Huszonötödik AEGON-színház

2009. november 19.
A 25. alkalom következik a Képzett társítások – AEGON-estek sorozatában! Ötször öt az huszonöt, a szervezők pedig osztottak-szoroztak, leginkább szoroztak, az egyenlet végeredménye pedig öt író-költő és öt dzsesszzenész együttes meghívása lett.

A 25. alkalom következik a Képzett társítások – AEGON-estek sorozatában! Ötször öt az huszonöt, a szervezők pedig osztottak-szoroztak, leginkább szoroztak, az egyenlet végeredménye pedig öt író-költő és öt dzsesszzenész együttes meghívása lett. A korábbi gyakorlatot, melyben az írók, költők szavaira zenei szólamok replikáztak, ezúttal megfordítják: kezdetben lesz az ütem, és a zenére felel a szó. A hangsúly, mint a korábbi huszonnégy esten is, ezúttal a párbeszéden lesz.

A Képzett Társítások számára a kezdetektől fogva világos volt, hogy nem szokványos show-műsort szeretnének. Ennek szellemében a zene társművészet, és nem hangulatfestő járulék. A két vendég világához gondosan választott dzsesszisták a helyszínen reagáltak mindenre, ott születő improvizációikkal kreatív módon egészítettek ki, vittek tovább egy-egy hangulatot, témát.  

November 26-án, a 25. AEGON-esten megfordul a sorrend: néhány kitűnő, vállalkozó szellemű író, költő felel a zenészek témáira – mindannyian olyan művészek, akik a Képzett Társítások vendégei voltak már a sorozat valamelyik estjén. Ezúttal tehát nem a választott író határozta meg azt, hogy ki legyen a másik – másmilyen művészeti ágat képviselő – alkotó, s kik azok a zenészek, akiknek a zenei világa jól illik a két vendéghez. Most az összeállított zenei staféta adja az est alapját. Minden zenész játszik duóban, egy-egy zenész társával, illetve szólóban is, az esten fellépő írók, költők pedig az ott fölcsendülő zenei témákra reagálnak.

És, hogy kik vesznek részt ebben a rendhagyó dialógusban? A zene oldaláról Balázs Elemér (dob), Barcza Horváth József (nagybőgő), Dés László (szaxofon), László Attila (gitár), Oláh Kálmán (zongora) adja majd meg az alaphangot. A normál zenei á-ra pedig Lator László, Parti Nagy Lajos, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Závada Pál keres és talál majd szavakat. Magyarán: nem mennek el szó nélkül a zene mellett.