Örkény-est is lesz az idei Zsidó Nyári Fesztiválon
2012. augusztus 26. és szeptember 4. között rendezik meg a 2012-es Zsidó Nyári Fesztivált, több helyszínen. Az irodalom iránt érdeklődők többek között Örkény István- és Szerb Antal-estet is találnak a kínálatban.
- 2012. július 28.
A Budapesti Zsidó Hitközség keretein belül a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ 1998-ban rendezte meg az első fesztivált, amelynek központi helyszíne Európa legnagyobb és egyik legcsodálatosabb zsinagógája, a Dohány utcai zsinagóga volt. Majd 2006-ban megnyitották a fesztivál közönsége előtt a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát is. A fesztiválon színházi előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal, ifjúsági és szabadtéri programokkal, kézműves és könyves kirakodóvásárral szinte valamennyi művészeti ágban képviselteti magát a zsidó kultúra. Az érdeklődők megismerhetik egy több ezer éves kultúra szokásait, ünnepeit, illetve számos kiváló, nemzetközi rangú művész előadásával találkozhatnak.

Az irodalom iránt érdeklődők Örkény István- és Szerb Antal-estet is találnak a kínálatban, de megnézhetik Popper Péter műveit színpadon vagy a Karády Katalin életéről szóló monodrámát, de ellátogathatnak egy orfeumi előadásra is.
A Zsidó Nyári Fesztivál oldalán bővebben olvashatnak a fesztivál történetéről, és megtalálják a 2012-es nyári fesztivál részletes programját is.

A RÉSZLETES PROGRAM
A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje
2012. augusztus 26. 19:00
Dohány utcai zsinagóga
A Próféták hangja – Birta Gábor estje
2012. augusztus 26. 19:00
Frankel Leo utcai zsinagóga
És egyben az utolsó – Palya Bea estje
2012. augusztus 27. 19:00
Uránia Nemzeti Filmszínház
Tzomet Zenekar koncertje – Jeruzsálemtől Jeruzsálemig
2012. augusztus 27. 19:30
Rumbach utcai zsinagóga
Társtaláló – Gerendás Péterrel Kánya Kata beszélget
2012. augusztus 27. 19:30
Goldmark terem
Budapest-Brooklyn – László Boldizsár, Kozma Orsi és Szűcs Gabi
2012. augusztus 28. 19:00
Uránia Nemzeti Filmszínház
Balog József zongoraművész koncertje
2012. augusztus 28. 19:30
Rumbach utcai zsinagóga
A karnevál vége – Popper Péter könyvek színpadon
2012. augusztus 28. 19:30
Goldmark terem
Cinema szimfónia – a Miskolci Szimfonikus Zenekar filmzene estje
2012. augusztus 28. 19:00
Dohány utcai zsinagóga
Shlomo Bar és a Habrera Hativeet
2012. augusztus 29. 19:00
Dohány utcai zsinagóga
Lámpafény – Harcsa Veronika estje
2012. augusztus 29. 19:00
Uránia Nemzeti Filmszínház
Izrael földjén – Göncölszekér együttes
2012. augusztus 29. 19:30
Rumbach utcai zsinagóga
Orfeum
2012. augusztus 29. 19:30
Goldmark terem
Takács Nikolas – Hommage á Michel Legrand
2012. augusztus 30. 19:00
Dohány utcai zsinagóga
Rutkai Bori és a Specko Jedno
2012. augusztus 30. 19:30
Rumbach utcai zsinagóga
A SABRE Zenekar koncertje
2012. augusztus 30. 19:30
Goldmark terem
Falusi Mariann – Ulpius dalszínház, avagy mit ér az Antal ha Szerb
2012. augusztus 30. 19:00
Uránia Nemzeti Filmszínház
Egy világ – Horgas Eszter és Horgas Ádám
2012. szeptember 1. 21:00
Uránia Nemzeti Filmszínház
Egyperces évszázad – 100 éve született Örkény István
2012. szeptember 2. 19:30
Goldmark terem
Verdi : Nabucco – koncertszerű operaelőadás
2012. szeptember 2. 19:00
Dohány utcai zsinagóga
Omer Klein Trio – Kurt Weill-est
2012. szeptember 2. 19:30
Rumbach utcai zsinagóga
Balkán Beat Box
2012. szeptember 2. 19:00
A38 hajó
Gerendás Péter és Moran Magal estje
2012. szeptember 2. 19:00
Uránia Nemzeti Filmszínház
Budapest Klezmer Band
2012. szeptember 3. 19:00
Dohány utcai zsinagóga
Budapesti epizód – monodráma Karády Katalin életéről
2012. szeptember 3. 19:30
Goldmark terem
Hozzászólás