hirdetés

Ifjúságunk, e zöld vadon

Tóth Krisztina: Felhőmesék; Acsai Roland: A betondzsungel könyve; Szívlapát

2017. szeptember 9.

Három kötet a gyermek- és ifjúsági irodalom irányából: Tóth Krisztina: Felhőmesék, Acsai Roland: A betondzsungel könyve és a Szívlapát (szerk. Péczely Dóra). – A Litera szabadpolcára Stermeczky Zsolt Gábor válogatott.

hirdetés

Többféle állítást hallani itthon a gyermek- és ifjúsági irodalomról. Bár a prae.hu Gombos Péterrel, Tamás Zsuzsával, Szekeres Nikolettával és Ayhan Gökhannal készített nagyinterjúja elég lehangoló állapotokat mutat a téma szakmai vizsgálatáról, a Fiatal Írók Szövetségének nemrég megjelent tanulmánykötete, a Mesebeszéd a gyerekirodalom hihetetlen gazdagságára helyezi a hangsúlyt. Ez utóbbi megállapítást az alábbiakban vizsgált három kötetnek már a különböző műfajai – prózakötet, ifjúsági regény, versantológia – is jól illusztrálhatja. Minőségük változó képet mutat ugyan, összességében továbbra is a gazdagságról árulkodnak.

Tóth Krisztina Felhőmesék című könyvének a hátszövege a művet 4-100 éveseknek ajánlja. Ez a gesztus rögtön felveti a kérdést: kell-e különbséget tenni gyerekeknek és felnőtteknek szóló irodalom között. És bár a hátszöveg kérdéshalmazának tanúsága szerint a szerző, úgy tűnik, nem tenne, a megvalósításban mégis folyamatos kontrasztokban felelteti meg egymásnak a két szemszöget. Olyan kontrasztok ezek, amelyek sokszor fájdalmasan emlékeztetnek a szülők és a gyerekek közti ellentétekre. Minderre példa az A kis hal, aki elvesztette az uszonyát című történet, amelynek a legelején ismét előkerül a megszólítás: az elbeszélő egyes szám első személyben magyarázza el a szerinte tudatlan – kimondatlanul is gyereknek tekintett – befogadónak, hogy a küsz, az egy halfajta. Ugyanebben a mesében felbukkan egy édesapa, aki a kislányának arra a kérésére, hogy vigyék haza a sebesült kis halat, és gyógyítsák meg, azt válaszolja, "amit a felnőttek szoktak: hogy ez butaság". Egyúttal pedig amilyen egyszerűen és magától értetődően jönnek létre az előbbihez hasonló konfliktusok, annyira irreálisan könnyen oldódnak is meg. Itt például a kislány azzal győzi meg az apját, hogy a kis hal majd elúszkál a kerti medencében. Egy másik történetben ugyanennek a kislánynak csak egy különös mobiltelefont kell használnia, hogy az egyszer megmentett sikló akármikor a segítségére siessen. Meglepő könnyedséggel megírt történetek ezek, amelyekben minden irreális gyorsasággal történik, a főszereplő komolyabb erőfeszítése nélkül. Ez alól talán csak az utolsó történet, A majdnem százéves bácsi című jelent kivételt: a történet hosszabb időszakot ölel fel, amely alatt a főszereplő kislány felnő, az általa kedvelt és őt jó tanácsokkal ellátó szomszéd bácsi pedig meghal kilencvenkilenc évesen. A kötet tehát nagyon is felnőtt szemszögből szól gyerekekhez és – mert számomra fájóan hiányzik a történetek és figurák még erőteljesebb árnyaltsága – a nagyon is gyerek(es)nek nézett olvasókhoz.

