot minden nagyobb fiúért vagy leányért, 3000 p. frt-ot feleségéért, 5000 p. frt-ot annak haláláért, ki egy futáromat elárulta. Ezt a pénzt ott veheti fel az illető, hol felvenni akarja, miről engem tudósít. E felett, ha személyes biztossága kockázatos lenne, utasítani  fogom, ha akarja, biztos lappangó helyekre az országban. Ha ki akar jönni, szívesen kezet nyújtok. Mint jó hazafi fog fogadtatni és tehetsége s érdeme szerint alkalmaztatni.

Szt. János.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.