Dukay Nagy Ádám kérdezi tőled: Sör, melegszendvics?

Van egy hely, ahol időnként összefutunk éjfél felé, én néha betérek, ő meg többnyire ott van. Általában ez a menüm. Ha ez meghívás, Ádám, akkor köszönöm, egy korsó és egy sajtos jöhet.

Valahol olvastam egy nyilatkozatodat, amelyben a trágárság színpadi jelenlétéről, az ábrázolásban játszott szerepéről beszéltél. A kortárs drámákban, legalábbis Spiró Csirkefeje óta, legitim ez az eszköz, ezt magad is említed. Ugyanakkor nem tűnik-e kimerülőben lévőnek egy durvuló világ egyre durvább eszközökkel történő kifejezése?

De.  Utálom is, amikor azt hiszi valaki, hogy ettől lesz mai egy darab. Ennél már csak az rosszabb, amikor a műbe beleírt káromkodásokat az előadások során megtoldogatják a színészek továbbiakkal, van is egy egészen friss rossz élményem ez ügyben. Trágárságból annyi kell, amennyi igazzá tesz egy helyzetet, több nem.  

A mindennapiság, amely a drámák túlnyomó többségének alaptémája, mintha híján volna az erős drámai minőségeknek, szituációknak. Ennek ellenére, szerinted vannak-e olyan írói lehetőségek, amelyrk a felszín alatt mégis felkutatják az „örök” emberi konfliktusok aktuális forrásait?

Azért az erős, hogy a mindennapiság híján van drámai szituációknak, szerintem egy dráma nem attól nagyszabású, hogy hihetetlenül nagyszabású emberekről és helyzetekről szól. Az régen volt, hogy csak királyokról meg mindenféle hősökről írtak darabokat. Néhány évtizede már ott vannak a színpadon a hétköznapok, a pitiáner kis hősökkel. A tragikomédiához, amit én szeretek művelni, remek alanyok ők, egyébként mindannyian azok vagyunk - pitiáner kis hősök -, az emberi konfliktusok pedig szerintem idézőjel nélkül valóbang örökök.  

Mennyire „talált tárgyakból”  dolgozol? 2007-es, Nyár utca, nem megy tovább című darabod egy trolibuszon indul. Gondolható-e laikus-egyszerűen, hogy bármerre, bármivel jársz: fülelsz, „terepen vagy”?

Csak amennyire minden írással foglalkozó. Vannak talált tárgyak és mondatok, de inkább az jellemző, hogy azokból, azok alapján születik meg valami. Most jelent meg a novelláskötetem, abban szerepel például olyan írás, amelynek ötlete egy utcán hallott mondatból született. De az a mondat már nincs benne a szövegben. Dráma esetében kicsit más a helyzet, ott az embereket szeretem először kitalálni, aztán a közeget és a legvégén a történetet. Sőt, azt kitalálják ők maguk, helyettem. Na jó, ez azért túlzás.

Melyek azok a színházi-rendezői megközelítések, amelyek közel állnak hozzád? És ezt a kérdést nem csak a saját darabjaidra értem.

Jó, ha erős látványvilágot teremteni képes, szöveget tisztelő rendezővel akad össze az ember. Azt szeretem, aki a darabból indul ki, elsősorban azt tekinti feladatának, hogy színpadra segítse, nem pedig azt, hogy a saját világára húzza rá, és ürügyként használja. Szerintem minden író akkor boldog, ha maradéktalanul visszahallja – lehetőleg pontosan – a szövegét, de azért jó értelemben meg is lepi a rendező.  

Az úgynevezett kísérletezés mennyire áll közel hozzád? Nem félsz-e, hogy túlzottan rutinossá válsz?

Nem tudom pontosan, mit értesz kísérletezgetés alatt, egyrészt minden írás kísérlet, másrészt önmagában az érdekeskedés soha nem érdekelt. De bizonyos értelemben az egész novellaírás, úgy, ahogy van, kísérlet nekem, úgyhogy akkor ezek szerint nem félek. A kötet felelős szerkesztője, Mészáros Sándor kérdezte a napokban egy pódiumbeszélgetés során, hogy szerintem van-e kockázata a műfajváltásnak. Biztosan van, de aki soha nem lép le a bejáratott utakról, az előbb-utóbb magába záródik. Nem beszélve arról, hogy mindig minden formát keres, és egy eléggé  érdekes élethelyzetben bizonyos témák egyszerűen novellákká akarnak alakulni bennem. Nagyon jó műfaj - reflektív gondolkodásra serkent, ráadásul, hogy úgy mondjam, tisztít is szakmailag. Jó, hogy egyenesen célra lehet törni. Egészen más stílusuk, levegőjük, világuk van ezeknek a szövegeknek, mint a darabjaimnak. Egyébként a novellák hol lazán, hol szorosabban összefüggnek egymással, érdemes sorban olvasni őket, nem összevissza.  

Min dolgozol most? Honnan hová  tart?

Magamon. Néha összeomlok, de most éppen épülgetek. Egyébként egy kamaszoknak szóló darabot írok, amire a Kolibri Színház vár, és éppen ma egy francia darab fordítására és színpadra alkalmazására is felkértek. Bravúr lenne, ha sikerülne, mert nem tudok franciául. Így aztán megkapom a nyersfordítást, abból dolgozom majd.

Rakovszky Zsuzsától kérdezem, nem haragszik-e, hogy őt jelölöm meg következő interjúalanynak? Most olvasom éppen gyönyörű új művét, nagyon sok kérdésem lenne hozzá, és csak egyet lehet feltenni, úgyhogy ezt a frappánsat kérdezem tőle, a többit majd a litera…