Kezemben az európai írószervezetek talán legbefolyásosabb ernyőszervezetének (European Writers' Congress) szerzői jogokkal foglalkozó, 2000-ben megjelent kötete (Authors' Rights, Handbook of the EWC). Kávét iszom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár palota-részében, ahol sok éven át katalógusokban keresgettem. Ma ezt már a számítógépes kereséssel, kölcsönzéssel együtt a belvárosi épület mai követelményekhez igazított szárnyában tehettem meg. A felújított palotarész pedig rendezvények, konferenciák helyszínéül szolgál. \\r
      Jochen Kelter (EWC elnöke, svájci költő, esszé- és prózaíró) a kötethez írt előszavában említi, hogy már 1977-ben Berlinben is, a szervezet megalakulásakor (az EWC Budapesten ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját) hasonló problémákkal kellett szembenézniük, mint manapság. Foglalkoznak a szerzők szabad véleménynyilvánításához kapcsolódó jogokkal, fellépnek a cenzúra ellen. Megpróbálják egységesíteni Európa íróinak jogi és szerződéses (kiadókkal kötött szerződések, médiaszerződések stb.) munkafeltételeit, mert szerintük ez az egységes Európa jogharmonizációjának része kell legyen. Védik a szellemi tulajdont (a szerzőknek műveikkel kapcsolatos jogairól van itt szó). Figyelnek az egyes országokban a szerzőket érintő adó és társadalombiztosítási kérdésekre. Szem előtt tartják a kisebb nyelvi közösségek (gyakorlatilag a nem angol, nem német, nem francia nyelvű közösségek) sajátos irodalmi problémáit, és az egyes országokon belül kisebbségben lévő nyelvi közösségek (pl. finnek Svédországban) irodalmi alkotásokkal kapcsolatos jogait, azok gyakorlati megvalósulását. Különösen figyelnek a fordítói tevékenységhez, fordításokhoz kötődő problémákra. Képviselik az Európában élő szerzők érdekeit nemzetközi szervezetekben, és az Európai Unió intézményeiben (többszintű érdekképviselet). \\r
      Természetesen ezt a rengeteg feladatot nem is olyan egyszerű megvalósítani a gyakorlatban. A konferencia nyitónapján napi hír volt a magyar lapokban is, hogy a Vivendi Universal 18 milliárd eurós adósságának mérséklésére mintegy 1,2 milliárd euróért eladta könyvkiadó-részlegét a francia Lagardere-csoportnak. A Lagardere egy nagy cégekből álló hatalmas üzleti csoport, ami az ipari csúcstechnológiában, repülőgép-, valamint autógyártásban éppúgy érdekelt, mint az írott és elektronikus médiában. Eddig a Lagardere volt a második számú könyvkiadó Franciaországban, de ezután a vásárlás után a francia piacot fölényesen uraló szereplővé vált. (A franciaországi könyvterjesztést több mint 60 százalékban, a tan- és szakkönyvkiadást csaknem 70 százalékban tartja kezében.) Jean-Jacques Aillagon francia kulturális miniszter örömét fejezte ki, hogy a Vivendi Universal Publishing (VUP) kiadó - ami olyan, jól ismert kiadói márkákat tudhat magáénak, mint pl. a Larousse - francia befektetőkhöz került. \\r
     \\r
     Örömét a francia könyvszakma többi szereplője (befektetői csoportokhoz nem tartozó, ún. független kiadók, szerzők, szerzőket képviselő érdekvédelmi szervezetek) nem osztja. Alain Absire, a Francia Irodalmárok Egyesületének elnöke (Société des Gens de Lettres de France), regény-, tanulmány- és drámaíró a konferencia felkért résztvevőjeként drámai hangon beszélt erről a vásárlásról és a könyvszakmát érintő egyértelműen negatív hatásairól. (Ennek a kerekasztal-beszélgetésnek a címe "Az irodalom és szerzői jogok: a szabadpiac kénye-kedve szerint?" volt.) Absire szerint a kialakult helyzetben mind a többi kiadó, mind a szerzők érdekei sérülnek. Ahhoz, hogy ezeket az érdekeket védeni lehessen, új jogi garanciákra lenne szükség, mert jelenleg a könyvszakma összes többi szereplője ki van szolgáltatva egyetlen befektetői csoport érdekeinek. A szerző ebben a felállásban "szállítóvá" válik, az irodalmi értékek közvetítése másodlagossá lesz. \\r