Acsai Roland regényén, A Betondzsungel könyvén több irányból is érezni a nagy klasszikusok hatását: címében, illetve egy-egy, az analógiára épülő szereplőben Kipling-áthallás ugyan, választott helyszínében – állatkert –, illetve némileg a cselekményében is – egy bűntény felderítése, győzelem az elkövetőkkel szemben – azonban már sokkal inkább Csukás István itthon műfajt megújító klasszikusát, a Keménykalap és krumpliorrt idézi. A Betondzsungel könyvében egy állatkerti gondozó az ottani farkasok között rejtegetve igyekszik felnevelni egy, a folyón talált fiú-lány ikerpárt. Ahogy nőnek, a gyerekek egyre kíváncsibban szemlélik a külvilágot, megismerkednek a szerelemmel, végül megakadályoznak egy emberrablást és egy súlyos környezetszennyezést. Ez utóbbi húzás talán a kelleténél kicsit erősebben tolja el a történetet a Csukás által kijelölt nyomozós irányba, illetve a negatív szereplők is elnagyoltabbak a kelleténél, összességében mégis jól működik a két történet találkozása. Acsai kifejezetten jó érzékkel játszik azzal, hogy a Dzsungel könyve részéről mely párhuzamokat vigye végig, és melyeket ne. Így például a Sir Kánnak megfeleltethető Láng, az állatkert tigrise, nem a legnagyobb ellenségként, csupán egy agresszív, ám balszerencsés mellékszereplőként jelenik meg. Ezen kívül nem elhanyagolhatóak azok a saját figurák sem, amelyek a történet legszerethetőbb pillanatait adják: Granyó és Menyhárt, a két kisstílű, kiugrott bűnöző annyira vicces figurák, hogy a történet megfilmesítése esetén magabiztosan lehetne eljátszásukat a Mucsi Zoltán – Scherer Péter párosra bízni, az állatkert csókáinak segítségnyújtása pedig egyszerre idéz népmesei világokat és Acsai líráját. Az pedig Tóth Krisztina Felhőmeséivel szemben kifejezetten előnyt jelent, hogy Acsai figuráinál a fájdalom is fontos, és érzékletesen szemléltetett erő: a főszereplő lány szerelmi bánat miatti sírása esőben, minden közhelyességével együtt is valódi és meghatározó pillanata a Betondzsungel könyvének.

Mind Tóth Krisztina, mind pedig Acsai, sok más magyar költő mellett részesei annak a versantológiának is, amely Szívlapát címmel jött ki a Pozsonyi Pagony Kiadónál, a Tilos az Á könyvek sorozatban. Az utóbbi idők talán legfelkapottabb ifjúsági kiadójának szerkesztője, Péczely Dóra fő célja a könyv utószava szerint az volt, hogy az itt összeválogatott versek utat találjanak a fiatal olvasókhoz. A cél üdvözlendő, a válogatás a szerzők szempontjából pedig tudatosan gazdag. Az a kérdés azért felmerülhet, hogy a bevallottan nagy irodalmi témákban – szerelem, család, istenkeresés, művészet, hazaszeretet – összeállított ciklusok nem rémisztik-e el a megcélzott közönségréteget, ahogyan az is, hogy már egyes, önmagukban is jól propagált fiatal szerzők jelenléte nem veszi-e el a figyelmet kevésbé ismert, amúgy szintén sajátos hangú költőkről. Ám tegyük gyorsan hozzá, hogy ha el is veszi egy időre, ugyanitt pár lapozással egész máshoz el tudunk jutni pillanatok alatt. A Te vagy a város, apa... című családvers-cikluson belül például Vörös István filozofálós melankóliája (A barátság öregedése) végtelenül izgalmas kontrasztot mutat Térey János cinikus dühével (A juss), de kevésbé közvetett módon egyenesen szórakoztató ezekhez hozzáolvasni az egy ciklussal későbbi ("A lélek tarka, trópusi növény...") Húsz év múlvát Havasi Attilától. Különösen jó újraolvasni a kötet kontextusában Kemény Lili első (és eddig egyetlen) kötetének, a Madaramnak a szemtelenül vakmerő darabjait (Kettőnk közül, Óda az Éjszakához), a közéleti ciklust záró hat vers pedig valóban a 2000 utáni közéleti költészet legfontosabb darabjainak tekinthető. Ha a legutolsóként szereplő Parti Nagy Lajos-klasszikust, az itt címadóként szereplő Szívlapátot ifjúsági versnek tudjuk tekinteni, akkor az ifjúsággal több mint rendben van minden.

Stermeczky Zsolt Gábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.