     Adolf Dietz (a nemzetközi szerzői jog szakértője, a EWC egyik fontos jogi dokumentum-tervezete: a Szerzők Közös Jogkezeléséről szóló tervezet egyik megformálója) arra hívja fel a figyelmet, hogy Németországban léteznek olyan új jogi garanciák, amikkel kezelhetőek a kiadói tulajdonváltások problémái. Ezeknek fontos eleme a szerzői visszahívás lehetősége. Ez azt jelenti, hogy kiadói tulajdonváltás esetén a szerzőnek lehetősége van átvinni a már megjelent műveire vonatkozó jogokat más kiadóhoz. Szerinte Franciaországban is minél gyorsabban be kell építeni ezeket a garanciákat a szerzői jogi szabályozásba, összhangban az erre a területre vonatkozó európai uniós irányelvekkel. Akkor majd nem történhet meg az, ami most megtörtént Franciaországban, hogy annak a harminc szerzőnek, aki a tulajdonosváltás bejelentése után úgy döntött, hogy eljön a Vivendi Universal Publishingtól (VUP), megfelelő jogi garanciák hiányában az addig megjelent művei összes jogát ott kellett hagynia a VUP-nál. \\r
     Másnap André Schiffrin (Amerikai Egyesült Államok, The business of books c., 2000-ben megjelent könyv szerzője, kiadói tevékenységet folytat) elmondja, hogy régebben a kiadók 4-5 százalék profittal kalkuláltak, de ma a befektetői csoportok kezében lévő kiadók 15-20 százalék profittal kalkulálnak. Ez azt jelenti, hogy olyan szövegeket, amik egyébként irodalmilag értékesek lennének, de nem garantálják ennek a megemelt profitnak a kitermelését, nem adnak ki, elutasítanak a kiadók. Ma már olyan könyveket is elutasítanak, amelyek közepesen jól fogynának, pedig régebben ezek a könyvek nagyon fontosak voltak a kiadók sikeres üzleti tevékenységéhez. Maradnak a kiadóknál azok a könyvek, amelyekről biztosan lehet tudni, hogy bestsellerek lesznek. Ez azt jelenti, hogy a kiadók egyfajta előzetes cenzúrát végeznek. Az Egyesült Államokban például nemsokára már szinte nem lesznek műfordítás-kötetek, mert az amerikaiak nagy többsége valóban büszke arra, hogy képtelen megérteni mások, más nemzetbe tartozók érzéseit. Ez kétségtelenül egy elszegényedés a kultúrában. A megoldás nem könnyű. A kartellellenes törvények sajnos megengedik ezeknek a nagy konglomerátumoknak a létrejöttét, akiknek csak a profit fontos. Az Egyesült Államokban és szerte Európában Schiffrinhez hasonlóan többen független kiadókat hoztak létre az elmúlt években. Ezek a kiadók kiadnak olyan könyveket, amelyek a nagy kiadóknál nem jelenhetnének meg, pedig komoly irodalmi értékeket hordoznak. Megpróbálják eljuttatni ezeket a könyveket az olvasókhoz, akik többnyire szívesen fogadják azokat, ha eljutnak hozzájuk. Ez azért nehéz, mert többnyire a terjesztés is erősen koncentrált. A könyvszakma sok országban küzd az állami kontrollt felváltó konglomerátumi ellenőrzés hatásaival. \\r
     \\r
     A kerekasztal-beszélgetések magyar résztvevői voltak: Gyertyánfy Péter (az Artisjus főigazgatója, egyetemi docens), Inkei Péter (a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alapító igazgatója), Kalász Márton (író, a Magyar Írószövetség elnöke), Szabó Magda (író), Szegedy-Maszák Mihály (az MTA rendes tagja, az összehasonlító irodalomtudomány professzora). \\r
     A kortárs magyar írók angol nyelvű irodalmi estje a szakmai közönség nagy érdeklődése mellett zajlott. Alison Boston és Ben O'Brien olvastak fel Bartis, Erdős, Garaczi, Grendel, Kemény, Rakovszky, Szijj, Szilágyi, Térey, Tolnai, Tóth Krisztina műveiből. A beszélgetést Kálmán C. György moderálta. \\r
     A József Attila Kört (JAK) felvették a European Writers' Congress (EWC) tagszervezetei sorába. \\r
     A konferencia résztvevői Budapesti Határozatukban többek között azt is elfogadták, hogy bizonyos német szerzői jogi dokumentumok mintájára történő szerzői jogi szabályozásokat kell meghonosítani szerte az európai jogrendekben. \\r